Unatkozni nem igazán van ideje, hiszen a Debreceni Labdarúgó Akadémiánál és a Loki Focisulinál is dolgozik.
Valóban, van feladatom bőven, de imádom a munkámat. A Loki Focisulihoz 15 éve kerültem edzőként, majd Szima Gábor hat esztendővel ezelőtt nevezett ki szakmai vezetővé. A Debreceni Labdarúgó Akadémiánál ugyanezt a posztot töltöm be, Herczeg András bízott meg a feladattal. A kis korosztályoknak, vagyis az U/7-től az U13-as korosztályig irányítom a szakmai munkát egyéb feladatokkal kiegészítve. Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen az akadémián fiatal, és ami a legfontosabb nyitott és felkészült edzők a munkatársaim. A Loki Focisulinál ennél összetettebb a munkám, hiszen a toborzástól, az igazolások intézésétől kezdve, a terembérlésig szinte minden az én feladatom. Két évvel ezelőtt a Loki Focisuli kisebb válságba került, jelentősen megcsappant a létszám, mivel az akadémia is beindította a kis korosztályok képzését, ezért nagyon sok jó képességű játékos átkerült került oda, de Kovács Krisztián kollégámmal – akinek nagyon hálás vagyok – újra szépen felépítettük a rendszert, és a mai napra már 150 igazolt játékossal büszkélkedhetünk. A Loki Focisulinál igyekszünk úgy dolgozni, hogy abból a DLA és a DVSC is profitáljon.
Úgy hírlik, a Loki Focisulinál még mindig akadnak orvosolandó problémák.
Természetesen mindig van olyan terület, ami fejlesztésre, javításra szorul. Jelenleg a legsúlyosabb gond, hogy kevés edzővel rendelkezünk, nyolc korosztállyal öt szakember foglalkozik. Reményeim szerint hamarosan változik a helyzet, és nyártól minden csapatnak külön trénere lesz, ugyanakkor azt is látni kell, hogy nehéz minőségi edzőket találni. Egyébként az ideális az lenne, ha minden korcsoporttal két edző foglalkozna. Ez még sajnos az akadémián sem megoldott a kisebbnél.
Mennyire hiányzik az edzői munka?
Szerettem gyerekekkel foglalkozni, de nem szakadtam el ettől a hivatástól, hiszen amikor bármelyik kollégának elfoglaltsága akad, rögtön megyek helyettesíteni. Gyakran előfordul, hogy tornára, bajnoki mérkőzésekre is viszek csapatokat. Meggyőződésem, hogy az utánpótlás-nevelés legfontosabb területe a szakmai munka irányítása mellett a pedagógia. Minden fiatal egy külön egyéniség, mindenki egyéni bánásmódot igényel, továbbá az életkori sajátosságok figyelembe vételével meg kell találnia az edzőnek a közös hangot a tanítványával, ez nem egyszerű feladat. Egy jó edzőnek emellett elhivatottnak kell lennie, és példaképpé kell válnia játékosai előtt. Fontos, hogy a megjelenése igényes legyen, valamint szépen beszéljen a fiatal sportolókkal. A szülőkkel való kapcsolattartás is fontos része az edzői munkának, hiszen jelentős a szerepük abban, hogy milyen lesz a fiatalok sporthoz való hozzáállása, és hogyan alakul majd a pályafutása. Annál felemelőbb pillanat nem igazán van, amikor a gyermek édesapja vagy édesanyja odajön hozzám, és azt mondja, hogy nekem köszönhető az, ahol jelenleg tart a gyermekük.
Van-e olyan híresebb labdarúgó, akinek pályafutása során egyengette az útját?
Többek között a DVSC első csapatában is bemutatkozó Újvárosi Ádámmal dolgozhattam. Ádámot Létavértesről hozták be a szülei, az első edzésre sírva érkezett, bíztatnom kellett, hogy ne hagyja abba a focit, mert érdemes a futballal foglalkoznia. A volt 2001-es korosztályos csapatomból Lakatos Benjamin és Kiss Bence korosztályos válogatott futballisták lettek. A Salzburgot erősítő, szintén a korosztályos nemzeti együttesig eljutó Major Sámuel is nálam kezdte a pályafutását. A tehetsége hamar megmutatkozott, ezért ő az egy évvel idősebbek között edzett, és játszott szinte a kezdetektől. Neki 6 évig voltam az edzője. De említhetném Kinyik Ákost vagy a futsalban válogatottsággal büszkélkedő Nagy Imrét is. A sort még folytathatnám, mert sok tehetséges labdarúgó megfordult a kezem alatt.
