DSC-SI U16: Továbbra sem jött össze a pontszerzés

Nem indult és nem is folytatódott jól a mérkőzés a debreceniek számára, a fővárosban kiütéses vereség lett a vége.

0

unnamed-300x186 DSC-SI U16: Továbbra sem jött össze a pontszerzés

Péntek délután a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U16-os labdarúgócsapata a budapesti Ikarus BSE együtteséhez látogatott a regionális bajnokság harmadik fordulójában. Szabó Imre legénysége mivel az első két mérkőzésén kikapott, így természetesen még inkább szüksége lett volna az önbizalmat növelő pontokra. Mivel a fővárosiak még veretlenek voltak, így egy kimondottan nehéz, küzdős mérkőzésnek néztünk elébe.

Rémálomszerűen kezdődött a sportiskolások számára a találkozó, ugyanis az esélyesebbnek vélt ellenféltől az első negyedórában négy gólt is kaptunk. Ez a hajdúsági fiataloknak bizonyára nagy lelki tehert jelentett, innentől kezdve már nagyon nehéz fordítani. A DSI a támadóharmadban továbbra sem bizonyult sikeresnek, az Ikarus pedig továbbra sem állt le, motiváltan játszott, és a szünetig újabb két találatot szerzett.

A fordulás után a hazai gárda a helyzetek kihasználásában ismét a debreceniek felé kerekedett, a koncentráltabban futballozó és erősebb Ikarus további négy góllal robogott át a vendégeken. A mieink a hajrára azonban mintha megújultak volna, tetszetős támadásokat is vezettek, Bácsi Donát szépségtapaszként a hosszú alsót kilőtte. Sajnos ezúttal nem igazán tudtunk beleszólni a mérkőzésbe, reméljük jövő héten a következő játéknapon ez már másképp lesz.

Regionális U16 Kelet, 3. forduló

Ikarus BSE – DSC-SI 10–1 (6–0)

DSC-SI: Bartók B. – Kalmár M., Botos B. (Szőllős B. 54’), Havasi F. (Szemán Zs. 54’), Varga R., Kozma B., Kerezsi K. (Varga Dzs. 46’), Czakó Á., Bácsi D., Szopka B. (Bokor B. 54’), Vietorisz B. (Keczán J. 10’)

Edző: Szabó Imre

Gólszerző: Bácsi D. 82’

Szabó Imre: Csúnya vereséget szenvedtünk, különösen fájó, hogy a játékosaim hozzáállásával továbbra is nagy gond volt. Gyakorlatilag 15 perc alatt kivégeztük magunkat, átszaladtak rajtunk, mint kés a vajon. A második félidőben próbáltuk összeszedni magunkat, a cserék ismét segítettek a játékon. Az utolsó húsz percben egész szép támadásokat vezettünk, de előtte nagyon sokat hibáztunk.  Borzalmas volt nézni, reálisan nézve csak két-három gólnyi differencia van a két együttes között. A következő körben a Soroksár érkezik hozzánk, addig pedig rendet kell tenni a futballisták fejében.

T.H.