Fotó: dvsckezilabda.hu
Mikor kezdtél el kézilabdázni?
Első osztályos koromban kóstoltam bele először a sportágba, és már az elején nagyon megtetszett, így egész egyszerűen ottragadtam. Soha nem is volt kérdés számomra, hogy váltsak, s olyannyira az életem részévé vált az egész közeg, hogy ma már el sem tudnám képzelni mindennapjaimat a sport és a kézilabda nélkül.
Egyből a kapuba kerültél, vagy előtte még elkalandoztál a mezőnyben is?
Mezőnyben nem voltam túl sikeres, így inkább azt hanyagoltam. Az igazat megvallva, a kapusposzt azért is tűnt kézenfekvőnek számomra, mert egy kicsit lusta vagyok, és szerencsére a gólvonalon már nem kell annyit rohanni, mint a többi poszton.
Mikor lépett komolyabb szintre a sportággal való ismerkedés?
A Debreceni Sportiskolában kezdtem élesben bontogatni szárnyaimat. Emődi Tünde volt az első edzőm, majd fokozatosan lépdeltem felfelé a korosztályos ranglétrán. Később Tóth Rozi néni vett át minket, de dolgoztam Vida Gergővel, és Márián Blankával is, aki az 1999-es korosztályt irányította. Ekkor szereztünk második helyet az Erima Gyermekbajnokságban. Majd miután 14 évesen a DVSC-hez kerültem, éreztem, hogy ez már egy magasabb szint, és napról-napra erősödött bennem, hogy komolyabban foglalkozzak a kézilabdával. Számomra nem jelentett problémát az átállás sem. Az első pillanattól kezdve jól éreztem magam itt, s ez a mai napig így van. Különösen nagy lökést jelentett, amikor mindössze 14-15 évesen NB2-ben szerepelhettünk, felnőttek között.
Jelenleg Hajdúnánáson is játszol, NB1/B-ben. Hogy érzed, segítik a fejlődésed az ottani meccsek?
Mindenképp, mert bár a másodosztály színvonalában ugyan messze áll az NB1-től, a lövések ereje, a meccsek dinamikája teljesen más, mint az utánpótlásbajnokságban. Mindemellett az Eger vagy a Kispest személyében komoly csapatokkal mérkőzhetünk, elvégre utóbbi tavaly még az élvonalban szerepelt.
Könnyen beilleszkedtél a másik környezetbe?
Igen, és úgy érzem, a védés sem megy rosszul a meccseken. Ettől függetlenül tisztában vagyok azzal, hogy egyelőre messze állok attól a szinttől, amit el szeretnék érni, és rengeteget kell még dolgoznom ahhoz, hogy megvalósítsam a legfőbb céljaimat.
A DVSC-ben ugyanúgy részt veszel a felnőttek edzésein, hiszen immáron második éve tagja vagy a nagyok keretének. Hogy érzed maga közöttük?
A felnőttkeretben én vagyok a legfiatalabb, a csajok sokszor kérdezik tőlem ugratásképpen, hogy „akkor még születtek emberek?”. Ettől függetlenül mindenkivel jó viszonyt ápolok, a társak kedvesek és befogadók velem szemben. Két kapusunk, Lajtos Nóri és Betti pedig mindenben segítenek, ha nem értek valamit, elmagyarázzák. Jólesik, hogy számíthatok rájuk.
A tavalyi idény tavaszán léptél először pályára, a Ferencváros ellen a Népligetben. Hogy emlékszel vissza debütálásod pillanataira?
Mint a kocsonya, úgy remegett a kezem, amikor beálltam, utána viszont sikerült megnyugodnom. Nemrégiben pedig a junior-válogatotthoz kerültem fel egy meccs erejéig, mely szintén nem volt mentes az izgalomtól, ettől függetlenül sikerült hozzátennem némi pluszt, hiszen két hetest is megfogtam az MTK elleni meccsen.
Fotó: dvsckezilabda.hu
Sűrű nyarad volt, hiszen EYOF-on, majd Európa-bajnokságon szerepeltél az ifjúsági válogatottal. Hogy élted meg a két tornát?
A harmadik csoportmeccsen elszenvedett, románok elleni vereségünk kissé megviselt minket, hiszen előtte veretlenek voltunk, s mindenkit bosszantott, hogy épp élesben tört meg a sorozat. A döntőre viszont egyáltalán nem kellett tüzelni bennünket. Nagyon elszántak voltunk, és presztízskérdésként tekintettünk a meccsre, elvégre hazai rendezésű eseményen, Románia ellen kötelező a győzelem. Szerencsére sikerült behúzni a tornát. Az augusztusi Eb-szereplésünkre sem lehetett panasz, hiszen bronzérmet szereztünk, és összességében nekem is jól ment a védés. Ebben az időszakban egyébként már nem volt bennem különösebb feszültség, holott a korábbiakban mindig úrrá lett rajtam, amikor a válogatottban szerepeltem. Most azonban a tartalmas nyári felkészülés, és a sok együtt eltöltött idő megtette a szükséges pozitív hatásait. Az idei világbajnokságon is szeretnénk valami maradandót alkotni.
Mi lehet a reális célkitűzés?
Mindenekelőtt szeretnék ott lenni a keretben. Egyébként úgy gondolom, egy dobogós szereplésre idén is képesek lehetünk, függetlenül attól, hogy még csak az európai csapatokat ismerjük.
Nemrégiben megsérültél. Hogy halad a felépülésed?
Lassan egy hónapja már, hogy elszakadt a bokaszalagom, miután rosszul léptem egy bójára edzésen. Jelenleg lábadozok, de még most sem végzek teljes értékű munkát. Így próbálok türelmes lenni, és kivárni, hogy visszazökkenjek a régi kerékvágásba.
A sport mellett vannak már elképzeléseid a jövőre nézve?
Egyelőre nincs konkrét tervem a továbbtanulást illetően. Most úgy gondolom, jó lenne a sport mellett maradni, de edző, vagy tesitanár semmiképp nem szeretnék lenni, ebben már most biztos vagyok.
Vannak egyébként olyan kapusok, akik inspirálnak téged a mindennapokban?
Kisebb koromban Triffa Ági volt a példaképem. Manapság Tess Wester a legnagyobb kedvenc, fiúk közül pedig Landin és Wolf.
A posztodtól nem idegen, hogy olykor kiereszd a hangod.
Igen, és szerencsére ezzel nekem nincs is problémám. Ha kiabálni kell, akkor kiabálok.
Mik most a legfontosabb céljaid?
Szeretnék stabil kapus lenni az elsőosztályban, de úgy érzem, egy szezonra még mindenképp szükségem van ahhoz, hogy elérjem a megfelelő szintet. Na meg persze, egy napon jó lenne majd a felnőttválogatottban is viselni a címeres mezt.
Hogy látod, ehhez miben kell fejlődnöd?
Gyorsaságban mindenképpen előre kell lépnem, és sok rutinra, játékpercre van szükségem ahhoz, hogy kész, NB1-es kapus legyek.
Szabó Dórának sok sikert kívánunk a továbbiakban!
T.S.