Fotó: DEAC
A zsúfolt versenynaptárban egymást érik a rangadók, légiósok armadáját felvonultató együttesek ellen kell helyt állniuk a debreceni röplabdázóknak, így vélhetően nem bánták a mieink, hogy ezen a hétvégén nem egy élcsapat, hanem a sereghajtó utánpótlás-válogatott ellen léptek pályára. Ujjgyakorlatra azonban semmiképp sem készülhettek a mieink, emlékezhetünk például, hogy decemberben a fiatalok a Kecskemétet is megtréfálták, s számukra mindig nagy motivációt jelent, ha egy neves ellenféllel kell szembenézniük.
Azt, hogy Fodor Antal a jövő DEAC-os húzóembereit is kereste-e a fiatalok között, nem tudhatjuk, a jelen vezéregyéniségei azonban nem bíztak semmit a véletlenre, s már az első szettben lehengerlő játékkal rukkoltak elő Rácalmáson. 13-8-as debreceni előnynél először kértek időt a hazaiak, a szett derekán pedig már héttel is vezettek a mieink. Vezetőedzőnk nem tartalékolt, Hubicska Patrikot és Bagics Balázst is pályára küldte, akik leütésekből termelték a pontokat. A játszma végére elfáradtak a hazaiak, így 25:14-re nyertük az első szettet.
A folytatásban hasonló könnyedséggel röplabdázott a DEAC, amely a nyitó játszmával megegyező felállásban játszott. A hazaiak ezúttal némileg nagyobb ellenállást tanúsítottak, de így sem volt kérdés, szinte végig vezetve, 25:18-ra húzta be a második szettet is együttesünk.
A záró felvonás hozta a legnagyobb küzdelmet, amikor Csizmadia helyén Remete kezdett, a fiataloknál pedig Iván Gergő igyekezett tartani a lépést a mieinkkel. Sokáig szorosan alakult a játszma, s bár 22:20-nál már két ponttal is vezetett az utánpótlás-válogatott, a hajrát a DEAC bírta jobban idegekkel, így 3:0-ás sikerrel távoztunk Rácalmásról.
Utánpótlás-válogatott – DEAC 0:3 (14, 18, 23)




