Az atlétika szerelmeseinek, akik régóta a sportég hívei, illetve sportolói voltak, a Lipi név sokat mond, tudják, ki van a becenév mögött. Nagyszerű sportoló volt, nagyszerű ember a mai napig. Rengeteget tett és tesz az atlétikáért. Beszélgetésünk alatt nosztalgiáztunk, felelevenítettük a régi emlékeket, mesélt a kezdetekről, sikerekről, kicsit a jelenről.
Az atlétika választott téged vagy te az atlétikát?
Igazából nekem nagyon jó tanáraim voltak, ők javasolták, látva az állóképességemet, hogy próbálkozzak az atlétikával. Bár több sportágat is kipróbáltam, korcsolya, asztalitenisz, de ezektől eltanácsoltak, így maradt meg az atlétika. Családomban nem rendelkezett sportmúlttal senki, mondhatnám úgy is, én voltam ebben az úttörő.
Kezdetben kiknél bontogattad szárnyaidat?
Legelső edzőm, Rajkai Tibor bácsi volt, nála nagyjából másfél hónapot voltam, ő inkább fiúkkal foglalkozott, abban az időben a Tóth Árpádos fiúk voltak nagyon jók. Az ő javaslatára kerültem Kovács Györgyihez, igazából nála kezdtem el.
Kezdetektől érződött, meg van benned a tehetség a sporthoz vagy ez csak a későbbiekben derült ki?
A többiekhez képest, meg volt bennem. Alkatilag nem igazán voltam középtávfutó termet, de volt akaratom és küzdeni tudásom, így megmaradtam a középtávnál. Ennek a két tulajdonságomnak is köszönhetem sikereimet.
Általános iskolában kitűntél a többiek közül testnevelésórákon?
Én nyolcadikos koromban kezdtem el atletizálni, nem úgy, mint a mai fiatalok, hogy 3.-4. osztályban már sportolnak. De ha pontosabban határoznám meg, inkább az első gimnáziumi évem alatt.
Kicsit lépjünk vissza az időben. Milyennek képzelhetünk el, kisgyermekként? Örökmozgó voltál?
Igen! Nagyon sok csínyt követtem el, amik nem is igazán lányokra jellemzőek. Én fiús típus voltam, fiúkkal töltöttem több időt. Fociztam, korcsolyáztam, pingpongoztam, úsztam, bár ezek nem igazán mentek. Úszni megtanultam, de ennyi.
Visszatérve az atlétikára. Vissza tudsz emlékezni, melyik volt az első versenyed?
Serdülő voltam, az akkori Népstadion mellett volt egy pálya, ami ma KSI pálya, ott 600 méteren győztem, egy olyan lány ellen, Fehér Annának hívták, aki már évek óta atletizált és az nagy szenzáció volt akkor. Innen indult el a sikerek időszaka.
Sikerekben bőven volt részed, ezek közül is egy kiemelkedik, az országos csúcsod. Ez hogy született?
Az nagyon érdekes volt, mert serdülő, ifi és felnőtt koromban is nagyon jó állapotban voltam, de ugyan akkor volt Lázár Magdi is, köztünk dőlt el, ki megy ki az olimpiára. Egy magaslati edzőtábor után, Londonban lett volna lehetőségem megfutni a szintet 800 méteren, csak ott kiderült, 800, 1500 yardok voltak és 1000 méter, ezen a távon futottam az országos csúcsot, amit 32 évig tartottam.
Említetted Lázár Magdit, kettőtök közt nagy rivalizálás volt. Főleg 800 méteren voltatok egymás ellenfelei.
Egészséges rivalizálás volt kettőnk közt, sosem haraggal versenyeztünk egymás ellen. Elkezdődött a verseny, ellenfelek voltunk, verseny után pedig jó barátnők. Voltak közös programjaink, amiket akkor a fiatalok közösen is csináltak. Magdival sohasem voltunk haragban, mai napig tartjuk a kapcsolatot.
Aradi János volt sokáig az edződ, de ha jól tudom, volt egy időszak, amikor saját magad edzője voltál.
Volt egy időszak, mikor Aradi Jancsi Amerikába dolgozott, ezt lehet nevezni távedzős időszaknak, tartottuk a kapcsolatot, meg volt az edzésterv. Volt, mikor nem tudtunk kommunikálni, így tényleg magam edzője voltam, de ez nem volt egészséges.
Aktív versenyzői pályafutásod hány évet ölelt át?
Nagyjából 20 évet.
Ez idő alatt voltak csalódások és sikerek. Mi a legfájóbb és mi az, ami a legemlékezetesebb?
Hatalmas csalódás volt, hogy nem jutottam ki az olimpiára. A legemlékezetesebb pedig a londoni 1000 méteres országos csúcsom. De szerepeltem fedett pályás EB-n, nem is egyszer. Tulajdonképpen kudarcaim nem nagyon voltak, a jó edzőimnek köszönhetően, a sérülések is elkerültek.
Régen egy nagy család volt a debreceni atlétatársadalom. A régi barátságok megmaradtak?
Akikkel régen sportoltam, azokkal versenybíróként találkozok. Akikkel meg évek után találkozok, pár szó után visszajönnek a régi emlékek. Mindenkivel jó kapcsolatom volt, tényleg egy nagy család voltunk. A nagyon jó, közepes, gyengébb sportolók egy kalákában voltunk, senki nem éreztette, hogy ő bárkinél is több lenne. Úgy látom, ez ma már nincs így, jó lenne, ha ez újra visszajönne.
A régi társasággal szoktatok összejöveteleket szervezni?
Igen. Szerencsére kertes házban élek és szoktam szervezni találkozókat, van, mikor 25-30-an is összejövünk. Sztorizgatunk, felelevenítjük a régi emlékeket, jókat nevetünk ezeken.
Visszavonulásod után, mivel kezdtél el foglalkozni?
Már versenyzőként is gyakoroltam a szakmámat, könyvelő vagyok, mellette versenybíróként tevékenykedek. Mikor befejeztem az atlétikát, még a triatlonnal megpróbálkoztam, ez egy nagyon kemény sportág. Gyenge pontom az úszás volt.
Edzőként nem terveztél?
Volt szándékom, a TF edzői szakát el is végeztem, de végül erről letettem.
Hogy látod a debreceni atlétika helyzetét?
Nagyon vegyesen ítélem meg. Az én időmben csak debreceniek voltunk, most az eredményesség miatt hoznak ide sportolókat, ők viszont pár év múlva elmennek. Vannak fiatal tehetségek, például K. Szabó Gabriella, aki 400 gáton indul itt Győrben az EYOF-on, de szerencsére, vannak még páran.
Azoknak a gyerekeknek, akik kacérkodnak a sportolás gondolatával, mit üzennél, miért az atlétikát válasszák?
Én az atlétikában azért maradtam meg, mert nagyon jó edzőim voltak és jó társaság, légkör alakult ki. Hogy miért az atlétikát? Ez a sport megtanít küzdeni, ha betartják, amiket az edzők kérnek tőlük, jó eredményeket érhetnek el. Az atlétika alapsportág, állóképességet ad.