Gyerekként miért pont a futballra esett a választása?
Általános iskolás koromban úgy nézett ki egy hetem, hogy hétfőn kézilabdáztam, kedden kosárlabdáztam, szerdán atletizáltam, csütörtökön és pénteken pedig fociztam. Egy pillanatig sem volt bennem kétség, hogy melyik sportágat fogom választani. Egyébként az édesapám megye I-es szintig jutott, míg a testvérem az NB II-es Szolnokot erősítette, de a sorsát egy komolyabb sérülés megpecsételte.
1994-ben bólintott rá a DVSC ajánlatára.
Hatalmas lehetőség adódott előttem. A Győr, az MTK és a Vasas is megkeresett, és ugyan a Debrecentől kevésbé kedvező ajánlatot kaptam, ennek ellenére igent mondtam, mivel vidéki gyereknek vallom magam, így a debreceni közeg állt hozzám a legközelebb. Akkor jutott fel a csapat az első osztályba, és kevésbé voltak magasak az elvárások, mint egy stabil NB I-es klubnál.
A Diósgyőrtől tette át a székhelyét Debrecenbe. Mennyire volt nehéz meghozni a döntést?
Nagy vágyam valósult meg azzal, hogy magamra húzhattam a DVTK szerelését, hiszen a keresztszüleim Miskolcon laktak, és gyakran a stadionban néztem az együttes meccseit. Magával ragadott a szurkolók által teremtett pazar atmoszféra. A Diósgyőr akkori elnöke személyesen keresett meg Egerben, és vázolta a terveket, amelyek a feljutásról szóltak. A téli pihenő során az első helyen álltunk, ám a tavasszal több edzőváltás is történt, és visszacsúsztunk a harmadik pozícióba. Amikor a Debrecen képbe került, már 23 éves voltam, és nem akartam még egy évet elpazarolni a másodosztályban. Erdei Zoltán elnökkel, valamint Garamvölgyi Lajossal gyakorlatilag egyből dűlőre jutottam.
Történelmet írtak a Lokival, hiszen 1999-ben a klub történetében először megnyerték a Magyar Kupát, miután a döntőben a Tatabányát 2-1-re verték.
Ugyan bajnokságot nem nyertem a Debrecennel, de úgy gondolom, a kupagyőzelem felért azzal. Szerintem ez a siker vízválasztó volt a csapat életében. Hatalmas érdeklődés övezte a mérkőzést, olyan euforikus hangulat uralkodott, hogy egyszerűen nem lehetett elveszíteni a finálét. Ezen a meccsen én is gólt szereztem. Pályafutásom során 13 találatot jegyeztem a Lokiban, lehet azon vitatkozni, hogy ez sok vagy kevés, de az biztos, hogy az egyik legfontosabb gólomat ezen a találkozón fejeltem.
Két évvel később ismét révbe értek az MK-ban, ezúttal a Videoton 5-2-re múlták felül.
A bajnokságban bukdácsoltunk, így ez egy kiugrási lehetőség volt, amit szerettünk volna megragadni. A végeredmény nem tükrözi hűen a mérkőzés képét, kiélezett küzdelmet hozott a finálé, de szerencsére nekünk gyakorlatilag minden sikerült. Nyilván az első kupagyőzelem az emlékezetesebb, de ez a diadal is felejthetetlen.
Pályafutása során több poszton is lehetőséget kapott. Hol érezte magát a legjobban?
A labdarúgásban gyakori, hogy egy játékos elölről csúszik hátrafelé vagy éppen fordítva. Én eleinte támadóbb szellemű játékosomnak számítottam, a Diósgyőrben például 18 gólt szereztem az NB II-ben. Garamvölgyi Lajos vetett be jobboldali védőként, mivel sokat futottam és robotoltam, később pedig a középpályán számított rám. Utóbbi posztot jobban szerettem, hiszen többet voltam játékban, valamint közelebb kerültem az ellenfél kapujához.
2000-ben megkapta a Zilahi-díjat. Mennyire volt jelentős ez az elismerés?
