Dunántúlon is él a Loki szív

A megyében már több Loki Klub alakult, viszont van egy szurkolói csoport, akik jóval távolabbról szurkolnak és kísérik el a csapatot bajnoki találkozókra. A Dunántúli Lokisták alapítója, Varga Tamás debreceni születésű, a DVSC az egyetlen szenvedélye.

2

dunantulicimer-1-e1513537997970 Dunántúlon is él a Loki szív

Ez egyesület, szervezet, közösség vagy szurkolói csoport?

Leginkább szurkolói csoport. Én Debrecenben éltem harminc évig, de az életem úgy alakult, hogy Székesfehérváron kötöttem ki, ahol jelenleg is élek. Viszont hiába a távolság, a DVSC szeretete megmaradt, jártam továbbra is meccsekre. Érlelődött bennem a gondolat, hogy társakat találjak, akikkel együtt járunk mérkőzésekre.

Dunantuli1-e1513538150145 Dunántúlon is él a Loki szív

 

Könnyű volt társakat találni?

Eleinte nem tudtam, a környékemen mennyi DVSC szimpatizáns van, így még szinte egyedül jártam a mérkőzésekre. Az egyik közösségi oldalon létrehoztam egy csoportot és meglepődve tapasztaltam, ismerősökön keresztül elkezdtek bejelölni néhányan, akik Dunántúlon élnek. Sosem hirdettem a Dunántúli Lokisták oldalt, mégis egyre többen lettünk, jelenleg több mint hétszázan vagyunk.

A Loki szeretete mikortól kezdődött?

Ez elég régre vezethető vissza, 6-7 évesen még édesapám vitt ki életem első mérkőzésére a régi Nagyerdei Stadionba. Innentől a meccsre járás folyamatos volt, egy darabig mellette ültem a lelátón, majd labdaszedőként, a kapu mögött néztem a mérkőzéseket. Abban az időben Mező Józsi védte a Debrecen kapuját. Természetesen, később a Vágóhíd utcára is kísértem a csapatot, az Oláh Gábor utcai stadionban viszont már a „B” szektorból szurkoltam végig a találkozókat.

dunantuli2 Dunántúlon is él a Loki szív

Fociztál is gyerekként a Lokiban?

Mint gyerek, én is kihasználtam minden percet, hogy focizhassak a játszótéren, egyesületi szinten viszont nem a DVSC-ben, hanem Oláh Györgynél, a D. Kinizsiben kergettem a labdát, ahol Erdélyi Miki még csapattársam is volt. Mai napig focizok, de csak kispályán a barátaimmal, heti két alkalommal.

Visszatérve a csoporthoz, említette, kezdetben egyedül járt még meccsekre. Mikortól lettek társak, akik elkísérték?

Szerencsére nem kellett sokáig magányos farkasként utaznom a mérkőzésekre, kiderült, Fehérvár melletti kis településen is van egy megszállott Loki drukker. Majd rátaláltam a fehérvári barátunkra, aki életében nemhogy a stadionban, de még Debrecenben se járt, mégis a DVSC-nek szurkolt, ő is csatlakozott hozzánk. Ma már stabil tagja a csoportnak, a meccsek 90%-án ott van a lelátón. Elkezdtünk hárman, négyen utazni a csapat mérkőzéseire, később még a fiammal is bővült a létszám, ma általában 5-6 fővel mindig jelen vagyunk a találkozókon.

Nem sikerült több DVSC szimpatizánst megmozdítani?

Szívfájdalmam, hogy elég sokan vagyunk a csoportban, de akik aktívan meccsre járunk, az olyan 7-10 fő. De az összetétel sem állandó, ez attól függ, ki hogy ér rá.

Hazai és idegenbeli mérkőzésekre is utaznak?

Főképp idegenbeli találkozókra megyünk, de nem egyszer előfordult, beültünk a kocsiba és utaztunk Debrecenbe. A fontosabb találkozókon általában ott vagyunk a Nagyerdei Stadionban. Mérkőzés után egyből indulunk is vissza Fehérvárra, van, hogy hajnal három körül érkezünk meg.

dunantuli3 Dunántúlon is él a Loki szív

Játékosokkal, klubbal, milyen a kapcsolat?

Vannak játékosok, akikkel tartjuk a kapcsolatot, közösségi oldalon beszélgetünk. Herczeg Andrással, ha van rá lehetőség, egy-egy mérkőzés után szoktunk néhány szót váltani. Daniellával (Nyitrai Daniella a DVSC sajtómunkatársa) is jóban vagyunk, tőle sok információt kapunk a klub életéről.

Voltak kalandos utazások?

