Csernyánszki Norbert: „debrecenivé tudtunk válni”

Régebben azokat állították kapuba, akik nem bántak jól a labdával. Nálad ez hogy történt?

Igazából a véletlen múlt, de én is kellettem hozzá. Mikor 10 évesen Veszprémben jelentkeztem egy kiválasztón, még hátvédként próbáltak volna ki. Nem tudtunk elkezdeni focizni, mert a kapuba senki nem akart beállni, gondoltam és egyet és jelentkeztem, majd én védek, jól is ment, így ott ragadtam.

Sokan egybehangzóan kiemelik egy tulajdonságodat, a vagányságot. Ez valóban jellemző rád?

Bátor gyerek voltam, ezt akár vagányságnak is lehet nevezni. Iskolás koromban az unokabátyáimmal benne voltam minden gyerekcsínyben, nem kellett biztatni, mikor háztetőről, fáról kellet homokba leugrani, kerítéseken átmászni vagy olyan csibészségeket elkövetni, ami netán a testi épségemet veszélyeztette. Egy kapusnál elengedhetetlen tulajdonság a bátorság, tehát ez nálam eleve adva volt. A hétköznapokban nem vagyok kimondottan harsány ember, társaságban ugyan szeretek középpontban lenni, időnként én voltam a mókamester, minden ugratásban részt vettem.

Ezek szerint örökmozgó gyerek voltál. Ezért is kezdtél el sportolni?

Édesapám is focizott, aktív játékos korában vitt magával a mérkőzésekre, így maga a sport közeg nem volt számomra ismeretlen, valahol a labdarúgásban nevelkedtem gyerekként. De nem a foci volt az egyetlen, amit kipróbáltam, általánosban sporttagozatos iskolába jártam, kézilabda, kosárlabda, atlétika, szinte minden érdekelt. De igazából a foci volt, ami igazán közel állt hozzám, tehát nem volt kérdés, végül mit válasszak.

Veszprémben kezdted a pályafutásod, elég sok ideig voltál a csapatnál. Erre az időszakra hogyan emlékszel vissza?

Mint említettem, 10 évesen kezdtem, végigjártam a szamárlétrát, mindenhol elsőszámú kapus voltam. 14 évesen már termetemmel is kiemelkedtem a többiek közül, 80 kilómhoz 184 centis magasság párosult, azóta se nőttem sokat. Kakas László foglalkozott velem, az alapokat tőle tanultam meg. Mindig akarnok voltam, hiába értek kudarcok, vagy nem mentek zökkenőmentesen a dolgok, én keményen dolgoztam azért, hogy az összeállítás az én nevemmel kezdődjön. 17 évesen, akkor esett ki a Veszprém az NB-1-ből, a másodosztályban egyből bedobtak a mélyvízbe. A 19 éves Varga Tomival együtt kerültünk fel az első kerethez, akkor olyan nevek játszottak, mint Csomai, Rugovics, Kelemen. Zöldfülűként a 10. fordulótól már én védtem, változó sikerrel. Utólag visszagondolva, nagydolog volt ennyire fiatalon a másodosztályban védeni, Kakas Laci is többször mondta, ezt a szorgalmammal értem el, hiába tartották Tomit jobb kapusnak, én nagyobb karriert futottam be.

Veszprémből kitérőkkel kerültél Siófokra…

Nem szerepeltünk túl jól a bajnokságban, a veszprémi vezetők leigazoltak egy rutinosabb kapust, aki mellett alig kaptam lehetőséget. Kettős játékengedéllyel a balatonfüredi csapathoz kerültem, sikerült megnyerni a bajnokságot, így újra a másodosztályban védhettem. Jó teljesítményt nyújtottam, mondhatom, húzóember voltam a csapatnál.

Majd a Gázszer igazolt le, mivel megsérült az akkori cserekapusuk, ott Matus Sanyi volt az elsőszámú kapus, aki kirobbanthatatlan volt. Feljutottunk az NB-1-be, de leginkább a cserepadig jutottam, így ezt, inkább tanulóévnek tekintettem. Sajnos anyagi problémák miatt megszűnt a klub, így csapat nélküli lettem.

