Gúnya Péter: „Mindent megtettem, s megteszek azért, hogy a maximumot hozzam ki magamból!”

Ha Debrecen és férfi kézilabda, akkor az idősebb sportbarátoknak csípőből a Debreceni Dózsa ugrik be, míg a fiatalabbaknak már sokkal inkább a 2011-ben megszűnő DKSE, mely ugyan nem tudta megközelíteni a régmúlt dicső sikereit, ennek ellenére sok debreceni szimpatizánst örvendeztetett meg. Hisz ki ne emlékezne arra, hogy annak idején a Szeged és a Veszprém is izzadni járt a Hódosba, mi több, 2007 szeptemberében a bajnoki címvédő szegediek ki is kaptak a katlanban. Ezekben az években kézilabdázott az együttes kötelékében Gúnya Péter, aki tapasztalatával, gyorsaságával, góljaival négy éven át segítette húzóemberként a DKSE-t. Péterrel pályája legfontosabb szakaszairól, edzői tapasztalatairól beszélgettem, no és persze, nem kerülhettük meg a debreceni éveket sem, elvégre a pályán szerzett élményeken túl itt ismerkedett meg feleségével, s itt született meg gyermeke is.

0

gúnya3-300x200 Gúnya Péter: „Mindent megtettem, s megteszek azért, hogy a maximumot hozzam ki magamból!”

Hogyan ismerkedtél meg a kézilabdával?

Baranya megyében nőttem fel, egy kis faluban, Mecseknádasdon. Minden ott kezdődött, mivel a kézilabda nagyon népszerűnek számított. Gyermekéveimben végig ott játszottam, mígnem 16 évesen a Komlóhoz kerültem, ahol aztán egy viszonylag hosszú időszakot töltöttem el, hiszen az ifjúsági korosztályban lehúzott szezonokat követően a felnőttcsapatot erősítettem, egészen 25 esztendős koromig.

Más irányban nem is próbálkoztál?

Atletizáltam, azon belül távolugrással, sprintfutással próbálkoztam, és többek szerint adott volt a tehetségem a sportághoz, ám számomra komolyabb szinten csak a kézilabda jöhetett számításba.

Mikor tudatosult benned az, hogy profi szinten is kamatoztathatod a tudásodat?

Gyerekként mindig figyeltem a korszak nagy egyéniségeit, a posztomból adódóan Iváncsik Mihály játékát csodáltam leginkább. Kimondottan persze senkit nem bálványoztam, próbáltam inkább a saját utamat járni. Legelőször aztán Komlóra kerülve fogalmazódott meg bennem az, hogy szeretnék profi, NBI-es szintű játékos lenni.

A meghatározó komlói éveket követően aztán több együttesben is megfordultál.

Előbb egy kiskőrösi, és két Orosházán eltöltött év következett, majd Szigetvár érintésével kerültem a Dunaújvároshoz. Vándorlásom fő oka az volt, hogy a klubok akkoriban még nem álltak olyan stabil lábakon, mint manapság. Több csapatnál is anyagi problémák jelentkeztek. Dunaújvárosba viszont azért szerződtem el, mert szerettem volna megmérettetni magam az ország egyik legerősebb együttesében, mely akkor épp egy tapasztalt jobbszélsőt keresett. Végül nem csalódtam, hiszen remek szezonok következtek, kivételes játékosokkal kézilabdázhattam együtt, a sok fiatal, feltörekvő tehetség remekül dolgozott össze a rutinosabb egyéniségekkel, én pedig jól éreztem magam a pályán. Mindkét évemben bajnoki bronzérmet szereztünk, és sikerült a Szegedet és a Veszprémet is megszorongatnunk.

Hiába az újvárosi sikerek, utad Debrecenbe vezetett, ahol aztán négy szezont húztál le. Mi szólt annak idején a DKSE mellett?

Kitartó érdeklődésük sokat nyomott a latba, hiszen már az első dunaújvárosi évemben megkerestek, ám végül csak a második végén döntöttem a váltás mellett, dacára annak, hogy voltak ajánlataim más magyar kluboktól is. Számomra szimpatikus volt a debreceni koncepció, mely arra irányult, hogy felpezsdítse a kézilabdaéletet a városban, mindemellett Csonka Tibor személye garanciát jelentett arra, hogy minőségi munkát tudunk folytatni.

Hogyan tudnád összefoglalni az itt eltöltött időszakot?

