Kitűnő gátfutó vagy, korábban pedig úsztál. Mi vezetett az egyéni versenyzés felé, csapatban sohasem próbáltad ki magad?

Csapatsportokban sohasem gondolkodtam. Egészen kiskoromtól kezdve az egyéni versenyzés érdekelt, mert nem igazán szerettem volna másokkal osztozni a sikereken. Mindig volt és a mai napig megvan bennem egy egészséges egoizmus, ebből kifolyólag világéletemben úgy gondoltam, hogy nem is lennék jó ezekben a sportágakban.

Atletizálni viszonylag későn kezdtem, mivel előtte a Debreceni Búvárklubban úsztam. Nagyon szerettem, jó volt a közösség, és sikereim is voltak. Viszont édesanyám és nagynéném atletizált, így eléggé otthonosan mozogtam a sportágban, folyamatosan figyelemmel követtem a versenyeket. 2001-ben itt rendezték az ifjúsági világbajnokságot, az volt az első személyes élményem, ott szerettem bele végleg az atlétikába, különösen a gátfutásba, melyben 13 éves koromban próbáltam ki magam először.

Az atlétika rendkívül összetett sportág, több ágazata van, mi döntött épp a gátfutás mellett?

Mindenképp gátfutó akartam lenni, de nem volt annyira kitaposott az utam, mivel nem számítottam kiemelkedően tehetségesnek. Eleinte ugyan próbálkoztam a távolugrással is – részben azért, mert nagynéném, Fekete Ildikó távolugró volt. Bár szerettem, nagyon fájt tőle a derekam, így annyiban maradt, és végleg a 100 méter gát mellett köteleződtem el. Kizárólag az motivált, nem gondolkodtam másban.

Kerekes-Gréta2 Kerekes Gréta: „ami nem öl meg, az megerősít”Kinél tanultad meg az alapokat?

Donka László volt a nevelőedzőm, aki mai napig a Debreceni Sportiskolában tevékenykedik. Elejétől kezdve nagyon jó volt az együttműködésünk, hatékonyan tudtunk együtt dolgozni.

Medence után szárazföldön. Hogy tetszettek az első edzések, könnyű volt az átállás?

Az úszás révén más volt az izomzatom, mint egy atlétának. Így nem a felkészülés legnehezebb elemeivel kezdtünk, hanem próbáltuk a gátakat is játékosan felépíteni, melyek eleinte még bokaméretűek voltak. Az volt a fő, hogy megszerettessék velem a sportágat, ami fontos, hiszen itt nem elsősorban a játékosság kerül előtérbe. Igyekeztük tesztelni, hogy mit bírok, és mit nem. Nagyon tetszett ez az egész, egyfajta kihívásként éltem meg.

Mikor kezdted a versenyzést? Melyek voltak az első meghatározó élményeid, eredményeid?

Szerencsém volt abból a szempontból, hogy alapozó-időszakban kezdtem atletizálni, így a felkészülés után szinte azonnal versenyeken indultam. Eleinte nem voltak nagy eredményeim, mígnem 2007 nyarán részt vettem első serdülő országos bajnokságomon, ahol sikerült nagy erőfeszítések árán döntőt futnom. Végül nyolcadik lettem, és ez volt az első olyan pillanat, amikor úgy éreztem, hogy ide tartozom, és van itt keresnivalóm. Egyre motiváltabbá váltam, és mindenáron utol akartam érni azokat a lányokat, akik a dobogón álltak.

Első átütőbb sikereimet ifjúsági koromban könyvelhettem el, 2009-ben második lettem fedett-pályán, majd rákövetkező évben meg is nyertem a versenyt. Kijutottam ifjúsági világbajnokságra, az EYOF-on pedig sikerült eljutnom középdöntőig. Korosztályos nemzetközi versenyeken rendre elindultam, a kiemelkedő eredmények viszont elmaradtak. Ennek fő oka az lehetett, hogy viszonylag későn kezdtem az atlétikát, így később is értem be.

Kerekes-Gréta3 Kerekes Gréta: „ami nem öl meg, az megerősít”Hogyan kezeled a keményebb pillanatokat? Töretlen a motivációd és mindig túl tudsz lendülni a holtpontokon, vagy időnként akadnak nehézségek?