Szerencsére megkeresett a Siófok, Bíró Imi mögé másodikszámú kapusnak, ahol később Csank János lett az edző és nekem szavazott bizalmat, így végig én védhettem a bajnokikon. Mikor feljutottunk az első osztályba, Németh Gabi személyében egy rutinos kapust szerződtetett a klub, mellette már nem nagyon jutottam szóhoz. Bíró Imre lett a kapusedző, akitől sokat, sőt nyugodtan mondhatom, a legtöbbet tanulhattam. Csankot a kispadon Csertői váltotta, nála már én védhettem, jól is szerepeltünk a bajnokságban, a sokak által kiesőcsapatnak titulált Siófokkal őszi elsők lettünk, a bajnokság végén pedig az 5. helyen végeztünk. Ebben a szezonban a játékostársak és az edzők engem választottak meg az év játékosának, ami számomra nagy megtiszteltetés volt. Mondhatom azt, ez volt az ugródeszka, hogy Debrecenbe kerülhettem.

A Debrecen kapuját akkor Tomic védte. Gondolkozás nélkül elfogadtad a szerződést, hiába tudtad, egy nagyon jó kapus van már a klubnál?

Mivel nyáron lejárt a szerződésem Siófokon, Szima Gábor felvette velem a kapcsolatot, hívott Debrecenbe. Egyértelmű volt számomra, hogy bajnokesélyes csapathoz szerződjek, ezen nem kellett sokat gondolkozni. Voltak ugyan megkeresések más kluboktól, MTK, Honvéd, Zalaegerszeg, de én a DVSC választottam. Tudtam, Sandro személyében egy kiváló kapus őrzi a Loki hálóját, aki ráadásul a szurkolók kedvence is volt, de az akarnokságom felülkerekedett bennem, felvettem vele a versenyt.

Első debreceni évedben meg is nyertétek a bajnokságot…

A Lokinál akkor hazai szinten topjátékosok voltak, a körülményekre sem lehetett panasz, hétről-hétre telt ház előtt játszottunk, minden adva volt a sikerhez. Szentestől megkaptam a bizalmat, teljesítményemmel különösebb gondok nem voltak, viszont igazából pluszt hozzátenni nem tudtam, de az edző továbbra is bízott bennem. Döcögősen indult a bajnokság, nyertünk a Honvéd ellen, kikaptunk a Győrtől, a 3-4. mérkőzéstől beindultunk, igaz volt még egy kisebb hullámvölgy. Szentes távozása után Supka Attila lett az edző, aki továbbra is nekem szavazott bizalmat. Itt mindenképpen megjegyezném, igaz, rivalizáltunk Sandroval, de nagyon jó kapcsolatban voltunk, sokat segített nekem.

Jöttek a sikerek és végül sikerült megnyernünk a klub első bajnoki címét. Úgy lettünk bajnokok, hogy nem voltunk pályán, emlékszem, a Nagyerdőn néztük TV-n keresztül a Fradi Pécs meccset, 2:0-ra kikapott a Fradi, így már biztos volt, mi leszünk a bajnokok. Eljutottak hozzánk a hírek, hogy szurkolók gyülekeznek a kocsmákban, később a főtéren, mi is elindultunk gyalog a városba. Ha már említetted a vagányságot, kerítettem egy piros-fehér zászlót, amit egy parkoló automatára felmászva lengettem. Következett a Pécs elleni győztes mérkőzés, ami után nyitott busszal mentünk a főtérre, óriási élmény volt a Kossuth téren látni a hatalmas tömeget. Az ilyen élményekért érdemes élni és sportolni.

Úgy érzem, a társak, szurkolók elfogadtak, nagyon jól éreztem magam Debrecenben, jól sikerült beilleszkedtem. Ami egy sportolóval jó történhet, az Debrecenben mind megtörtént velünk.

Másik tulajdonságod, amit kiemeltek, az állandó jókedv. Mérkőzések közben is látszott ez rajtad. Hogy tudtad elnyomni a benned lévő feszültséget?

Természetesen az egészséges drukk mindig meg volt bennem, de imádtam amit csináltam, mindig szívvel-lélekkel tettem a dolgom, talán ezért is volt könnyű. Mindennek tudtam örülni, ha új kesztyűt kaptam, ha sütött a nap, ha jó volt a pálya, tényleg mindennek. Örülök, hogy ez kívülre is így jött le. Pozitív hozzáállással mindent el lehet érni, visszakanyarodva pályafutásom kezdetére, azt mondták, sose lesz belőlem jó kapus, aztán valamit azért mégis elértem.

