Az első bajnoki győzelem után azzal a nem titkolt céllal kezdték meg Supka Attila fiai a felkészülést, hogy megvédjék bajnoki címüket. Sándor Tamásék bizonyítani akarták, nem csak kijött a lépés, nem véletlenül végeztek az első helyen. Szatmári Csabáék ott folytatták, ahol az előző bajnokságot abbahagyták, remek őszt produkálva. Egyedüli csapatként veretlenül zárták a bajnokság ezen szakaszát. Ekkor már lehetett sejteni, ebben a bajnoki évben négy csapat közül kerülhet ki a végső győztes. A Lokinak három riválissal, az Újpesttel, a Videotonnal és az MTK-val kellett számolnia. A négy csapat végig fej-fej mellett haladt, jelentős pontelőnyre egyik gárda sem tudott szert tenni. A 29. játéknapon viszont eldőlt, a bajnoki trófeáért már csak két együttes maradt harcban, a DVSC és az Újpest. Az utolsó fordulóban dőlt el a bajnoki cím sorsa, de a lila-fehérek kicsit kedvezőbb helyzetből várhatták a végső megmérettetést.
Nem a saját kezünkben volt a sorsunk. Ahhoz, hogy megvédjük a címünket két dolog kellett. Csak akkor lehettünk ismét bajnokok, ha legyőzzük a Pápát, az Újpest pedig pontot veszít a Puskás Ferenc Stadionban a Videoton ellen – kezdte a visszaemlékezést Szatmári Csaba. – Győzelmi kényszerben voltunk, mindannyiunk fejében az járt, mindent meg kell tennünk a győzelemért, ha a lilák mérkőzése számunkra kedvezőtlenül alakul is. Ne azért bukjuk el az aranyérmet, mert vereséget szenvedünk. Tudtuk, nem lesz sétagalopp. A Pápa már biztos kiesőként, teher nélkül játszhatott, felszabadultan futballozhattak. Egy céljuk volt, győzelemmel akartak búcsúzni az élvonaltól. A szakmai stáb azt kérte tőlünk, nyugodtan játszunk, ne kapkodjunk, bátran futballozzunk, de ügyeljünk a védekezésre.
Hatalmas volt az érdeklődés, 11 ezer szurkoló zsúfolódott össze az Oláh Gábor utcai Stadionban, még a vendégszektort is megnyitották a debreceni drukkerek előtt. – Természetesen éreztük, hogy a szurkolók felfokozott hangulatban várták a mérkőzést, már a bemelegítésnél szinte teljesen megteltek a lelátók, zúgott a „Hajrá Loki”. Fantasztikus közönségünk volt. Szurkolóink előtt egyszerűen nem lehetett rosszul játszani, az első perctől kezdve az utolsóig buzdítottak minket. Mindig csodálatos hangulatot teremtettek a stadionban, nagy erőt adtak nekünk, velük 12-en voltunk a pályán – mondta az előzményekről a máig népszerű Szacsa.
A körülményeket még jóindulattal sem lehetett ideálisnak nevezni, hiszen szakadó esőben, csúszós, mély talajú pályán került sor a találkozóra. – Ez nem jelentett különösebb gondot, én szerettem esőben játszani, a vizes fű felgyorsítja a játékot, mely nekünk kedvezett. Természetesen a hibalehetőség is benne van, de ellenfelünknek is ugyan úgy csúszós volt a pálya.
Nagy volt tehát a tét, ez meg is látszódott a játékon, bár a Loki játszott fölényben, voltak helyzetek, de kicsit akadozott a legtöbbször olajozottan működő gépezet. Szokatlanul sok volt a pontatlanság, kissé kapkodó volt a játék, ez viszont megváltozott a 20. perctől. A félpályáról Éger ívelte előre a labdát, Halmosi visszafejelte Sándornak, aki tolt egyet a játékszeren és kilőtte a jobb alsó sarkot. Egy emberként ugrott talpra a debreceni publikum, a várva-várt vezető gól megszületett. – Nagy volt bennünk a drukk, kicsit feszültek is voltunk, ezért kicsit pontatlan volt a játékunk a játékrész első felében. Tobe gólja után megnyugodtunk, felszabadultabban kezdtünk el futballozni – fogalmazott védőnk.
