Jól indult számodra az új esztendő, mint arról nemrégiben a Debreceni Sportélet hasábjain is beszámoltunk, január 8-án megnyerted az év első futóversenyét…
Idén negyedik alkalommal került megrendezésre az Extreme Trail, mely versenyen én is rajthoz álltam. Már maga a 10 kilométer is komoly kihívás volt, hiszen végig nehéz terepen kellett futni, ráadásul egy csaknem 500 méteres szintkülönbséggel is meg kellett birkózni. Volt, hogy csak lépésben tudtunk haladni a sziklás terepen, ez eléggé igénybe vette a lábat és a tüdőt. Alapjában alföldi futó vagyok, ritkán van lehetőségem arra, hogy hegyvidéki körülmények között készüljek, ez pedig komoly hátrány. Ennek ellenére sikerült korosztályomban elsőként teljesíteni a távot, ami nagy boldogsággal töltött el.
Miből fakad a sport, azon belül a futás szeretete?
Mióta az eszemet tudom, a sport jelen volt a mindennapjaimban, kezdetben úsztam, majd belekóstoltam a művészi tornába, a balettbe. Az általános iskolai testnevelő tanáromnak köszönhetem, hogy megismerkedtem az atlétikával, szinte azonnal beleszerettem a futásba, ez a vonzalom pedig a mai napig tart. Szorgalmas és kitartó voltam, előfordult, hogy a dobogóra is felállhattam, de igazán kimagasló eredményeket nem értem el. Mindig is vonzottak a kihívások, ezért maratoni távon is kipróbáltam magam és már az első verseny után tudtam, hogy nem ez volt az utolsó, többször is le fogom futni a 42195 métert. Volt egy időszak, mikor kicsit háttérbe szorult a sport, ugyanis főállású anyaként gyermekeimet neveltem, de ma már újra versenyzek. Sokat köszönhetek a sportnak, ez egy szenvedély, ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy edzőként dolgozhatok, ez pedig hatalmas ajándék. Mikor az erdőben futok, kitárom a karjaimat, magamhoz ölelem a természetet, ez megnyugtat, feltölt. Arra biztatom tanítványaimat is, hogy futás közben váljanak eggyé a természettel, szívják magukba az energiát, ezáltal könnyebben győzik le a nehézségeket. Azt gondolom, ez egyfajta terápia is.
Versenyzőként mindig a győzelem lebeg a szemed előtt?
Hazudnék, ha azt mondanám, nem szeretek nyerni, a siker, a győzelem jó érzéssel tölt el, ekkor érzi igazán az ember, hogy megtérült a befektetett munka. Azonban akkor sem vagyok csalódott, ha nem úgy alakul egy-egy verseny, ahogy elterveztem, már az boldogsággal tölt el, hogy teljesítettem a távot, futhattam a természetben.
Említetted, hogy edzőként dolgozol. Mi inspirált, hogy ezt a szakmát válaszd?
Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, átadni nekik mindazt, amit nekem jelent a sport. Jó érzéssel tölt el, mikor látom, vevők erre, megvan bennük az igény a mozgásra. Minden tanítványommal elbeszélgetek az első edzés előtt, mert ha nem alakul ki a kölcsönös bizalom, nem érzem a kitartást, alázatot, céltudatosságot, nem fog hosszú távon működni a közös munka. Kell, hogy legyenek célok, ne csak egy-két hónapra tervezzenek. Próbálom mindenkiben tudatosítani, hogy a rendszeres mozgás megváltoztatja az életüket, lelkük harmóniába kerül a testükkel.
Jelenleg a Gewiss Training SE erőnléti edzőjeként dolgozol. Miért pont ezt a sportágat választottad?
Mindkét fiam a Pallagi úti edzőterembe járt, ahová én is elkísértem őket, így ismerkedtem meg Bokor Zoltánnal. Hamar kiderült, hogy közös hullámhosszon vagyunk, azonos az értékrendünk, a sportról alkotott nézetünk. Mikor megtudta, mivel foglalkozom, megkérdezte, lenne-e kedvem náluk dolgozni. Nagyon megtetszett ez az intelligens sportág, így szinte azonnal igen mondtam a felkérésre, már az is tervben van, hogy megszerzem a Muay-thai szakedzői képesítést. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy megtaláltam az utam, egy remek közösségben dolgozhatok, minden reggel mosolyogva jövök munkába, hiszen azt csinálhatom, amit szeretek, immár két éve. Zolit és Sanyit (Zilai Sándor – szerk.) emberileg és szakmailag nagyra tartom, felnézek rájuk.
Az elmúlt években egy sajátos edzésformát dolgoztál ki. Mit is takar ez?
Ez 2017-re vezethető vissza, akkor indultam ugyanis életem első Spartan Sprint versenyén, ami a futás extrémebb válfaja. Az öt kilométeres távon 15 akadályt is le kellett küzdeni, ami igazán embert próbáló feladat. Úgy értem célba, hogy imádom ezt a sportágat, azt a vadságot, mely bennem lakozik, szabadjára engedhetem. Kidolgoztam saját edzésmódszeremet, erdei akadályfutások alkalmával kijelölök tíz állomást, ahol különböző erősítőgyakorlatokat végzünk. Hiteles edzőnek tartom magam, azt vallom, ha egy tréner nem próbálta ki azt, amit szeretne átadni, az eleve kudarcra van ítélve. Szerencsére ez a funkcionális edzés nagyon jól működik.
A Thai Boksz is közel áll hozzád, rendszeresen bekapcsolódsz az edzésekbe. A legkeményebb küzdősportról lévén szó, nincs benned félelem, hogy megsérülhetsz?
Nincs! Nagyon tudatos vagyok, mikor egy új dologba kezdek, elfojtom a bennem lévő vadságot. Az alapoktól indulok, lépésről lépésre haladok előre. Mint mondtam, nagyon megszerettem ezt a sportágat, ám az, hogy a ringben is kipróbáljam magam, nem szerepel a terveimben. Jó látni, hogy kortól függetlenül, egyre több nő látogatja az edzéseket. Minden hölgynek bátran ajánlom ezt a mozgásformát, a tréningek alatt kiengedhetik a gőzt, a felgyülemlett feszültséget, emellett pedig elsajátíthatják az önvédelem különböző fogásait, ráadásul az alakformálásra is kiváló.
Boldog vagy?
Erre a kérdésre egyértelmű igen a válasz! Imádom a munkámat, amiben ki tudok teljesedni, büszke vagyok arra, hogy 51 évesen is vannak terveim. Mindig arra törekedtem, hogy példát mutassak, motiváljam az embereket, mindazt az energiát, ami bennem van, átadjam nekik. Próbálom azt tudatosítani, hogy bizonyos kor után is van élet, a sport által lehet ragyogni, kiegyensúlyozottá válni. Nem szabad bezárkózni, beletörődni abba, ami van, bátran ki kell próbálni új dolgokat. Engem is a sport tett azzá, aki vagyok.
KZT
Fotók: Szőllősi Nóri