Sportos családban nőttél fel, te mióta sportolsz?
Először aerobikoztam a Flex HD-ban, utána akrobatikus rock and rollra jártam két évig, majd páros táncoltam hat évig. Volt olyan időszak, amikor a táncot és az atlétikát egyszerre csináltam. Ez ment körülbelül két évig, de akkor nem ment jól az atlétika, ellenben a tánccal. Végül abbahagytam, és csak a futás maradt.
Miért épp az atlétika vonzott, hiszen az édesapád és a testvéred is labdafüggő, mindketten focisták?
Táncoltam, és volt egy barátnőm, aki atletizált, vele elmentem egy edzésre. Én ott maradtam, később ő abbahagyta. A táncban lehetett csalni, a bírókon múlt a pontozás, hogy melyik pár szimpatikus, melyik nem. Itt az idővel versenyzünk, fix eredmények vannak, ezzel nem tudnak csalni.
Menyire érzed azt, hogy az apukád miatt várnak tőled el többet, hogy az árnyékában állsz?
Én nem igazán. A bátyám szerintem jobban, hiszen ugyanaz a sportág, de rajtam nincs ilyesfajta teher, mert igazából a futásnak annyi köze van a focihoz, hogy időnként apa is futott a pályán.
A futásban elért eredményeid közül melyekre vagy a legbüszkébb?
Nincs konkrét eredmény, mert szerencsére többet is ki tudok emelni. Sokszoros országos bajnoki második és harmadik helyezett vagyok, de voltam válogatott. Talán a legnagyobb siker az, hogy 15 évesen bekerültem az U18-as válogatottba. Tavaly pedig U16-os válogatott voltam. Idén rendezték az EYOF-ot Győrben (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál), igen közel voltam ugyan az induláshoz, de nem kerültem ki sajnos. Az edzőm Perényi Gabriella, aki sokat harcol és mindent megtesz azért, hogy nekünk jobb legyen.
Mit köszönhetsz ennek a sportnak?
Az egészséget mindenképp, na meg persze, a sok eredményt is, hiszen sok országos versenyen voltunk, ahol jó eredményeik születtek. De ott vannak a csapatversenyek is. Emellett jó, hogy mindig van mit csinálnom, nyáron is vannak edzések, versenyek, bár az idő akkor is eltelne, ha mondjuk otthon ülnék. Megtanultam, hogy sokkal jobb, ha egy dologra koncentrálok. illetve a stressz-kezelést is valamilyen szinten. Egy verseny nekem régen nagyon nagy stressz volt, most is az nyilván, izgulok előtte, de már nem remeg a gyomrom.
Mi az, amit el szeretnél érni?
Jövőre lesz Ifjúsági Európa Bajnokság, amire szeretnék kijutni, különösen, hogy itt lesz Magyarországon. Jövő októberben pedig Buenos Airesben rendezik az Ifjúsági Olimpiát, és bár az még messze van, nagy álmom, hogy ott legyek. Az Európa- Bajnokság az elérhetőbb, de úgy vélem, az olimpiára is van esélyem. Van egy győri lány, akivel nagyon szoros versenyeket vívunk, neki most egy tizeddel jobb az ideje tőlem. De ez a különbség leküzdhető. A pályán ugyan ellenfelek vagyunk, ám a pályán kívül egy nagyon kedves lánynak tartom őt. Ha szeptemberben versenyeznék ezen a távon, akkor tuti meglenne az eredmény. Most azonban csapatban fogunk versenyezni. Én 300 méteren, ami könnyített távnak számít, de a száz a kedvencem, azon gyorsan túl vagyok. Nem tudnék hosszú távon futni, és azon taktikázni, hogy kit mikor előzzek meg.
Mi az, amire a rajtnál gondolsz? Mi fut végig az agyadon olyankor?
Eddig igazából semmi nem járt a fejemben, nem is ment jól a rajt. A sprint számoknál viszont elég fontos, hogy jól kapjuk el, s mivel nekem nem ment jól, most dolgoztunk rajta az edzőmmel. Azóta mindenre figyelek, a mozdulatokra, a légzésemre, beszívom, és ahogy elrajtolok, kifújom. Arra mondjuk eddig is figyeltem, hogy mi zajlik körülöttem, mivel nem volt jó a rajtom, érzékeltem, hogy az elején mindenki előttem van, de tényleg mindenki. Akkor mindig hajtottam, hogy felküzdjem magam. Ezért van az, hogy én a végére gyorsulok fel. Az ösztönöz, hogy ha mások előttem vannak, megelőzzem és legyőzzem őket.
Hogy viselik a barátaid, a rengeteg edzést, versenyt? A sort mellett maradhatsz igazit tinilány?
Igazából a nagyon tartós barátaim megértik és elfogadják, hogy ezt csinálom. Ám nagyrészt olyan barátaim vannak, akik szintén sportolnak, ha nem is ilyen szinten, de sportolnak, vagy táncolnak. Így pedig tudják, hogy ez fontos nekem. Az atlétika mellett időnként modellkedem, járok fotózásokra, mert a kifutóhoz nem vagyok elég vékony. Van, aki nem érti, hogy például nyáron, amikor mindenki a strandon van, én miért járok edzésre.
Mennyire hobbi, vagy menyire életcél a sport, a modell szakma? Szeretnél valami komolyabb szerződést, esetleg kimenni külföldre?
Vannak lányok az ügynökségnél, akik voltak már Isztambulban, Hongkongban. Szépségversenyben nem gondolkodom, pedig ott nem kell feltétlenül nagyon vékonynak lenni, ami jó, mert én a sport révén inkább izmos vagyok. A lábam sem nagyon vékony, inkább amolyan focista lábam van. Az egyetemig mindenképp modellkednék és sportolnék. A sportban vannak nehézsúlyú teveim, most elvagyok vele, de felnőtt koromban nem hiszem, hogy versenyszerűen fogom csinálni, mert egyetemista koromban már közel sem biztos, hogy minden bele fog férni az időmbe. Azt viszont látom magam előtt példaként, hogy ott van Baji Balázs, aki világbajnoki harmadik lett, és közben doktorált. Úgyhogy nem lehetetlen, de nem is könnyű. A biológia-kémia szakot is azért választottam, mert az anatómia érdekel nagyon, az orvosira akarok menni, orvos akarok lenni. Nem a sportorvoslás érdekel, hanem például a nyílt sebek, ahol műteni kell, a véres és horrorisztikus dolgok foglalkoztatnak.
Szüleid menyire támogatnak abban, hogy versenyszerűen sportolj?
Anya azt mondta, addig, amíg nem megy a tanulás rovására, támogatja. Apának mindegy, csak sportoljak, ő azt mondja, azt csináljam, amiben jól érzem magam. Nem szeretem, ha ott vannak a versenyeken, mert attól, csak jobban izgulok, és eléggé izgulós voltam eddig is. Nyílván, ha Debrecenben van verseny, akkor kijönnek, de ez évente egy-két alkalmat jelent, mert túlnyomórészt Pesten és Székesfehérváron vannak versenyek.
Megéri sportolni?
A futás eleve boldogsághormont termel, és ez tényleg érezhető. Mármint nem az, hogy boldogabb leszek, csak hogyha például rosszkedvvel megyek edzésre, akkor nem feltétlen jövök el rosszkedvűen. Mindenki mondja, hogy áldozatokat kell hozni. Nyilván sok mindenről le kell mondani. Egyszer fent, egyszer pedig lent, sokat kell küzdeni, hogy az a bizonyos lent megint fent legyen, de megéri.
Cs. E.