A kisebb-nagyobb kudarcokat és csalódásokat igyekszem pozitívan felfogni, hiszen ami nem öl meg, az megerősít. Minden helyzetből fel akartam és fel is tudtam állni, mert mindig azt mondtam magamnak: ez még nem az én időm, nekem még dolgoznom és fejlődnöm kell ahhoz, hogy a várt sikereket elérjem, és meglegyen a nagy áttörés. Világéletemben az inspirált, hogy egyre jobb legyek.

Ezzel együtt kétségeim és aggályaim mindig voltak és vannak. Egy junior-világbajnokságon például elestem a futam közben. Abból nehéz volt felállnom, mert úgy éreztem, kudarcot vallottam egy világversenyen, és azt követően rendre bennem volt a félelem: Mi van, ha nem sikerül? Mi van, ha nem az az atléta leszek, akinek összejönnek a dolgok?

Van benned izgalom a versenyek előtt?

Inkább egy egészséges drukk munkál bennem. De az is többnyire ébredéskor, miután elindulok a versenyre, szinte teljesen elmúlik.

Hosszabb időszakot töltöttél az Amerikai Egyesült Államokban. Mikor jött a lehetőség?

A Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségiztem, majd adódott a lehetőség, hogy az Egyesült Államokban atletizáljak, bár ez nem egyből következett, hanem fél évvel középiskolai tanulmányaim után. Addig a nyelvtanulással foglalkoztam, majd 2012 januárjában költöztem ki, és összesen három és fél évet töltöttem Amerikában.

Hogy élted meg a kinti éveket? Sikerült előrelépned?

Nagyon nehéz időszak volt, mély gödörbe kerültem, és bár sok dolgot megtanultam kint, összességében nem fejlődtem annyit, mint szerettem volna. Így válaszút elé kerültem: vagy abbahagyom, vagy változtatok. A fő nehézséget egyébként az jelentette, hogy Amerikában egy voltam a sok közül. Ott jóformán minden második ember tud gátat futni, nem foglalkoznak speciálisan a sportolókkal, és nem törődnek annyit a versenyzőkkel, mint mondjuk itthon. Ugyan motivált voltam, de kevésbé figyeltem arra, hogy mit eszek, vagy épp milyen edzésmunkát végzek. Hiányzott a törődés, hiszen nem csak versenyzőként, hanem emberként is olyan típus vagyok, akinek fontos az, hogy éreztessék vele a dolgokat. Ma is sokat számít, hogy az edzőm bízik bennem, és inspirál a tudat, hogy fontos vagyok neki. Akkor sajnos olyannyira leépültem, hogy ifjúsági koromban futott időeredményeimmel sem tudtam lépést tartani. Végül úgy döntöttem, ez nem mehet így tovább. 2015 nyarán hazaköltöztem, de sajnos sérült voltam, és a nyári szezon egészét ki kellett hagynom. Annyira fájt a térdem, hogy sétálni alig bírtam. Újra válaszút elé kerültem, mígnem szeptemberben elhatároztam, hogy felmegyek Pestre, mert itt nem találtam olyan edzőt, akivel tökéletesen együtt tudtam volna dolgozni. Ennek ellenére mai napig a Debreceni Sportcentrum színeiben versenyzek, mert fontosnak érzem azt, hogy képviseljem a városomat.

Kerekes-Gréta4 Kerekes Gréta: „ami nem öl meg, az megerősít”Elég sűrű versenyszezonon vagy túl. Részt vettél világbajnokságon és Universiadén is. Hogy tekintesz vissza az évre?

