Kézilabda: Kiütéses győzelmet aratott a DEAC a Ligakupában

Ennél jobb évkezdést aligha kívánhatnánk: Bíró Imre együttese parádés játékkal nagyarányú győzelmet aratott az Eger felett.

0

271214620_4775755669185033_5499738152092488647_n-300x160 Kézilabda: Kiütéses győzelmet aratott a DEAC a Ligakupában
Fotó: Derencsényi István/DEAC

Először vonultak csatába az új esztendőben a DEAC férfi kézilabdázói péntek este, Bíró Imre tanítványai a Ligakupa B-csoportjának második fordulójában az NB I-ben vitézkedő SBS Eger gárdáját látták vendégül. A mieink hullámzó teljesítményt nyújtottak ősszel az NB I/B-s bajnokságban, míg a hevesiek az utolsó előtti helyen állnak az élvonalban. Riválisunk ezúttal ifjúsági csapatával érkezett a cívisvárosba, ám így is rendkívül kemény erőpróba várt az egyetemistákra.

A házigazda DEAC hamar felvette az üzemi hőfokot, az első négy debreceni támadásból három góllal zárult. A túloldalon Száva Máté talált be először Boros Tamásnak, ám a következő egri gólra bő hat percet kellett várni, ami Halász kiállítása mellett kapusunk bravúrjainak volt köszönhető. Tíz perc elteltével 5–2-re vezetett a DEAC, amely a folytatásban is rendkívül fegyelmezetten, szervezetten védekezett, miközben támadásban elsősorban Pethő Ákos és Gidai Máté brillírozott. Utóbbinak kimondottan jó meccse volt, gyakorlatilag amit elvállalt, azt be is dobta, a társak pedig remek érzékkel találták meg jobbnál jobb labdákkal. Folyamatosan nőtt a különbség, egy-egy egri találatra rendre kettővel válaszolt a debreceni alakulat. Az első félidő utolsó tizenöt másodpercében három gól is született, a dudaszó pillanatában pedig a mieink indulhattak el mosolyogva az öltöző felé, a szünetben 20–12-re vezetett a DEAC.

A fordulás után sem változott számottevően a játék képe, a második játékrész első három gólját ugyanis a hazaiak szerezték, ezzel már tízgólosra hízott a különbség. Az Eger nem tudott ritmust váltani, miközben a fiatal debreceni alakulat lendületesen és kreatívan kézilabdázott. A hullámvölgyet persze nem lehetett elkerülni, Lakosy Máté vezérletével megkezdte a felzárkózást riválisunk, ám öt gólnál közelebb nem tudtak kapaszkodni az egriek, jött ugyanis Zalai Balázs, aki hamar eloszlatta az egriek reményeit. Az utolsó negyedórára fordulva már csak a különbség volt a kérdés, a vendégek pedig nem tudtak kozmetikázni az eredményen, a hajrá is az egyetemisták elképzelései szerint alakult. A végeredményt stílszerűen a rendkívül érett teljesítményt nyújtó Zalai állította be, a DEAC 37–25-ös győzelmet aratott az SBS Eger felett, így két forduló után hibátlan mérleggel vezeti csoportját a Ligakupában.

Férfi kézilabda Ligakupa, B-csoport

DEAC – SBS Eger 37–25 (20–12)

P.G.