Egy pillanatra sem bántam meg a döntésemet, sem akkor, sem most. A város nagyon élhető, az emberek gyorsan befogadtak, sok barátot és ismerőst szereztem. Mi több, itt ismertem meg a páromat, és a gyermekem is Debrecenben született. Ami a kézilabdát illeti, úgy gondolom, a csapatunk abszolút rendben volt, a körülményekkel együtt. Bár némi hiányérzet van bennem, hiszen az az eredményesség, melyet szerettünk volna elérni, sajnos elmaradt, annak ellenére, hogy a nemzetközi kupaszereplést a Magyar Kupa révén sikerült kiharcolnunk.

Az egykori debreceni társakkal tartod-e még a kapcsolatot?

A vándorlás értelemszerűen megnyirbálja a baráti kötelékeket, de ha például Orosházán járok, Ambrus Józsival mindig összefutok. S mivel a párom hajdúböszörményi, időnként hazajárunk, legutóbb pedig Húsvétkor voltam Debrecenben.

Végül Debrecenben is anyagi gondok ütötték fel a fejüket, a játékosok színe-java távozott, köztük te is, mégpedig Gyöngyösre.

Első szezonomban sikerült NBI/B-t nyernünk, majd elsőosztályú éveket követően döntöttem úgy, hogy a legmagasabb szinten felhagyok a kézilabdával. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy belépett az életembe az edzősködés. Mindemellett még okáig játszottam, de már nem a korábbiakban megszokott intenzitással.

Pályafutásod alatt volt-e olyan társad, akivel kivételesen jó játékkapcsolatot alakítottál ki?

Sajnos Németh Zoli „Cseka” már nincs köztünk (a kitűnő átlövő 2004. júniusában autóbalesetben hunyt el – a szerk.), de ő játékosként és emberként egyaránt nagyon közel állt hozzám. Jó volt mellette kézilabdázni a pályán, ezen felül az öltözői hangulatot is rendre képes volt felpezsdíteni.

Ha karriered összegzésére kérnélek, elégedetten tennéd?

Úgy érzem, mindent megtettem azért, hogy kihozzam a maximumot a pályámból, és ez összességében sikerült is, hiszen a posztomon meghatározó játékossá léptem elő, minden csapatomban helyt tudtam állni. Egyetlen hiányérzetem talán az lehet, hogy bár a válogatottság összejött, világversenyen nem viselhettem a nemzeti mezt.

Mint ismert, a sportágtól nem szakadtál el. Törvényszerű volt számodra, hogy edzőként folytasd?

Nem kifejezetten, ám amikor felajánlották a lehetőséget Gyöngyösön, az utánpótlásban, úgy döntöttem, élek vele. Igyekeztem folyamatosan tanulni, képezni magam, előbb középfokú edzői, majd szakedzői, nemrég pedig mesteredzői képesítést szereztem. S egyáltalán nem bánom, hogy belevágtam, hiszen mindig szerettem gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozni.

gúnya1-300x206 Gúnya Péter: „Mindent megtettem, s megteszek azért, hogy a maximumot hozzam ki magamból!”

Milyen az edzői pálya?

Rögös, elvégre az embernek sokat kell tanulnia, de igyekszek mindent megtenni azért, hogy elméleti szinten fejlesszem magam. A szorgalom elengedhetetlen feltétele annak, hogy valaki jó edzővé váljon, emellett, mint minden más területen, a szerencse sem árt.

Mondhatni, hamar bekerültél a mélyvízbe, hiszen Zsiga Gyula távozása után bő egy évig irányítottad a váci felnőttcsapatot.

Úgy gondoltam, Zsiga Gyula mellett másodedzőként sokat tanulhatok. Végül nem nyúlt túl hosszúra a közös munka, ám ezzel együtt jött az újabb kihívás, hogy vezetőedzőként próbáljam ki magam egy NBI-es klubnál. Nem hezitáltam sokat, hisz ki tudja, mikor adódik hasonló esély, adódik-e egyáltalán. Az első félév érzésem szerint sikeres volt, a második már kevésbé, de nagyon sokat tanultam ebben az időszakban. Tudom, hogy miben kell fejlődnöm, mit kell máshogy menedzselnem, mindettől függetlenül az alapfilozófiám nem változott, és ha minden jól megy, lesz még alkalmam arra, hogy újfent bizonyítsak egy elsőosztályú felnőttcsapat kispadján.