Az a közeg, ami Debrecenben volt, a mai napig a szívem csücske, szerettem ott élni, tökéletes harmónia vett körül minden téren, ebből is adódott a jókedv, így lehetett jól teljesíteni.

Az öltözőben át tudtad adni a társaknak ezt a jókedvet?

Rengeteget viccelődtünk, ilyen szempontból is jó volt a társaság, ha nekem kellett egy kis pluszt adni, akkor én tettem. Komoly egyéniségek voltak a csapatban, a fő mókamester Dombi Tibi volt, szinte minden nap elkövetett valami „gengszterkedést”, de ilyen volt Kerekes Zsombi, Habi, ez is hozzájárult, hogy zsinórban háromszor bajnokságot nyertünk. Ahhoz, hogy folyamatosan meg legyen bennünk a tűz, kellett az öltözői jó hangulat, ez oldotta a monotonitást. Ronaldinho is addig volt a világ legjobbja, míg mosolyogva játszott, persze ezzel nem akarom hozzá hasonlítani magunkat.

Említettem, sok jó dolgot kaptam, ezek közé tartozik a Manchester elleni mérkőzés, főleg abból a szempontból, hogy akkor Edwin van der Sar védte a kapujukat, akitől próbáltam korábban sok mindent ellesni. Ronaldo akkor bontogatta a szárnyait, ez első BL gólját nekem lőtte, viccesen azt mondanám, beindítottam a karrierjét. . De a Split elleni 3 és 5 gólos győzelmünk is kitörölhetetlen, örök emlék marad. A kinti visszavágón olyan füttykoncert fogadott minket, amilyet még soha nem tapasztaltam, de ez nekem egy adrenalin löket volt, olyan transzba kerültem, hogy éreztem, nem fogok gólt kapni. Ezek az emlékek gyakran felidéződnek bennem és még mai is fantasztikus visszaemlékezni ezekre a mérkőzésekre.

A negyedik bajnoki címnél már csak fél szezont töltöttél Debrecenben. Miért váltottál?

Beranek volt az edző, akinek az volt a mániája, egy kapus legyen minimum 195 centi. Balogh Jani akkor került vissza, inkább őt favorizálta, majd a klub leigazolta Poleksicet és ő lett az elsőszámú kapus. Mivel 32 évesen még védeni szerettem volna, megkértem az elnököt, engedjenek el. Bár marasztalni próbáltak, eligazoltam Paksra.

Miért pont Paks? Egyik legjobb kapus voltál a bajnokságban, élcsapatok nem kerestek meg, esetleg külföldi ajánlat nem volt?

Több csapat is megkeresett, köztük fővárosiak is, a választásnál a fő szempont az volt, hogy tudtam ingázni Fehérvár és Paks közt, mivel éppen magánéleti problémáim voltak. Más szempontból meg Gellei Imre személye, Haraszti Zsolt kitartása volt a döntő. Emberi és szakmai szempontok alapján próbáltam jó döntést hozni, úgy gondolom, ez sikerült is. Sikerült egy bajnoki címmel felérő ezüstérmet szereztünk a bajnokságban. Mai napig itt vagyok, megbecsülnek, második otthonom lett a város.

Utólag tudtam meg, az első bajnoki cím után Holland megkeresés volt, de akkor távozott a klubtól Kerekes, Böőr, Bogdanovic és Szima Gabi már nem akart több alapembert elveszíteni, így ez nem jött össze. De nem feküdt volna nekem az a bajnokság, ott a kapusnak majdhogy mezőnyjátékosnak is kellett lenni, az pedig nem volt az én világom. De konkrét tárgyalások, ahol én is jelen lettem volna, egy sem volt.

Említetted a spliti füttykoncertet. Kapusoknál elkerülhetetlen, hogy egy félidőt az ellenfél tábora előtt védjenek. Rád ez milyen hatással volt?

Engem kimondottan felspannolt, de ez mindenkinél máshogy csapódik le. Itt jön elő, ki mennyire jó versenyző típus. Ha nem tudja feldolgozni, az a teljesítményen is meglátszik. Az én szegény édesanyámat is szidták elégszer, ha ez lehúzott volna, én se tudtam volna jól teljesíteni.