Kezdett lendületbe jönni a Lokomotív, egyre nagyobb nyomás alá került a Pápa, de a vendégek nem mondtak le a támadás lehetőségéről, labdaszerzések után próbáltak gyors kontrákat vezetni, de a debreceni védelem jól zárt. A 40. percben viszont egy rögzített játékhelyzetnél egy pillanatra kihagyott a figyelem, Szabó szabadrúgása után a brazil Fabinho senkitől sem zavartatva bólintott a kapuba. – Létszámban megvoltunk hátul, de nem osztottuk el jól az embereket, Fabinho üresen maradt. Nem kezdtünk el idegeskedni, biztattuk egymást, volt még hátra 55 perc, tudtuk, hogy előbb-utóbb újabb gólt fogunk szerezni – emlékezett vissza az egyenlítő gólra Szatmári.
Három perc múlva újra talpon voltak a debreceni drukkerek, ismét vezetett a DVSC: Sándor Tamás végzett el szabadrúgást a Pápa kapujától 19 méterre. A bal alsó sarokba tartó labdát Szűcs még bravúrral oldalra tolta, pont Éger elé. Belső védőnk centerezését követően, némi kavarodás után Brnovic közelről a hálóba kotorta a labdát.
– Még 14 év távlatából is azt mondom, teljesen megérdemelten vezettünk, mi irányítottuk a játékot, fölényben futballoztunk. Fontos volt, hogy előnnyel zártuk a félidőt, de még semmi nem dőlt el, volt hátra 45 perc. Az öltözőben megbeszéltük, nem állunk le, bedaráljuk ellenfelünket, de a védekezésre is jobban oda kell figyelnünk. Olyan hiba, melyet a 40. percben elkövettünk, nem fér bele, erre a szakmai stáb is felhívta a figyelmünket. Az, hogy elkezdjük védeni az eredményt, egy pillanatra sem fordult meg a fejünkben, egyébként se volt ez jellemző ránk.
A Loki meccsel párhuzamosan zajlott a riválisunk mérkőzése a Puskás Ferenc Stadionban, sok szurkoló rádión követte az eseményeket. Azon a találkozón 45 perc játék után nem született gól, ez csapatunknak kedvezett, de hátra volt még ott is egy félidő. Azt viszont örömmel nyugtázták a debreceni drukkerek, hogy a lilák emberhátrányba kerültek, miután a 42. percben Rajczit kiállította a játékvezető. – Szünetben eljutott hozzánk a hír, hogy a másik mérkőzésen még nem született gól, de Supka Attila nyomatékosította, ne foglalkozzunk a másik meccsel, a sajátunkra koncentráljunk, biztosítsuk be a győzelmünket.
– Lendületesen kezdtük a második félidőt, egyértelműsítettük fölényünket, több veszélyes helyzetet kidolgoztunk. Az 57. percben Brnovic ugratta ki Dombi Tibit, akit Lipták még becsúszva szerelt a tizenhatoson belül, de a labda Halmosi elé került, aki okosan a jobb alsóba lőtt. Ekkor már éreztük, meg van a meccs, a Pápa kétgólos hátrányból már nem fog tudni felállni. A biztos vezetés birtokában sem vettünk vissza az iramból, végleg szerettük volna lezárni a mérkőzést – folytatta a visszaemlékezést a debreceni bal bekk.
