Hamar megkedvelték a debreceni szurkolók. Mennyire érződött ez?
Természetesen éreztem. Meccsek alatt lehetett érezni a szurkolók támogatását, szeretetét, de ez nem csak nekem szólt, hanem az egész csapatnak. Számomra nagyon nagy elismerés, hogy akkor a szurkolók engem választottak az év játékosának.
A debreceni első év volt a legjobb szezon a pályafutásában?
Egy nagyon szép és eredményes időszakot tudtam Debrecenben eltölteni, a Lokinál kerültem be újra a válogatottba, bajnokságot nyertünk. Mondhatom azt, hogy nagyon jó időszak volt. Hogy az volt-e a csúcs, nehéz megmondani, mert nem tudni, mit hoz a jövő, úgy gondolom, még van pár év a pályafutásomból.
Szinte sosem reklamált, csendesen tette a dolgát. Sosem volt reklamálós típus?
Az edzőim mindig azt mondták, hogy a bíró sosem változtatja meg az ítéletét, akármennyire is reklamálnak hevesen a játékosok és még egy felesleges sárgalapot is kockáztatnak. Én mindig próbáltam fegyelmezett lenni a pályán, természetesen előfordult, hogy szóltam a játékvezetőnek, ha egy ítélettel nem értettem egyet, de azt mindig tisztelettel tettem.
Az MTK-tól jött Debrecenbe. Mindenképp váltani akart?
Előtte Hollandiában játszottam kölcsönben, még egy évig akarták, hogy maradjak, de ehhez hosszabbítani kellett volna az MTK-val, amit már nem akartam, így kitöltöttem a szerződésemet és utána kerültem a DVSC-hez.
Akkor nagyon közel állt a csapat egy BL, EL csoportkörhöz. A szurkolókat sokáig foglalkoztatta az a bizonyos csere. Lebbentsük le erről a fátylat. Mi is történt valójában?
Volt egy kis problémám, a vádlimat fájlaltam, ezt a szünetben jeleztem is a szakmai stáb felé, de mondtam, tudom folytatni a játékot, ha meccs közben gond lenne, azonnal szólok. Ebből volt egy kis félreértés, a második félidőben 15 perc után lecseréltek. De ezt megbeszéltük a mérkőzés után.
Az a vereség mindenkit megviselt.
A meccs utáni hetekben kihatott a csapat játékára, próbáltunk kijönni a gödörből. Ha nincs az utolsó bekapott gól, már biztosan valamelyik csoportkőrben lehettünk volna. Én úgy éreztem, hogy mindkét mérkőzést uraltuk. A BATE nem nagyon tudott helyzeteket kialakítani, fegyelmezetten védekeztünk, támadásaink rendre veszélyesek voltak. Selim kiállítása nehéz helyzetbe hozott minket és az utolsó percekben kaptuk a kiesést jelentő gólt. Azt a meccset nem is nagyon fogom tudni kitörölni az emlékeimből.
Varga visszatért a Lokihoz kihatott arra, hogy kevesebb lehetőséget kapott?
Többször volt, hogy egymás mellett játszottunk, de volt két kiállításom a Paks és a DVTK ellen, a csapat elkapott egy jó veretlenségi szériát és nem tudtam visszakerülni.
Mi volt az oka a DVSC-től való távozásnak?
Kiszorultam a csapatból, időközben a PFLA érdeklődni kezdett utánam, hosszas tárgyalás után a két klub megegyezett, ami nekem is jól jött, mert minél több játéklehetőséghez szerettem volna jutni, erre a Puskásnál meg lehetett az esély.
Jelenleg alig találkozunk a nevével, a Puskás keretében. Sérült?
Nincs semmi probléma. Sok játékos érkezett, Pintér Attila új csapatot épített, meg van az elképzelése, hogyan állítja össze a csapatot. Én becsületesen edzek, várom, hogy megkapjam a lehetőséget és akkor megpróbálok olyan teljesítményt nyújtani, hogy továbbra is élvezzem az edző bizalmát.
31 évesen milyen célok vannak még?
Még érzek magamban annyit, hogy NB-1-ben akár 3-4 évet is tudjak játszani, fizikálisan rendben vagyok, szerencsére a sérülések elkerülnek. Azzal tisztában vagyok, ennyi évesen már külföldi szerződés nemigen jöhet szóba.
Ha a DVSC megkeresné egy ajánlattal, visszatérne?
Debrecenbe bármikor szívesen mennék, a feleségemmel együtt nagyon megszerettük a várost, nagyon jól éreztük ott magunkat. De jelenleg élő szerződésem van, most azon dolgozok, hogy mindent megtegyek a klubom sikeréért.
Fotó:dvsc.hu
Szép is lenne ha visszajönne. Én szerettem a jàtékát.
Örülnék ha vissza jönne.Nagy hiba volt amikor a főedző Szima, és pálya edzője és sajtófőnöke Kondás, nem játszatta az akkor is szinte csatár nélküli LOKIT, 1-4-2-3-1 felállásban, mert a fent említett szakmai kartársak nem ismerték ezt a játék stílust. Pedig akkor az ország két legjobb szűrűje itt játszott Zsidai-Varga, többször is írtuk anno.De még véletlenül egyetlen egyszer sem játszottak ebben a felállásban. Üdvözlettel: leGrand von Muha-Gots