Megy az örök vita, tizenegyest lehet-e védeni vagy csak rosszul rúgni. Adódik a kérdés, hogy van ez?

Azért lehetett készülni belőle, a TV már adta a mérkőzéseket, vissza lehetett nézni, ki hogyan rúgja a büntetőt, én is jegyzetelgettem. Kapusedzőim is tanították, abból, milyen szögben fut neki a labdának a rúgó játékos, lehet sejteni, hova érkezik a labda, például, ha szemből fut neki egy jobblábas játékos, várhatóan jobb sarokra is fogja elrúgni. Debrecenben volt olyan szezonom, hogy egyet se tudtam kivédeni, én nem voltam egy kimondott tizenegyes ölő. Horváth Béláék mondták is, ha tizi, biztos gól. De Pakson meg volt olyan szezon, hogy hétből hatot megfogtam. Szóval lehet készülni, de a rúgó mindig előnyben van.

Sok bravúros védésed volt. Kitudsz emelni olyat, amire te is azt mondtad, ez igen?

Mikor másodjára lettünk bajnokok, a Vasas ellen volt egy sorsfordító védésem. Csordás Csabi fejesét sikerült kivédenem, aminek azért is volt jelentősége, mert nem hullajthattunk már pontokat, még így is az utolsó fordulóban a Vidi „segítsége” kellett, hogy megvédjük a címünket.

Paksi időszakod alatt már tervezted a visszavonulást?

Sose voltam vándormadár típus, Siófokról egy bajnoki címre esélyes csapathoz mentem, Paksra azért jöttem, mert védeni akartam, ahonnan már nem terveztem máshová igazolni, így mondhatjuk, itt akartam befejezi a pályafutásomat. Voltak edzői ambícióim, képeztem is magam, aktív játékosként már edzettem gyerekeket. Miután Molnárt leigazolták, Haraszti Zsolt tett olyan célzásokat, hogy kapusedzőként számítana inkább rám az első csapatnál. . Nem mondom, hogy könnyű volt a helyzetet elfogadni, de meg kell jegyeznem, a klubvezetés teljesen korrekt volt velem. Innentől fokozatosan álltam át arra, hogy kapusedző leszek, de természetesen, továbbra is edzésben maradtam. Ma már az első csapat kapusaival foglalkozok, de elindítottunk egy programot, a kapusok, Molnár, Verpecz és Rácz Gergő a tehetséges fiataloknak tartanak heti egyszer edzéseket, amit én felügyelek. Valamilyen szinten az edzői munkát is tanulják ezzel, ami tetszik is nekik, a gyerekek meg örülnek, hogy a „nagykapusoktól” is tanulhatnak.

Újabb debreceni szál, Verpecz Pista. Volt közöd a leigazolásában?

Én is szorgalmaztam, hogy Pisti idekerüljön, kapusproblémáink voltak, a vezetőség megkérdezett, tudnék-e valakit, én egyből Verpit javasoltam. Felvették vele a kapcsolatot és sikerült is leigazolni.

Mikor nincs labdarúgás, mivel töltöd a szabadidőd?

A nagyobbik fiam 17 éves, Fehérváron él, őt igazából a sport nem nagyon fogta meg, amikor ideje engedi, meglátogat Pakson. Mostani párommal hat éve élünk együtt, tavaly októberben született kisfiúnk, most lesz Beni egy éves, újból kispapa vagyok, másodszor élvezhetem ezt a szerepet, ez kitölti a mindennapokat. Kevés a szabadidőm, de mikor lehetőség van, utazunk az országban, kirándulunk, meglátogatjuk a családunkat Veszprémben. Tököli Attiláék párszor elhívtak horgászni, gondolván én is nagy pecás leszek, de nem fogott meg ez az időtöltés, bár a halat minden formában szeretem.

Mikor jártál Debrecenben?

Azon kívül, mikor a Loki ellen lépünk pályára a városban, elég régen, pedig sok barátra tettem szert, a távolság és az időhiány miatt erre alig van lehetőségem. Hamarosan vendégként játszunk a Debrecennel, megy az egyeztetés, hogy ott töltsünk egy hosszú hétvégét. Régi társakkal szoktunk beszélni mikor összefutunk, mikor a B licences tanfolyamot Debrecenben végeztem, Sándor Tomival, Madar Csabival sokat beszélgettünk, vagy ha Pesten játszunk Böőr Zolival és hiába ritkák ezek a találkozások, ott folytatjuk a társalgást, ahol legutóbb abbahagytuk.

