Fotó: Ásztai Caba
Derbivel folytatják az őszi szezont a harmadosztályban vitézkedő debreceni alakulatok, ugyanis Máté Péter és Urbin Péter legénysége egymással néz farkasszemet a hét utolsó napján.
Az idei sorozatban a kis Loki teljesít jobban, 6-3-3-as mutatóval a 4. helyen állnak, míg a DEAC 5-4-3-as mérleggel a 6. pozícióból várhatja a vasárnapi párharcot. Az előző fordulóban értékes pontot szereztek a piros-fehér fiatalok Kisvárdán, bár az egyetemisták is döntetlenre végeztek az Egerrel, de erre mondhatjuk, hogy két egységet hullajtottak.
Az előző bajnoki évben kétszer csaptak össze a felek, ősszel a DEAC nyert, tavasszal pedig megosztoztak a pontokon a csapatok. Nehéz jóslásokba bocsátkozni a végeredményt illetően, abszolút háromesélyes a mérkőzés, a pontok sorsáról a pillanatnyi forma dönthet. A derbire, ahogy az előző szezonban is, ezúttal is a Nagyerdei Stadionban kerül sor.
NB III Észak-keleti csoport 13. forduló
DVSC-II – DEAC
10.29. 11:00 Nagyerdei Stadion





