Fotó: dvsckezilabda.hu
Sajnos a közvetítés szeszélye közbeszólt, így itthon nem lehetett élőben követni a szerdai, Koszovó elleni összecsapást, a debütálásod ennek ellenére nem maradt el. Ehhez szívből gratulálunk!
Köszönöm szépen. Én is nagyon sajnáltam, hogy nem volt közvetítés, mivel szüleim is figyelemmel kísérték volna a mérkőzést.
Hogy élted meg a bemutatkozás pillanatait?
A kapuban Janurik Kinga kezdett, ám elég csúnyán fejbedobták, így megkaptam az esélyt. Kissé váratlanul ért a dolog, és nem tagadom, volt bennem egy minimális feszültség, de nagyon jól éreztem magam a kapuban, és véleményem szerint hozzá tudtam tenni a csapat teljesítményéhez.
Mit vársz a soron következő, Fehéroroszország elleni selejtezőtől?
A fehérorosz válogatott már lényegesen komolyabb játékerőt képvisel, mint a koszovói. Ellenük sokkal nehezebb dolgunk lesz, de bízom a csapatban, meglátásom szerint jó formában vagyunk.
A formát nem érheti kritika. Na de milyen a hangulat a nemzeti csapatnál?
A hangulatra sem lehet panasz, jól érzem magam, a bajnokság révén egyébként is jól ismerem a játékosokat.
Gondolsz a decemberi Európa-bajnokságra?
Számomra már az is hatalmas élmény és ajándék, hogy most itt lehetek. Elvégre hivatalosan Kiss Évi szerepelt a keretben, azonban megsérült, így lehetőséghez juthattam. Az Eb egyelőre messze van, de természetesen azért dolgozom, hogy kivívjam a bizalmat.
Helyzeted nem egyszerű, hisz kiváló kapusokkal kell megküzdened a kerettagságért és a játékpercekért. Velük milyen a kapcsolatod?
Való igaz, több jó kapus áll a válogatott rendelkezésére, de jól kijövünk, igyekszünk segíteni egymást.
A meghívók azt támasztják alá, hogy nem volt probléma a formáddal a szezon egészét tekintve.
Ez mindenképp pozitív visszacsatolás, mely arra sarkall, hogy minél jobban és kitartóbban dolgozzak. Ha a teljes idényt nézem, a csapat szereplése szempontjából igencsak vegyes az összkép. Átestünk egy edzőváltáson, emellett váratlan sérüléshullám söpört végig az együttesen, melyet ugyan nem tudtunk befolyásolni, ettől függetlenül mindannyian szégyelltük magunkat a végén, mert a kilencedik hely óriási csalódás számunkra. Ami az én teljesítményemet illeti, inkább a szezon második felében éreztem jó formában magam. Tavasszal már többször is megközelítettem azt a szintet, amit elvárok magamtól.
Volt olyan momentuma az évadnak, amely emlékezetes marad számodra?
A vereség ellenére Tone búcsúmeccsét mondanám, melyet a Ferencváros ellen játszottunk idegenben. Azon a találkozón csapatként működtünk, és mindenkiben éreztem a tüzet. Bebizonyítottuk, hogy sokkal többre vagyunk képesek annál, mint amit az év nagy részében produkáltunk.
Négy tartalmas – és szemszögedből nézve nyugodtan mondhatjuk – sikeres évad után köszönsz el a DVSC-től. Hogy tudnád összegezni ezt az időszakot?
Amikor Debrecenbe szerződtem, hosszútávra terveztem, és az itt lehúzott évek megerősítettek abban, hogy jó döntést hoztam, mert eddigi felnőttpályámat tekintve ez a szakasz jelentette a csúcsot. A klubtól bizalmat és megbecsülést, a szurkolóktól hatalmas szeretetet kaptam. A DVSC pedig több számomra, mint csapat, leginkább egy nagy családként tudnám jellemezni, melyhez szép emlékek kötnek. Pláne annak tükrében, hogy itt teljesedtem ki, itt lettem meghatározó kapus.
Melyik debreceni csapat és melyik szezon volt a legjobb?
Az első 1-2 évben szerényebb kerettel rendelkeztünk, de kivételes volt a csapategység, így tőlünk lényegesen erősebb együtteseket tudtunk legyőzni. Egyéni szempontból viszont a tavalyi idény emelkedett ki, mely során a város és a szurkolók is elismerték a teljesítményemet. Ekkor majdnem minden meccsen azt éreztem, hogy maximálisan ott vagyok, és képes is voltam arra, hogy rendre kihozzam magamból a legjobbamat. Tone bizalmat szavazott nekem, ez sokat nyomott a latba, ahogy Gregaval és Stefannal (Grega Karpan és Stefan Cintiu – a szerk.) is nagyon élveztem a közös munkát.
2016 decemberében az „Év embere”, egy éve pedig a DVSC közönségdíjasa lettél. Utóbbi címről idén is csak egy hajszállal csúsztál le. Fontosak számodra ezek a díjak?
Nyilván jólesik, ha értékelik az ember erőfeszítéseit. Otthon a szobámban van egy kis elkülönített rész az elismeréseimnek, és mindig örömmel, hálával tölt el, ha rájuk nézek. Továbbá arra inspirálnak, hogy minél keményebben dolgozzak a céljaimért.
Fotó: Victoria Photography
Lajtos Nórival a magyar élvonal egyik legstabilabb párosát alkottátok a gólvonalon. Első percektől kezdve megvolt köztetek az összhang?