Most a pihenőidőszakban lehetőségem volt jobban, higgadtabban átértékelni a dolgokat. Jó és rossz érzések egyaránt felszínre kerültek. Volt olyan verseny – gondolok ezalatt az Universiadéra -, melyet kudarcként éltem meg, pedig nem úgy kellett volna, hiszen tavasszal egy döntős szereplést fogalmaztam meg célként magamban. Ezt sikerült megvalósítanom, hatodik lettem, mégsem voltam elégedett. Mentálisan kicsit szétcsúsztam a versenyen, a középdöntőben hibáztam is egyet, miután belerúgtam a nyolcadik gátba. Akkor úgy érzékeltem, hogy nem jutottam döntőbe. Gyakorlatilag a finálé előtt félórával értesültem arról, hogy mégis ott lehetek. Az akkreditációs kártyám elhagyása után a call-roomban közölték velem, hogy nem futhatok, de akkor már szinte csak nevetni tudtam kínomban. El is könyveltem, hogy ez nem az én napom, és aligha lesz beleszólásom a dobogós helyezésekért folyó küzdelembe. Persze, nem kifogásként, vagy mentségként tekintek a történtekre, mert úgy vélem, egy profi sportolónak tudnia kell kezelni az ilyesfajta helyzeteket. Leginkább magamra haragszom, amiért a középdöntős futam után gyakorlatilag elengedtem a versenyt. Mostanra viszont sikerült mindezt rendeznem magamban, és pozitívan tekintek vissza, hiszen mégiscsak ez volt életem legjobb eredménye. Mindemellett fontos megjegyeznem, hogy bár az Universiadé egy remek állomás, nem tartozik a legmegbecsültebb események közé, nincs akkor értéke egy kiugró helyezésnek. Éppen ezért, ha a jövőben lesz egy jó világbajnoki, vagy Európa-bajnoki szereplésem, nevetve fogok visszagondolni arra, hogy egy Universiadé miatt képes voltam őrlődni és haragudni magamra.

Ami a világbajnokságot illeti, ott sikerült kellemesen meglepnem magam. Ahogy azt a verseny előtt hangoztattam, ajándékként tekintettem az indulásra, nem voltak elvárásaim, versenyezni akartam egy jót. Higgadtan tudtam rajthoz állni, és nagyon jól ment a futás. Legbelül tudtam, hogy nem futhatok középdöntőt egy világbajnoki mezőnyben, végül mindössze egy századmásodperccel maradtam le.

A szezon végeztével megkönnyebbülés lett úrrá rajtad, vagy azért hiányzik a versenyzés?

Most kaptam egy hosszabb pihenőt, ami rám is fért, hiszen pályafutásom leghosszabb szezonja áll mögöttem. Az, hogy túl vagyok a versenyidőszakon, egyfelől megkönnyebbülést jelent, másfelől meg persze hiányzik az állandó körforgás, hiszen az atlétikában ez a legjobb. Most azonban újra fel kell majd építenem magam, hogy még jobb lehessek.

Milyen fontosabb versenyek várnak rád a következő évben?

Jövő év márciusában lesz fedettpályás-világbajnokság, arra mindenképp szeretnék szintet futni. Illetve augusztusban, Berlinben rendezik a szabadtéri Európa-bajnokságot, ahova már megvan az időm, így tudatosan fel tudjuk építeni az edzésmunkát. Ez a két verseny lesz a legfontosabb.

Milyen céljaid vannak az előtted álló évben, vagy akár nagyobb távlatokban?

Vannak komoly céljaim, de kicsit babonás vagyok, és nem akarom ezeket úgymond megígérni magamnak. Egyrészt hogy ne jelentsenek terhet, és ne kerüljek hasonló helyzetbe, mint az idei Universiadé-n. Másrészt, ne érezzem magam kellemetlenül, ha esetleg nem úgy sikerülnek a dolgok.

Miben szeretnél fejlődni?

Legnagyobb ellenségem a fejem, mert igen sokat aggodalmaskodom azon, hogy vajon eleget edzettem-e, vagyok-e elég erős, vagyok-e elég gyors. Egy éve pszichológussal dolgozom, nagy segítséget jelent. Ez a teljesítményemen is érzékelhető, mivel elég stabil szezont tudhatok magam mögött.

Mit tanulsz?

Sportszervezést tanulok a TF-en.

Szabadidődet hogyan töltöd?

Jelen pillanatban angolt tanulok, hogy a felsőfokú nyelvvizsgám írásbeli részét is sikeresen teljesítsem. Jövő héten megyek nyelvvizsgázni, utána pedig szeretnék spanyolul tanulni. Egyébként imádok körmöt festeni. Ami pedig teljesen kikapcsol, az az olvasás.

 

Kerekes Grétának további sok sikert kívánunk!

 

T.S.