Óriási megtiszteltetés volt, hogy engem láttak a legjobbnak. Talán ez a díj a hűségemnek is szólt, hiszen több csapat is puhatolózott nálam, de mindvégig kitartottam a Debrecen mellett, más élvonalbeli alakulathoz nem akartam igazolni.
2002-ben intett búcsút a DVSC-nek. Mi vezetett a szakításhoz?
Szerettem volna maradni, úgy éreztem, tudnék még segíteni az együttesnek, ennek ellenére a szakmai stáb új koncepció mentén haladt tovább, és ebbe nem fértem bele. Nem maradt bennem tüske, korrekt módon váltunk el egymástól, Szima Gábor mindenben támogatott.
Debrecenből Nyíregyházára vezetett az útja. Nem kapott emiatt kritikákat a szurkolóktól?
Valóban Nyíregyházára kerültem, de nem a Szparihoz, hanem a Kertvároshoz, emiatt a döntésem nem okozott problémát. Egy barátom invitált, és kötelességemnek éreztem, hogy segítsek. A csapat folyamatosan lépkedett előre, a megye III és megye II megnyerése után az NB III-as indulás lebegett a szemük előtt.
Pályafutása során mennyit bajlódott sérülésekkel?
NB I-es karrierem során a komolyabb problémák szerencsére elkerültek, kisebb zúzódások és néhány agyrázkódás keserítette meg az életemet. A Karcagban 38 évesen elszakadt a keresztszalagom, ebből a sérülésből akkoriban egy év alatt lehetett felépülni.
A régi csapattársakkal tartja a kapcsolatot?
A mai rohanó világban is igyekszek erre időt szakítani, a telefon és az internet nagy segítség ebben. Nyilván azokkal, akik az akadémián dolgoznak, mai napig szorosabb a kapcsolatom, de ha találkozok korábbi csapattárssal, mindig kedélyesen el tudunk beszélgetni.
A fia is belevágott a labdarúgásba. Neki miért ért véget a karrierje?
Olivér nagyon tehetségesnek számított, a különböző utánpótlás tornákon sorra nyerte a legjobb játékosnak járó díjakat és a gólkirályi címeket. 16 évesen elszakadt a keresztszalagja, sajnos az izomzata nem volt elég fejlett, így nem tudták megműteni. Az operációra másfél évet kellett volna várni, emiatt felhagyott a futballal, a sport helyett manapság már a tanulásra összpontosít. Nehéz volt ezt feldolgoznia, sokat beszélgettünk, de a múlton már nem érdemes rágódni. Idén fog érettségizni, és a felvételi során valószínűleg olyan szakot választ, amely közel áll a sporthoz.
A DVSC idei szerepléséről mi a véleménye?
Jó szakember vette át az irányítást, aki újra megteremtette az öltözőben és a pályán is azt a kohéziót, amely korábban is jellemezte a klubot. Nem lesz egyszerű megtartani a harmadik helyet, hiszen egy átalakuló csapat életében mindig akadnak hullámvölgyek, de jó úton jár a Loki, és hamarosan még komolyabb célokat is kitűzhetnek maguk elé a játékosok, valamint a szakmai stáb tagjai.
Milyen típusú játékosokat kedvel?
Mindig igyekeztem kitenni a szívemet-lelkemet a pályára, bár ehhez a technika nem mindig párosult. Szeretem az utolsó percig küzdő futballistákat.
2014-ben adták át a csodaszép Nagyerdei Stadiont. Bántja, hogy tétmeccsen nem futhatott ki az aréna gyepére?
Ami már elmúlt, azon nem tudunk változtatni. Óriási dolognak tartom, hogy megépült ez a stadion, amely az állam és a város támogatása nélkül nem jöhetett volna létre. A mi időnkben az Oláh Gábor utcában olyan miliőt varázsolt a B-közép, amelyre még a mai napig is szívesen visszaemlékszünk. Abban a hangulatban egyszerűen nem lehetett rosszul futballozni, a szurkolás belehajszolta a csapatot a győzelembe. Családias hangulat jellemezte a Lokit, a drukkerek és a játékosok között barátságok kötődtek, és ez a jó viszony megmaradt a mai napig is.
B.Á.
Fotók:dvsc.hu
