Fotó: Ásztai Csaba
A 4-2-3-1-es felállás miatt akár a középpályások közé is sorolhatnánk a szélsőket, de támadóbb szellemű feladataik inkább ezt a megoldást teszik logikussá. Ha már egy görög játékossal fejeztük be az előző szakaszt, folytassuk honfitársával. Alexandros Kyziridis viharos körülmények között került Debrecenbe, legalábbis előző csapatánál így élték meg távozását, ehhez képest neki sem sikerült egyből beilleszkednie, és akkor finoman fogalmaztunk. Képes volt teljesen eltűnni a mezőnyben, a labda nélküli játékban nem kiemelkedő, védekezésben pedig kifejezetten sok hiányossága van. Persze nem ezért hozták, de a Zalaegerszeg kapott harmadik gólban vastagon benne volt. Lenne benne potenciál, de hogy a háromból egy edző sem igazán tudta kiaknázni az erősségeit, azt sejteti, hogy egyelőre nem érzi otthonosan magát a csapatban, a városban, az országban.
Három rutinos, ízig-vérig debreceni játékos következik. Szécsi Márk továbbra is kirobbanthatatlan a csapatból. Látszik, hogy a DVSC magja évek óta együtt játszik, Ferenczivel a bal szélen különösen érzik egymást, de a másik oldalról indulva is kifejezetten hatékony. Labdával állandó veszélyt jelent az ellenfél tizenhatosának környékén, és bár ahhoz képest, hogy korábban házi gólkirály is volt, idén csak három találatnál jár, ugyanakkor gólpasszból már négy is összejött neki, emellett a csapatvédekezésben betöltött szerepe továbbra is rendkívül alulértékelt, kifejezetten jó a játék ezen aspektusában.
Bódi Ádámnak pályafutása során nem volt szerencséje a sérülésekkel, ezek idén is hátráltatták. Viszont amikor pályán van, komoly erőssége a Lokinak. Egyetlen meccsen sem töltött idén 90 percet a pályán, és gólból is csak egy jött össze neki (mondjuk az a forduló találata lett a Honvéd ellen), de továbbra is oda mennek a labdái, ahová szánta, nem rossz az egy-egy elleni játékban sem, taktikailag pedig fegyelmezett. Az idő nem neki dolgozik, ugyanakkor sosem a sebességéből él, így bízhatunk abban, hogy amiben jó, abban még évekig jó lesz.
Sós Bence hasonló játékidőt kapott, mint Bódi, és a többségnek feltehetően a Mezőkövesd elleni győztes gólja ugrik be az őszi teljesítményéről. Az a találat jól szimbolizálta azt, miben jó Sós: csereként beállva óriási lendületet ad a csapatnak. Sebessége már önmagában megnyitja a pályát, a kontrajátékban értelemszerűen igen hatékony, és be is tudja fejezni az akciókat. Ötször volt kezdő, kilencszer pedig csereként állt be, úgyhogy anélkül, hogy bekategorizálnánk, azt érdemes megjegyezni, hogy a játékstílusa miatt egy fáradó ellenféllel szemben a leghatékonyabb. Ilyen játékosokra is nagy szükség van.
Klasszikus centerként (bár Szécsi is többször játszott ezen a poszton) azért alapvetően Bárány Donát és Dorian Babunski jelenthet megoldást. Dodó hatalmas közönségkedvenc, nem véletlenül. Óriási szíve van, mindent megtesz a csapatért, az ellenfélnek rendkívül kellemetlen a stílusa, és ami a legfontosabb egy csatárnál, gólérzékeny. Az első négy fordulóban háromszor volt eredményes, aztán viszont közbeszólt az élet: megint megsérült. A hatodik fordulóban le kellett cserélni, a következő hat meccset pedig kihagyta. Visszatérését követően kétszer csereként szállt be, majd mire végre kezdhetett, a 25. percben megint megsérült a Mezőkövesd ellen. Jellemző a hozzáállására, hogy könnyek között hagyta el a pályát. Óriási szükség lenne rá, éppen ezért frusztráló, hogy ilyen sokszor nem bevethető. Csak bizakodni tudunk, hogy januártól egészséges lesz.
Helyettese Dorian Babunski, aki jól beilleszkedett a DVSC-be, jelentősen nőtt az értéke, bemutatkozott az észak-macedón válogatottban és ebben a félszezonban az is kiderült, hogy testvére nélkül sincs elveszve. Érzi a kaput: fejjel is, lábbal is be tud találni, ugyanakkor neki szüksége van arra, hogy megtalálják labdával, mert magának nem tudja kialakítani a helyzeteket. Mezőnyben lelkes, fel lehet rá ívelni a labdát, magasságának köszönhetően le is fejeli ezeket, és bevonható az összjátékba is, de tartósan megtartani nem igazán tudja a játékszert, és néhány kiló izmot is magára pakolhatna, mert a határozottabb védők között teljesen súlytalannak tűnik, szó szerint is. Hasznos játékos, de 14 meccsen lépett pályára, egyetlen egyet játszott végig: ha kezd, a második játékrész közepén rendre „elfogy”. Bárány sérülékenysége miatt különösen nagy szükség lenne egy középcsatárra, hogy ne Babunskinak kelljen egyedül megoldani a posztot.
Végül egy-egy mondatban emlékezzünk meg azokról, akik pályára léptek, de kevesebb játéklehetőséget kaptak. Horváth Krisztofer pályafutásának debreceni szakasza ígéretesen indult: a publikum lelkesen fogadta érkezését, ugyanakkor agyrázkódását követően már egészségesen sem tudta visszaverekedni magát a kezdőbe. Tehetséges futballista, de a csapatjátékban sokat kell fejlődnie. Major Sámuel hazatérése is izgalmas projektnek indult, ő azonban még kevésbé vált be, legalábbis egyelőre. Nagyon látszik rajta az akarás, de ez görcsössé tette, sok hibával játszott. Kundrák Norbert két meccsen pályára lépett, majd még nyáron távozott is Debrecenből. Farkas Tamás Zalaegerszegen debütált az NB1-ben csereként beállva, de Karim Loukiliből és Matar Dieyéből sem láttunk többet eddig. Peter Olawale valamivel több lehetőséget kapott, de semmilyen hozzáadott értéke nem volt.
Természetesen, mint minden szezonban, voltak hullámhegyek és hullámvölgyek az eddig eltelt félszezonban, de az összképet tekintve helyén van a csapat. Az mindenképpen jó jel, hogy az első nyolc meccsen hét pontot szerzett a csapat, a félszezon második részében pedig tizenhármat. Óriási rangadóval kezdődik a téli-tavaszi menetelés: a Zalaegerszeg hazai legyőzése a tabella alapján és a két szurkolótábor közötti viszonyt tekintve is hatpontos meccs lesz. Reméljük, hogy sok örömünk lesz a folytatásban, és végig közelebb leszünk majd a dobogóhoz, mint a kiesőzónához.
Horváth Zoltán