Volt, mikor az ultrák egy Haladás meccs után Sopronban elhagytak egy embert, amire úgy jöttek rá, hogy felhívtuk őket, jelezve nekik, a társuk a kocsinkban van, majd a városhatárt jelző táblához vittük, ott csatlakozott többiekhez. Volt, mikor zseblámpa fénye mellett szereltünk kocsit. Ilyen apró kalandok előfordulnak.

Van olyan mérkőzés, ami különösen emlékezetes?

Igazából nem emelnék ki mérkőzést, mindre azért utaztunk, hogy szurkoljunk a csapatnak, mellette az élmény a fontos. Régebben Győrbe is sokan utaztak Debrecenből és igazán jó hangulat volt a vendégszektorban amit megtöltöttünk, de ide sorolnám a tavalyi bajnokság utolsó mérkőzését, amikor Mezőkövesden, a bennmaradásért vívott mérkőzésen győztük le a DVTK-t, azon a találkozón is nagyszerű volt a hangulat.

dunantuli5 Dunántúlon is él a Loki szív

Volt negatív élmény is?

A mostani utolsó találkozó, a Diósgyőr elleni inkább negatív élmény volt, de nem a csapat miatt. Ahogy rendezők bántak velünk, megalázó volt, ennek hangot is adtunk, írtunk az MLSZ-nek, DVTK-nak ebben az ügyben. Megaláztak 70 éves nyugdíjast, gyereket, az ilyen stílus úgy gondolom, nem megengedett. Mikor szóltak, hogy álljak terpeszbe, meg se várták, míg megteszem, egyszerűen szétrúgták a lábam, rángattak ide-oda, megkérdeztem, ezt nem lehetne kulturáltabban, a válasz: „kuss köcsög” volt. Ilyet eddig sehol nem tapasztaltam, pedig jártam már sok idegenbeli találkozón.

A csapat őszi teljesítményével mennyire elégedett?

Minden szempontból várakozáson felül szerepelt a csapat, előzetesen még a legvérmesebb szurkolók se gondolták, a dobogó harmadik helyén fognak telelni a srácok. A bajnokság kezdete előtt azt néztünk, kik lesznek azok a csapatok, akiket esetleg legyőzhetünk. Úgy gondolom, a Fradi és a Videoton elleni két találkozó volt a fordulópont, onnantól minden játékos kettőzött erőbedobással küzdött. A keret java része helyi kötődésű labdarúgókból áll, akik magukénak érzik a csapatot. Akik érkeztek, bizonyították, érdemes volt leigazolni őket, Nagy Sanyira is sokan csak legyintettek, mégis a legmegbízhatóbb teljesítményt nyújtotta. Nem csak játékosként, emberileg is nagyszerű. Bényeit is kétkedve fogadták sokan, most pedig ott van az ősz válogatottjában. Minden szempontból pozitív csalódás számomra a csapat teljesítménye.

Mezeket, emléktárgyakat gyűjtenek?

Gyakorlatilag a lakásom felső szintjén az előtér, emlékekkel van tele. Vannak mezek, fotók, sálak, de minden meccs belépőjegye is ki van téve. Az első Magyar Kupa győzelemtől kezdtem el gyűjteni ezeket, onnantól minden jegyet is őrzök. Bódi Ádám mezét szeretném megszerezni, vele egyébként jó a kapcsolat, míg a Vidi játékosa volt, többször találkoztunk, beszélgettünk.

dunantuli6 Dunántúlon is él a Loki szív

A fiát is ön „fertőzte” meg a Loki szeretetével?

Látta, milyen elvakult DVSC drukker vagyok, így menetközben ráragadt. Eleinte néhány közelebb lévő meccsre elkísért, ma már ős is ugyanolyan fanatikus drukker, mint én. A szobájában külön vitrin van neki berendezve emléktárgyakból.

A mérkőzések elviszik a hétvégét. Felesége mennyire megértő?

Megpróbálok óvatosan fogalmazni, itt ül mellettem két méterre, azt szokta nekem mondani, már sok színházjeggyel jövök neki. A viccet félretéve, káros szenvedélyeim nincsenek, elmaradozni nem szoktam otthonról, ez az egy viszont fontos számomra. Ebből nem szokott probléma lenni közöttünk, megérti és elfogadja.

Mik a jövőbeli tervek?

Jó lenne, ha a tagokat aktivizálni tudnánk és minél többen lennénk a mérkőzéseken, próbálok mindent megtenni ezért. Közösségi oldalunk nyitott, örömmel várunk mindenkit.

 dunantuli4 Dunántúlon is él a Loki szív