Borók Rita: „Nagyon tudtunk küzdeni!”

Borók Rita alappillére volt a legendás, EHF-kupa győzelemig menetelő DVSC-nek. Két részletben összesen nyolc szezonon át erősítette az egyesületet, melynek kötelékében ma már utánpótlásedzőként tevékenykedik. Ritával pályája legfontosabb állomásairól és edzői tapasztalatairól is beszélgettünk.

0

borókrita-300x300 Borók Rita: „Nagyon tudtunk küzdeni!”

Visszavonulásod után nem tervezted, hogy a kézilabda kötelékében maradsz, ám végül edzőnek álltál, s jelenleg a DVSC harmadosztályú ificsapatát irányítod. Hogyan kezdődött?

A Huszár Gál Általános Iskolában kezdtem el oktatni. Majd szerveztünk egy csapatot, ahova jöhetett bárki, akinek kedve támadt megismerkedni a sportággal. Később Köstner Vili ötlete és támogatása révén indulhattunk el a bajnokságban, ami játékosaimnak, és nekem is nagy lépés volt. Elvégre én új kihívással, és lényegesen nagyobb felelősséget követelő helyzettel kerültem szembe, míg a gyerekeknek a rendszeres bajnoki meccsek jelentettek újdonságot.

Gyorsan belerázódtatok?

Amikor elkezdtük, kijutott bőven a pofonokból, és bizony előfordult, hogy harminccal kaptunk ki, de amikor a lányok hozzáállására gondolok, libabőrös leszek, hiszen sokszor annyira lelkesek, hogy két-két és fél órát is képesek edzeni másfél óra helyett. Az pedig szintén nem mellékes, hogy érezhetően fejlődtünk, mióta elkezdtük, és tényleg rengeteget kaphat az ember ezektől a gyerekektől.

Milyen edzőnek képzeljünk el?

Úgy érzem, tudok a játékosok nyelvén beszélni, és képes vagyok motiválni őket. Amikor meccsünk van, én is teljesen átszellemülök, együtt élek a játékkal, és ez lelkesítőleg hat rájuk. Ezzel együtt látom a hibáimat, tisztában vagyok a gyengeségeimmel. Edzői pályám elején egyébként Milánik Zoli nagyon sokat segített, meccseken és edzéseken egyaránt, de Köstner Vilit szintén bármikor felhívhatom, és kérhetek tőle tanácsot.

Kislányod szintén a kézilabdapályán bontogatja szárnyait. Terelgeted őt?

Időnként vissza kell fognom magam, hogy ne adjak neki taktikai utasítást. A véleményemet természetesen elmondom, majd rábízom a dolgot, elvégre ő van a pályán, és az a fő, hogy élvezze a játékot.

S te mikor kezdted bontogatni szárnyaid?

Püspökladányban nőttem fel, ahol szerencsére olyan testnevelőtanárok egyengették az utunkat, akik szívükön viselték a gyerekek sportpályafutását, számomra pedig természetes volt, hogy mozogjak. Minden az atlétikával kezdődött, majd idővel megismerkedtem a kézilabdával is. Az első komolyabb egyesületem Karcagon volt, ahol Koncz Tibor irányítása mellett játszottam. Heti kétszer jártam át Püspökladányból, és a Derecske már ekkortájt érdeklődött felőlem, ám a váltás nem hozott volna előrelépést, ezért úgy döntöttem, maradok Karcagon.

A következő lépcsőt a DVSC jelentette. Hogyan keltetted fel az érdeklődésüket?

A derecskeiek edzője szólt Komáromi Ákosnak, hogy játszik Karcagon egy ügyes fiatal. Ezt követően hívtak el egy próbaedzésre 18 éves koromban, majd szerződtettek. Talán mondanom sem kell, mekkora dolognak számított vidéki kislányként bekerülni a nagy DVSC-hez. Egy álmom vált valóra, ezzel együtt óriási drukk és megilletődöttség dolgozott bennem, hiszen igazi klasszisok közé kerültem.

borók-213x300 Borók Rita: „Nagyon tudtunk küzdeni!”

Ők hogy fogadtak téged?