Egy osztállyal lentebb, a Balassagyarmatnál már lehetőséget is kaptál.

Így van, és számomra fontos, hogy ott is felnőttekkel dolgozhatok, emellett egyértelmű célok lebegnek előttünk. Most elsődlegesen az, hogy kivívjuk a bennmaradást. Ebben a tekintetben nem állunk rosszul, hazai pályán fontos meccsek várnak ránk, melyeket sikerrel kell vennünk, és akkor nem lehet gond.

Aligha szereted a könnyű terhet, hiszen mindezzel párhuzamosan a váci klub utánpótlás-igazgatójaként felelsz a szakmai munkáért.

Ez egy sokkalta kiterjedtebb, komplexebb feladatkör, mely során több irányból érkező elvárásoknak kell megfelelnem, gondolok itt a szövetség, a klubvezetők és a szülők által támasztott elvárásokra. De elkezdtünk építkezni, próbálunk fiatalokat integrálni a felnőttcsapathoz, és elmondhatom, hogy szépen haladunk. Bár minimális időhiánnyal küzdünk, de bízom abban, hogy a Vác sikeresen megőrzi az NBI-es tagságát, és akkor tovább lépdelhetünk előre a fejlődés útján.

gúnya2-300x200 Gúnya Péter: „Mindent megtettem, s megteszek azért, hogy a maximumot hozzam ki magamból!”

Vannak-e hosszú távú terveid, vagy most kizárólag arra törekszel, hogy az idei kihívásoknak megfelelj?

Most elsősorban arra szeretnék koncentrálni, hogy a Balassagyarmatnál vállalt célokat teljesítsem, s meglegyen a lehetősége annak, hogy adott esetben a munka tovább folytatódjon. Ezen felül Vácon olyan alapokat kell leraknunk, és megerősítenünk, mely perspektívát kínálhat a jövőre nézve. Ha elsőosztályú klubnál kínálnak ajánlatot, természetesen átgondolom, s mérlegelek, de semmiképp sem megyek a dolgok elé, hiszen mint mondtam, eljön majd az ideje annak, hogy újra bizonyíthassak. Továbbá nem szabad elfelejteni azt sem, hogy edzőként sokkal nehezebb tervezni, mint játékosként.

Számtalan feladatod mellett hogyan tudsz kikapcsolódni?

Való igaz, rengeteg a munka, de időnként tudok időt szakítani a kézilabdára és az edzésre, ami nem csak azért fontos, hogy formában tartsam magam, hanem azért is, hogy példát mutassak a fiataloknak. Emellett lehetőségeimhez mérten a hétvégéimet igyekszem a családdal tölteni.

Trénerként és utánpótlásedzőként megfelelő rálátásod van a magyar kézilabdasportra, mellyel kapcsolatban rendkívül sok – vélt vagy valós – értékítélet hangzik el. Ami tény, álltunk már jobban, mind férfi, mind női fronton. Mi a fő probléma, s van-e kiút?

A legfőbb probléma az, hogy kevés olyan magyar fiatal van, aki a későbbiek folyamán nemzetközi viszonylatban is meghatározó játékossá válhat. Ugyanakkor azt semmiképp sem tartom elítélendő tendenciának, hogy külföldiek szerepelnek a bajnokságunkban, hisz mindenki megpróbál olyan légiósokat szerződtetni, akik képesek hozzátenni az adott csapat játékához. A jövőt illetően nagy kérdés lesz a 2000-es korosztály további fejlődése, hiszen ez egy rendkívül nagy létszámú, komoly szakmai munkával felkészített korcsoport, több tehetséges játékossal, akik előtt természetesen még nagyon hosszú út áll. Mint említettem, mi Vácon megpróbálunk minél több ígéretet felépíteni, s beépíteni, ám ez sem egyszerű, hiszen az eredménykényszer miatt nem állhatunk fel 8 utánpótláskorú játékossal. Női szinten egy árnyalattal jobb, könnyebb a helyzet, hiszen ők sikeresen szerepelnek a nemzetközi utánpótlásversenyeken. A fő kérdés velük kapcsolatban az, hogy lesz-e olyan belső poszton bevethető kézilabdázó, aki válogatott szinten is kulcsemberré léphet elő.

Gúnya Péternek további sok sikert kívánunk edzői pályafutásához!

T.S.