Mikor alapítottátok a kispályás csapatot és kik voltak az alapító tagok?
KZS: 2014-ben alapította Dr. Balog Imre a Dentofit Egészséggalaxis nevű magánrendelő tulajdonosa. Így lett a csapat neve is a Dentofit Egészséggalaxis
Hogy kerültél a csapatba?
KZS: Dr. Balogh Imre a csapat alapítója felkeresett, hogy nem megyek-e el hozzájuk focizni az utolsó 5-6 meccsre még az első évükben, így csatlakoztam a csapathoz. A szezon után úgy döntöttem, hogy maradok. Ezt követően említettem meg a tulajdonosnak, hogy mi lenne, ha ide hívnám a régi debreceni csapattársaimat. Ő belegyezett és így alakult ki a csapat mostani kerete.
Melyik kispályás bajnokságban szerepeltek?
KZS: A debreceni öregfiúk bajnokságban indulunk, mindenki már negyvenen felül van, így nekünk ez már elég.
A városi bajnokságon kívül indultok-e még valahol, esetleg szoktatok különböző kispályás tornákra is járni?
KZS: A bajnokságon kívül is csak öregfiúk tornákra szoktunk járni. A télen voltunk Mátészalkán egy 35 év feletti tornán, az már nehezebb volt számunkra, mert az ellenfelek jobban bírták fizikálisan. Nekünk ez a negyven feletti korosztály a megfelelő.
Vannak a csapatnak külön edzései, vagy csak a mérkőzésre gyűltök össze?
KZS: Edzések nincsenek, hetente maximum háromszor, de általában kétszer van mérkőzésünk.
Több volt DVSC játékos van a csapatban, felsorolnád őket?
KZS: Összeszedtem magam kőré azokat, akikkel régen játszottam. Többek közt Madar Csaba, Sándor Csaba, Sándor Tamás, Dombi Tibor, Szatmári Csaba, Igor Bogdanovic részese a csapatnak, valamint Dobos Attila is csatlakozni fog hozzánk, hiszen most fogja betölteni a negyvenet.
A csapat tagjai: Dr. Balogh Imre csapatvezető, Birta Sándor, Dombi Tibor, Dr. Gömöri Olivér, Igor Bogdanovic, Kerekes Zsombor /cs.k./, Madar Csaba, Máté László, Szatmári Csaba, Sándor Csaba, Sándor Tamás, Sándor Tibor, Sós István.
Játszott még esetleg régebbi Loki játékos a kispályás csapatban, aki ma már nem részese az együttesnek?
KZS: Akit ide hívtam a kezdetekor, mindenki itt focizik a mai napig, Örülhetünk, hogy együtt focizhatunk, és tudunk mozogni.
A mai mérkőzés során látható volt, hogy több éve együtt játszotok, sokat jelent kispályán is az összhang?
KZS: Nagyon fontos igen, hogy értsd a társadnak a gondolatát is, továbbá az is fontos, hogy inkább sok passzos játékot alkalmazzuk, ami általában működni is szokott. A fiatalok már körbe futnak bennünket, de ha pontosan passzolunk, hiába futnak, akkor eredményesek tudunk lenni ellenük.
Van olyan még a régi debreceni játékosok között, aki aktív labdarúgó, valamelyik megyei vagy esetleg magasabb szintű bajnokságban?
KZS: Igor Bogdanovic még játszik a nyírségben, a Balkány együttesében és meg is nyerték a megyei I. osztályt idén, de a többiek már nagypályán nem játszanak. Én személy szerint vállaltam egy meccset nemrég a DEAC-ban. Felhívott az edző, hogy tudnék- e segíteni, mert az NB3-ba való feljutás volt a tét és igent mondtam. Szerencsére fontos góllal tudtam segíteni az együttest.
Jelenleg mivel foglalkozol?
KZS: Az edzői pályát kezdtem el, elvégeztem a MLSZ B-licencet, most fogom elkezdeni az A szintet. Jelenleg kint dolgozom a Debreceni Labdarúgó Akadémián, segítője vagyok az U16-os csapatnak, Sándor Csaba mellett edzősködöm. A jövőben tervezem, hogy a magasabb edzői fokozatokat is elvégzem, a végső cél pedig a felnőtt edzőség.