Játékosként meglehetősen kacskaringósan alakult a pályafutása.
Már gyerekként is imádtam futballozni, amivel csak lehetett, fociztunk. Igazolt játékos csak 22 évesen lettem, Mikepércsen. Innen Komlósi Imre hívására Balmazújvárosba kerültem. A történet érdekessége, hogy az újvárosiak 10 labdáért vettek meg. A Balmazból két év után Békéscsabára vezetett az utam, így már az élvonalban is bemutatkozhattam. A viharsarkiaknál egy évet húztam le, majd ezt követően főleg NB II-es együtteseket erősítettem, a másodosztályban több száz mérkőzést játszottam. Belgiumban a légióskodásba is belekóstoltam, ám egy térdsérülés miatt haza kellett térnem. Az edzők rendszerint balszélsőként számítottak rám, a mezszámom a 11-es volt. Az NB III-ban kétszer lettem gólkirály, ami szép emlék.
Ahogy a mondás is tartja, a jó pap holtig tanul. Ez Önre is jellemző?
Mindig is nyitott voltam az új dolgokra, az évek során folyamatosan képeztem magam. Megszereztem az UEFA „EliteYouth A” diplomát, amivel rajtam kívül csupán negyvenen büszkélkedhetnek az országban. A licenceket figyelembe véve csupán a pro hiányzik. A testnevelő tanári diplomám mellett rendelkezek még egyebek mellett személyi és TRX edző, valamint gyógytestnevelő végzettséggel is. A tudásomat igyekszem frissíteni, így különböző tanfolyamokra, továbbképzésekre rendszeresen eljárok.
Mióta dolgozik a Debreceni Egyetemen?
Több mint tíz éve csatlakoztam az egyetem csapatához. Remekül érzem itt magam, és szerencsés is vagyok, hiszen olyan helyen dolgozhatok, ahol a sport kiemelt helyen szerepel. Az utóbbi időben a sport területén komoly fejlesztések és beruházások történtek, amelyben fontos szerepe volt Bács Zoltán kancellár úrnak, valamint a Sporttudományi Koordinációs Intézet vezetőjének, Dr. Balogh Lászlónak. Az is pozitívum, hogy feleségem, Lenténé Dr. Puskás Andrea szintén a munkatársam, ő az intézet igazgatóhelyettese, így nem csak otthon, hanem a munkahelyen is a főnököm (mondta mosolyogva – a szerk.). Szeretek fiatalokkal foglalkozni, engem ez tart fiatalon.
Ennyi teendő mellett mennyi ideje marad a kikapcsolódásra és a családjára?
Nincs sok időm a lazításra, hiszen délelőttönként az egyetemen vagyok, délutánonként pedig az edzésekre megyek. Általában este nyolckor érek haza, de ekkor még vár rám a papírmunka. Hétvégeken mindig mérkőzésekre látogatok el, így akkor is úton vagyok. A családot tekintve már kevésbé van lelkiismeret-furdalásom, ha kevesebbet vagyok otthon, mivel két felnőtt gyermekem van, akik Budapesten élnek már évek óta. Dávid fiam végzett közgazdász, és már dolgozik, Lilla lányom pedig utolsó éves a Testnevelési Egyetemen. Úgy tűnik, mindketten megtalálták a számításukat, és jó helyen vannak. Boldog embernek vallom magam, hiszen azt csinálhatom, amit szeretek.
A futballra tud időt szakítani?
Nagy szívfájdalmam, hogy keveset tudok sportolni. Különböző kispályás csapatok már 5-6 éve csábítanak, de nem tudok eleget tenni a kérésüknek. A televízióban persze követem a meccseket. Rám az a jellemző, hogy a külföldi mérkőzések helyett inkább a magyarokat részesítem előnyben. A Real Madridot Cristiano Ronaldo miatt szeretem, a német futballal pedig gyerekkorom óta szimpatizálok. A Loki pedig a szívem csücske, amikor csak tehetem, a helyszínen szurkolok a fiúknak.
B.Á.
Szuper szakember, szuper pedagógus!⚽️🏅⚽️