Fotó: Ásztai Csaba
Pénteken történelmi mérkőzésre került sor Pallagon, ugyanis ezen a játéknapon két olyan gárda mérte össze egymással erejét első alkalommal, melynek játékosai, edzői jó barátságban vannak, korábban egyazon csapatban futballoztak. A Bestrong játékosai közül szinte mindenki a DEAC nagy családjába tartozott. Abból a szempontból is pikáns volt a mérkőzés, hogy a fekete-fehérek mesterét Katona Lászlót rokoni szálak fűzték a hazaiak két játékosához. Egy nagy hiányzója volt a pallagiaknak, mégpedig Madar Csaba, akit a bajnoki szezon végéig eltiltottak a játéktól a FEB túl szigorú tagjai.
Talán ez volt az a párharc, melyre mindkét fél leginkább készült, ez pedig előre sejtette, izgalmakból nem lesz hiány. A hazaiak első győzelmükre készültek, a vendégek pedig duplázásra. A barátság az öltözőben maradt, a pályán ellenfelek néztek egymással farkasszemet.
Ahogy arra számítani lehetett, nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe a csapatok, jó ritmusú, támadófocit láthattak mindazok, akik az eső ellenére kilátogattak a pallagi sportpályára. Helyzetekből sem volt hiány, ám az első találatra fél órát kellett várni, akkor a DVSC korábbi kiválósága, Tisza vette be az egyetemisták kapuját. Kilenc perc elteltével a kis DEAC edzője nem tudta, bosszankodjon vagy inkább örüljön, ugyanis azt láthatta, családjának ifjabb tagja, Katona Tamás megduplázta a Bestrong előnyét, ezzel kialakítva a félidei végeredményt.
Fordulás után Katona László legényei mindent megtettek, hogy visszajöjjenek a mérkőzésbe, próbálták nyomás alá helyezni ellenfelüket, ám a védekezésre is ügyelniük kellett, a hazai ellentámadások magukban hordozták a veszélyt. Helyzetek mindkét oldalon adódtak, ám a gólok számában nem történt változás, a Bestrong első szezongyőzelmével ért véget a találkozó.
A hármas sípszót követően az ellenfelek ismét barátok lettek, később pedig vélhetően a Teniszkében egy-két sör mellett átbeszélték a 90 percet. A DEAC-os fiúknak pedig gyaníthatóan a tavaszi visszavágóig el kell viselniük a zrikákat.
Megyei I. osztály 4. forduló
Bestrong – DEAC-II 2-0 (2-0)
Bestrong: Sáfár, Áros, Hermann (Párducz 89’), Barabás (Molnár Z. 46’), Tisza (Lénárt 46’), Kuszkó, Katona T., Katona Z., Papp K., Bartók, Kincses
Edző: Sáfár László
DEAC-II: Urbán – Varga B., Balogh Á. (Almási 46’), Karikás (Dari 56’), Kertész (Tóth S. 56’), Orbán (Ferenczi 76’), Horváth T. (Kemecsei 82’), La-Rubaye (Khalil 82’), Juhász, Váradi, Béke (Fodor 82’)
Edző: Katona László
Gólszerzők: Tisza 30’, Katona T. 39’
KZT