Norcossal nem csak munkatársak, hanem barátnők lettünk. Úgy vélem, egy kapus akkor tud igazán jól teljesíteni, ha jól együttműködik a váltótársával. Mi mindig segítettük, támogattuk egymást, és el tudtuk fogadni azt is, ha éppen a másik volt jó formában, és ő játszott. Az elején nem egyszer előfordult, hogy ő kezdeményezte a cserét, ami példaértékű, hiszen kettőnk közül ő volt a rutinosabb. Az évek alatt aztán olyannyira megismertük a másikat, hogy már a készülődés során megéreztük, melyikünknek van nagy napja. Ez történt például idén Siófokon és Fehérváron, ahol egymás javára mondtunk le a játékpercekről. Ebből a szempontból különösen nehéz volt lezárni ezt a fejezetet. Norcossal egymás támaszai voltunk, ami nagyon fog hiányozni.
A fiatalok segítése téged is jellemez, hiszen jó kapcsolatot ápolsz a klub legnagyobb kapustehetségével, Szabó Dórával.
Nagyon szeretem Dorcit, mindemellett remek képességű kapusnak tartom. Ha ugyanilyen szorgalommal dolgozik és fejlődik, ígéretes jövő előtt áll.
Mi fog a legjobban hiányozni Debrecenből?
Maga a légkör, és az a fajta család, melyet a DVSC jelentett nekem. De nem feledkezhetek meg a társakról és a szurkolótáborról sem, melyhez fogható nincs még egy az országban.
Miért érett meg az idő a váltásra? Szavaidon érezhető, nem volt egyszerű a döntés.
Egy játékos érzi, mikor jött el a közegváltás ideje. Az én életemben ez most következett, bár a döntés valóban nem volt könnyű. Érzelmileg erősen kötődöm a klubhoz és a városhoz, ugyanakkor nem fogok elszakadni Debrecentől, hisz itt járok egyetemre, itt él a párom, rengeteg barátom, és egy napon majd itt szeretnék letelepedni is. Most azonban várom a jövőt és bizakodó vagyok.
Milyen érvek szóltak a Kisvárda mellett?
Szabolcsi vagyok, így nem akartam messzire menni, és Kisvárda földrajzi elhelyezkedése szerencsés számomra abból a szempontól, hogy egészséges távolságban van Debrecenhez, valamint szülőfalumhoz, Szatmárcsekéhez képest is.
Milyen célok lebeghetnek előttetek a következő kiírásban?
Ahogy Debrecenben, úgy Kisvárdán is voltak változások a szezon közben. Követtem a menetelésüket, így tisztában vagyok a csapat erejével. Arról még korai beszélni, hogy mire lehetünk képesek a jövőben. Mindenesetre jó lenne minél előkelőbb helyen végezni a bajnokságban. Ami pedig engem illet, szeretném teljesítményemmel maximálisan segíteni újdonsült csapatomat.
Hogy érzed, van még benned kiaknázatlan fejlődési lehetőség?
Gyorsindításokban mindenképp előre kell lépnem. Egyébként nem véletlenül mondják, hogy a kapusok 25 éves koruk után érnek be, elvégre minél többet játszok egy adott csapat ellen, annál jobban ismerem ki a játékosok lövéseit.
A debrecenieket volt alkalmad és időd kiismerni. Persze ugyanez fordítva is igaz. Min múlik az, hogy ki kerül majd ki győztesen ezekből a párharcokból?
Ez a kérdés elsősorban lélektani, így leginkább a türelem dönt, és az, hogy ki tud tovább kivárni az adott helyzetben.
Te mindig higgadtnak tűnsz a gólvonalon. Nem húzod fel magad, nem kiabálsz. Legbelül is ez a fajta harmónia jellemez?
Ha kiegyensúlyozott vagyok és formában érzem magam, nincs probléma. Ha kevésbé van jó napom, akkor előfordul, hogy elvesztem a kontrollt. Na és persze akadnak bőven magasabb hőfokú meccsek, mint például az Érd elleni Magyar Kupa negyeddöntő, amikor majd’ kiugrik a szívem a helyéről. Ha egy-egy gól dönt, az mindig más helyzet, hiszen a kapusposzt egy külön teher és felelősség, így óhatatlanul megfordul az ember fejében, hogy „ezt bizony megfoghattam volna, és akkor most minden másképp lenne”.
Fotó: dvsckezilabda.hu
Azzal a gondolattal eljátszottál már, milyen lesz egy másik csapat szerelésében kifutni a Hódos közönsége elé?
Hazai játékosként hozzászokhattam a debreceni emberek támogatásához. Ellenfélként nyilván furcsa lesz majd a visszatérés, de szerintem senkinek sem egyszerű a volt csapata ellen pályára lépni. Azonban profi sportolóként ezt is tudni kell kezelni. Abban azért bízom, hogy a szurkolók pozitívan fogadnak majd, hiszen én mindig jó szívvel gondolok vissza rájuk.
A nyári szünetet hogyan töltöd?
A barátommal egyhetes külföldi nyaraláson pihenem ki a szezon fáradalmait. Ezt nagyon várom már, de a tanulást sem hanyagolhatom el. Még négy vizsgát kell kipipálnom, és amennyiben teljesítem ezeket, jövőre végezhetek az egyetemen. Mindemellett szeretném fejleszteni az angoltudásomat, mivel Kisvárdán is külföldi edzőm lesz.
Zárszóként mit üzennél a debrecenieknek?
Természetesen sok sikert kívánok egykori társaimnak és a csapatnak! A klubnak és a szurkolóknak pedig nagyon szépen köszönöm az elmúlt négy évben nyújtott támogatást, melyet soha nem fogok elfelejteni.
Köszönünk mindent, Betti! További sok sikert kívánunk!
T. S.