Ha akarnék, sem tudnék rosszat mondani, hiszen a legnagyobb ászok is befogadtak, kedvesek, türelmesek, és elnézők voltak velem szemben. Amire szükség is volt, hiszen a megérkezésem utáni évben még nem voltam azon a szinten, mint a többiek.

Hogy emlékszel vissza pályád és a klubtörténet egyik legnagyobb diadalára, az EHF-kupa győzelemre?

Az első EHF-győzelmünknek még nem lehettem aktív részese, de a második diadalban már én is aktív szerepet vállaltam. A döntőben beütöttem a fejem, és az egyetlen emlékem az, ahogy Csapesz értékesíti a hetest. Maga a menetelés pedig leginkább a szurkolóink odaadó támogatása miatt marad emlékezetes.

A pokoli hangulathoz azért kellett egy remek együttes is. Mi volt a kulcs?

Nagyon tudtunk küzdeni és koncentrálni, egyben voltunk csapatként, emellett mindenki nagyon jó játékos volt, és tette a dolgát.

2000-ben aztán a Viborghoz szerződtél. Miért döntöttél a külföldi kaland mellett?

Ez volt a következő hangsúlyosabb lépcsője karrieremnek. Világéletemben szerettem volna kipróbálni magam egy új környezetben. Miután kimentem, egyből elkezdtem megbarátkozni a dán nyelvvel, de mivel a kézilabda nemzetközi nyelv, nem voltak nehézségeim, ahogy a beilleszkedés sem jelentett problémát, mindenki nagyon készségesen állt hozzám, így hamar sikerült meghatározó egyéniséggé válnom. A játékosok beválasztottak az All Star csapatba, ami elmondhatatlanul jó érzés volt, és a mai napig büszkeséggel tölt el.

Hazatérésed után a Dunaújvárossal bajnoki címet szereztél, majd újabb debreceni évekkel foglaltad keretbe karriered.

Újvárosban a Kiss Szilárd-Mátéfi Eszter edzőpáros irányítása mellett nagyon jól éreztem magam. Sokat tanultam tőlük, megnyertük a bajnokságot, utána pedig buliztunk egy nagyot, hiszen megfogadtuk a csajokkal, hogyha miénk lesz az arany, annak megadjuk a módját.

Kivételes csapatban, remek játékosokkal játszottál együtt. Volt közöttük olyasvalaki, akivel nagyon jó kapcsolatot alakítottál ki?

Pályám elején Jeddi Manyi mindenképp meghatározó volt, hiszen egy poszton játszottunk, mégsem volt köztünk rivalizálás, vagy bármiféle ellentét. Mindenben segített, szárnyai alá vett, így nagyon szerettem, s szeretem a mai napig. A régi társakkal egyébként mindig jókat beszélgetünk, amikor összefutunk.

Korábban elmondtad, hogy nem szeretted visszanézni magad a felvételeken. Ez máig nem változott?

Igen, mindig elégedetlen voltam a mozgásommal, és egyébként is nagyon kritikus voltam magammal szemben, soha nem tudtam, és nem is igazán akartam elengedni magam. Ha nyertünk, és emellett még jól is játszottam, nem váltam felszabadulttá, mindig egyből a következő feladatra koncentráltam.

Összességében elégedett vagy pályafutásoddal?

Az sikereimre és a pályám egészére büszke lehetek. Bár időnként jobban meg kellett volna élnem a nagy győzelmeket és pillanatokat. Mai napig irigylem azokat a játékosokat, akik a pályán meg tudták mutatni, hogy menyire tudnak örülni.

A pályán kívül mivel foglalkozol?

Van egy panziónk, amelyet családi vállalkozásként irányítunk a férjemmel. Ezen felül mindig szerettem, s szeretek otthon tenni-venni, kertészkedni, rendet rakni, vagy a kislányommal, Zsófival lenni, közösen kutyát sétáltatni. Heti egyszer pedig eljárok teniszezni, van egy oktatóm, így lelkesen tanulgatom a sportág alapjait.

Az edzőségre visszatérve, hosszabb távon el tudod képzelni magad a pályán, akár magasabb szinten?

Erre majd az idő választ ad. Szeretem csinálni, és jól érzem magam a jelenlegi csapatommal, de az majd a szezon befejeztével dől el, hogyan tovább.

T.S.