Jankovics értékel: Puskás után, UTE előtt

A Loki egykori játékosa szerint, igazságos eredmény született a Nagyerdei Stadionban.

0

jankovics-4-300x300 Jankovics értékel: Puskás után, UTE előtt

A Puskás elleni találkozóról csak dióhéjban a legfontosabb dolgokat említeném meg. Az első félidőben nagyon gyengén játszottunk, a felcsútiak irányították a játékot, a vezetést is megszerezték és akár több góllal is zárhatták volna a játékrészt. Pedig az első 5-10 percben jól kezdtünk, akkor úgy nézett ki, mi fogunk dominálni a mérkőzésen. Szünet után viszont egy egészen más felfogásban játszó Loki volt a pályán, szervezetten, bátran játszottak, meg volt a lehetőség az egyenlítő találaton kívül a győztes gól, gólok megszerzésére is. Azt gondolom, jól cserélt Herczeg András, Bereczki beállításával meg tudtuk elől tartani a labdát, az előrejátékunk hatékonyabb lett. A védekezés is rendben volt, nagyon jól zárták le a passzsávokat. A két félidő alapján lehet mondani, igazságos eredmény született, szerintem a Loki valamivel közelebb állt a győzelemhez.

Szombaton viszont egy nagyon fontos mérkőzés következik, ahol eldőlhet a harmadik hely sorsa. Én azt gondolom, ha azt a teljesítményt nyújtjuk, amit a Puskás elleni második félidőben, meg lehet a győzelem. Döntő lesz a labdabirtoklás, helyzetkihasználás. De felszabadultan kell játszani, igaz, hogy jó lenne a dobogón végezni, mégis azt mondom, ha nem érünk oda, akkor se történik tragédia, hiszen a csapat jóval túlteljesítette az előzetesen elvártakat. Abban biztos vagyok, ha nincs a tavaszi sérüléshullám miatti állandó változtatás a kezdőcsapatban, már ünnepelhetnénk a bronzérmet.