Visszatérve a labdarúgáshoz. A válogatottba is többször behívtak, de egy mérkőzésen se védhettél. E téren maradt hiányérzet benned?

Valamennyire igen, de olyan kapusok voltak a keretben, mint Király Gabi, Babos, Végh, Sáfár, akik mellett nehéz volt odakerülni. Az Albert Flóri emlékére szervezett mérkőzésen Ambrus Józsi próbálta rávenni Egervárit, adjon nekem is lehetőséget, legyen meg az első válogatott mérkőzésem, de akkor kezdte beépíteni Bogdánt és előre eldöntötte ő fog védeni, ráadásul Királynak az volt a 85. mérkőzése, így maradtam csak kerettag. Persze, valahol rosszul esett, de a bajnoki címek, a Spliti meccs, kárpótoltak.

Gyerekeket is edzettél. A szakmai részen kívül, mire próbáltad még tanítani őket?

Első edzés előtt mindig beszélgettem velük és megkérdeztem, miért is akarnak kapusok lenni, pár mondat után kiderül, mennyire vagányak, mosolygósak, csibészek. Mindegyikőjüknek elmondtam, aki nem tudja elviselni, hogy néha fáj, szenvedni kell, ez a poszt kitartást követel, inkább ne álljanak kapuba. Nekem is elég sokszor fájt, de amíg úgy éreztem, egy mozdulatsor még nem tökéletes, tovább gyakoroltam, nem törődve a fájdalommal.

A debreceni szurkolók hogy élnek az emlékeidben?

Most is, hogy rájuk gondolok, libabőrös lettem, most is elérzékenyülök. A csapatunk azért is volt jó és sikeres, mert a szurkolók és köztünk egy kölcsönös szeretet alakult ki. Tudtuk, ott vannak mögöttünk, bármikor számíthatunk rájuk, de ez kölcsönös volt. Én csak köszönetet tudok mondani a debreceni szurkolóknak, rengeteg szeretetet kaptam tőlük. Azt kívánom, legyen újra olyan csapatuk, mint a miénk volt. Bár utánunk is nyertek bajnoki címeket, játszottak BL, EL csoportkörben, úgy érzem, őket már nem övezte az a szeretet, mint minket. Egy tökéletes társaságot sikerült akkor összeszedni, akik közösen küzdöttünk a kitűzött célokért, hiába volt két csoport, nevezhetjük „klikknek”, a debreceniek és a kívülről érkezők között, a pályán egy csapat voltunk, egy célért, egymásért, a klubért küzdöttünk, de bulizni is együtt jártunk.

Debrecen híres a lokálpatriotizmusáról, nehezen fogadnak el idegeneket, abban volt szerencsénk, hogy akkor meg volt egy erős debreceni gerinc, olyan kaliberű játékosokkal, mint Sándor Tomi, Dombi Tibi, rajtuk keresztül minket is megszerettek, természetesen ehhez kellett az is, minden mérkőzésen maximálisan odategyük magunkat. Bártan fogalmazhatnék úgy is, debrecenivé tudtunk válni.

Hogyan összegeznéd egész pályafutásodat?

Ha röviden kellene válaszolnom, azt mondanám, kerek egész. Debrecen mindent megadott, amire már gyerekként is vágytam, sikert, megbecsülés jó közeget, abból a sikerből tudtam kamatoztatni itt Pakson is. Büszke vagyok arra, amit önerőből elértem. Örülök, hogy továbbra is a labdarúgásban tudok dolgozni, itt is folyamatosan képzem magam, ebben is szeretnék a legjobb lenni.

Milyen céljaid vannak?

A nagyobbik fiamnak mindenben segíteni, illetve a kisebbiket erőben, egészségben felnevelni. Szeretném, ha sportolna majd, nem feltétlenül foci, de titkon azért bízok benne. Az életemet is teljesnek érzem, van egy szerető családom, elégedett vagyok, ennél sose legyen rosszabb.

Csernyánszki Norbert edzői karrierjéhez kitartást és sok eredményes évet kívánunk!