Itt megszakítjuk Szacsa második félidei összefoglalóját, mert a másik meccsen felgyorsultak az események: A 69. percben az emberhátrányban lévő Újpest Tisza Tibor találatával megszerezte a vezetést, de nem örülhettek sokáig, mert öt perc múlva Csizmadia révén egyenlített a Vidi. Nem csak egalizált a Fehérvár, hanem fordítottak is, a 75. percben Nagy Dániel előnyhöz juttatta csapatát. Természetesen erről a debreceni közönség is értesült, hatalmas üdvrivalgás kísérte a hírt, miszerint vezet a Vidi. – Emlékszem, pont egy bedobás miatt állt a játék, mikor hangos éljenzést hallottunk a lelátóról, a szurkolóink elkezdték éltetni a Videotont. Egyből arra gondoltam, hátrányba került az Újpest, de semmi konkrétumot nem tudtam. Supka Attila viszont nem engedte, hogy elkalandozzon a figyelmünk, továbbra is lendületben tartott minket.
A 80. percben megpecsételődött a Pápa sorsa: Dombi vehette át a labdát a tizenhatoson belül. A vendég védők nagy nehezen menteni tudtak, de Bogdanovichoz került a labda, csupa szív támadónk pedig jobb külsővel laposan a kapu közepébe lőtt. Amit kellett, a debreceni srácok megtették, megnyerték a találkozót, de meg kellett várni, hogyan zárul a másik találkozó. Játékosok, szurkolók várták izgatottan a híreket, bár a hazai drukkerek valahol sejtették, hogy a kettős emberhátrányba került Újpest nagy valószínűséggel nem fog tudni fordítani a hátralévő három percben. Bekövetkezett a katarzis, szinte felrobbant a stadion a hírre, a Vidi a hosszabbításban újabb gólt ért el, majd tizenegyezer torokból üvöltötték a szurkolók: BAJNOK A LOKI! Kit érdekelt a szakadó eső, az, hogy bőrig ázott, mikor szeretett csapatát kell ünnepelni?
– Mondanom se kell, hatalmas volt az öröm, nehéz szavakkal leírni, milyen hangulat volt a stadionban, ezt csak azok tudják, akik ott voltak. Már a pályán elkezdődött az ünneplés, mely a főtéren érte el tetőpontját. Felemelő, egyben megható érzés volt látni a sok-sok boldog szurkolót, akikkel hajnalig ünnepeltük második bajnoki címünket. Mindenki a Nagytemplom előtt volt, aki számított, sose felejtem el azokat a csodás pillanatokat.
– A célunkat teljesítettük, mely nem volt könnyű, mindenki a bajnokot akarta legyőzni. Bebizonyosodott az a tézis, miszerint könnyebb megszerezni, mint megvédeni az első helyet. Bebizonyítottuk, az előző évben nem csak kijött a lépés, nem véletlenül lettünk bajnokok, a DVSC a magyar futball meghatározó szereplője. Remek szezont produkáltunk, mely kezdődött a Szuperkupa győzelemmel, folytatódott a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Split elleni kettős győzelemmel, majd tisztességgel helyt álltunk a Manchester ellen, végül ismét megnyertük a bajnokságot. Büszke vagyok arra, hogy ezeknek a sikereknek részese lehettem. Kiváló játékosokkal futballozhattam együtt, és a legjobb szurkolótábor előtt léphettem pályára – zárta visszaemlékezést Szatmári Csaba.
Borsodi Liga 30. forduló 2006. 06. 03.
DVSC-AVE Ásványvíz – Lombard FC Pápa: 4:1 (2:1)
DVSC: Csernyánszki – Bernáth, Máté, Éger, Szatmári – Dombi Sándor T., Vukmir, Halmosi (Dzsudzsák 84’)– Bogdanović (Madar 85’), Brnović (Sidibe 86’)
Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerzők: Sándor 21’, Brnovic 43’, Halmosi 57’, Bogdanovic 80’
A 2005-2006-os bajnokság győztese: DVSC
Video: RTL Sport Klub
KZT
