A hazai és a nemzetközi porondon is igyekszik helyt állni a DHK U20-as együttese. Honlapunk a gárda egyik húzóemberével, Márton Koppánnyal beszélgetett, aki szót ejtett a cívisvárosi beilleszkedés nehézségeiről, fényes sikerekről, valamint játékstílusát is jellemezte.
Salló Barnához hasonlóan te is Csíkszereda közeléből tetted át a székhelyedet Debrecenbe. Miért váltottál?
Negyedik évemet taposom a cívisvárosban, 16 évesen költöztem ide. A DHK külföldi bajnokságban is indul, ezért úgy gondoltam, ez egy jó lehetőség a fejlődésre. Az első három hónap kemény volt, honvággyal is küzdöttem, kisebb sérülés is hátráltatott, így a jégkorong sem úgy ment, ahogy azt vártam. Mélypontra kerültem, rövid időre hazamentem, az otthon eltöltött napok hasznosnak bizonyultak.
Ebben a szezonban a magyar bajnokságban 7 gól és 10 gólpassz, míg az EBYSL-ben 9 találat és 10 assziszt áll a neved mellett. Elégedett vagy a teljesítményeddel?
Jól indult az idényem, ám kisebb hullámvölgybe kerültem, aminek koncentrációs okai is lehetnek, nem tudtam mindig maximális fordulatszámon pörögni, de már kezdek visszatérni a helyes útra. Egyébként csapatembernek tartom magam, vagyis ha jobb helyzetben van a csapattársam, gondolkodás nélkül odapasszolom neki a korongot. Persze, ha úgy adódik, én is szívesen befejezem az akciókat.
Mikor ragadtál először ütőt a kezedbe? Az elmúlt évek során milyen érmekkel gazdagodtál?
Egy Csíkszeredához közeli faluban kezdtem el korcsolyázni, régimódi körülmények között, nyitott jégpályán. Ötévesen vittek el a szüleim az első edzésre, egyből megtetszett a sportág, akadt olyan is, hogy reggeltől estig a csarnokban voltam. Egyébként Szeredában nagy hagyománya van a hokinak, édesapám is játszott korábban. Pályafutásom során hatszor nyertem meg a román korosztályos bajnokságot, a magyar bajnokságban ezüstéremmel és bronzéremmel is gazdagodtam. Különböző tornákon is indultunk a Szeredával, ezeken ugyancsak kitettünk magunkért. A román válogatott tagjaként a világbajnokságokon állhattam a dobogó mindhárom fokán. A szobámban őrzöm a különböző medáliákat, mindig jó érzés tölt el, ha ránézek a trófeákra.
A szüleid milyen gyakran szurkolnak neked a helyszínen?
Nem sok meccsemre tudnak eljönni, főleg apa néz meg engem, ha a környéken akad valamilyen teendője, de az összes rokonom szorít nekem. Édesapámmal gyakran beszélgetünk a jégkorongról, olykor építő jellegű kritikával is ellát, amit igyekszek megfogadni.
A hoki meglehetősen kemény, férfias sportág. Komolyabb sérülések mennyire nehezítették az életedet?
Kisebb húzódásokat és zúzódásokat leszámítva szerencsére komolyabb problémám még nem volt.
Mostanában komoly sérüléshullám sújtja a DHK U20-as gárdáját. A hiányzókat hogyan tudjátok pótolni?
Nem egyszerű a helyzet, hiszen az ideális az lenne, ha négy sorral állnánk ki a mérkőzésekre, ám jelenleg csak két-három sorra elegendő egészséges játékosunk van, ami a mai jégkorongban már-már abnormális. A szűkös keret meglátszik a teljesítményünkön is, hiszen sokkal fáradtabbak vagyunk, így bizonyos szituációkban nem tudjuk a legjobb döntést meghozni.
Milyen a hangulat a csapaton belül?
A szűkös létszám miatt mondhatom, hogy gyakorlatilag egy kis családként funkcionálunk, összetartó társaság vagyunk. Edzőnkkel, Máthé Csabával is jó viszonyt ápolunk, ő egy játékosbarát tréner, bár ha kell, fel tudja emelni a hangját.
Mit tartasz az erősségednek, miben látsz esélyt az előrelépésre?
Jól látok a jégen, igyekszem szervezni a játékot, és a jó helyzetben lévő társakat is általában meg tudom játszani. Fizikálisan egyértelműen van lehetőség a fejlődésre, valamint szeretném a játékomból kiiktatni a hullámzást.
Center az eredeti posztod, de mennyire tartod magad univerzális játékosnak?
Valóban centerként mozgok a legotthonosabban a jégen, de ahol bevet a szakmai stáb, ott igyekszem a legtöbbet hozzátenni a csapat teljesítményéhez. A sok sérülés miatt már hátvédként is számítottak rám, és szerintem nem is okoztam csalódást.
Milyen célok lebegnek a szemed előtt?
A következő idénynek már felnőtt csapat tagjaként szeretnék nekivágni, nagyon bízom benne, hogy erre Debrecenben lesz lehetőségem. Nyilván nagy ugrás lesz az utánpótlás bajnokság után, főleg annak fényében, hogy a felnőtteknél jóval gyorsabb a játék, időre lesz szükségem, hogy felvegyem a ritmust.
Erre az interjúra is az iskolából érkeztél. Mit tanulsz?
Az érettségi után szerettem volna a Debreceni Egyetemen folytatni a tanulmányaimat, ez sajnos nem jött össze, de nem tettem le a diplomaszerzésről. Jelenleg logisztikai és szállítmányozási ügyintézői OKJ-s képzésen veszek részt. Minden nap fél nyolctól fél háromig suliban vagyok, ez kicsit fárasztó, de hasznosnak tartom, amit tanulok.
Mivel tudsz feltöltődni?
Szeretek filmet nézni, gyakorlatilag mindenevő vagyok. Emellett a barátaimmal töltöm a szabadidőmet, olykor buliba is elmegyünk, de ez a jégkorong mellett nem gyakori. Tisztában vagyok vele, hogy nekem a sport a legfontosabb, és ezért néha áldozatokat is kell hozni. Hokit tévében is szoktam nézni, a meccsek alatt mindig kiemelten figyelek egy-egy játékost, akinek megpróbálom ellesni a mozdulatait.
B.Á.