Milyen út vezetett téged a vívóterembe?
Általános iskolában volt egy osztálytársam, Zavoda Dóri, aki már régebb óta vívott, általa próbáltam ki ezt a sportágat. Nagyrészt kíváncsiságból, hiszen sokat mesélt róla, de én nem igazán tudtam elképzelni, hogy milyen lehet. Nagyon megtetszett, és a társaság is nagyon jó volt. Akkoriban még a Diószegi szakközépiskola tornatermében zajlottak a foglalkozások, eléggé kezdetleges körülmények közepette. Rendre azért folyt a harc, hogy kinek legyen pengéje, vívóruhája, nekünk kellett összerakni a gépeket is. Mindenképp értékes volt ez az időszak, hiszen láthattam, honnan indultunk.
Egyből megtetszett ez a sport?
Kezdetben még nem igazán vívtunk, elég egysíkúak voltak az edzések, de idővel egyre jobban megértettem, miről szól ez a sportág, onnantól már nem igazán volt megállás.
Más irányvonalon nem is próbáltad ki magad a sportban?
Örökmozgó voltam gyerekként, így bátyám annak idején mindig elrángatott focizni. Kisebb koromban aerobicoztam, de emlékszem rá, amikor egyszer azt mondtam anyukámnak: „Anya, én csak egy érmet szeretnék!”. Volt is egy versenyünk, ahol kaptam egy érmet, azután pedig leraktam a szerkómat, és nem folytattam. Úszni szintén megtanultam, de azt sosem csináltam versenyszerűen.
Volt valamilyen meghatározó élményed, aminek hatására úgy döntöttél, hogy szeretnél komolyabban foglalkozni a vívással?
Volt egy amatőr felnőtt-verseny, ahol harmadik lettem. Ezután az edzőm is meglátta a bennem rejlő potenciált, és úgy gondolta, érdemes lehet elkezdenünk komolyabban iskolázni, gyakorolni.
Ki volt a nevelőedződ?
Serra Bendegúz, akivel a mai napig együtt készülök. Volt ugyan egy rövid szünet, de az a váltás nem sikerült annyira jól.
Milyen a kapcsolatotok?
Nagyon jó az együttműködésünk, mindent meg tudok vele beszélni, semmit nem sulykol, megérti és támogatja, hogy az élet más területei, mint például a tanulás, legalább annyira fontosak.
Szeretsz edzeni?
Igen, szeretek. Időnként persze vannak mélypontok, amikor felgyülemlenek a feladatok, helyt kell állni az edzésen, az egyetemen, olyankor pedig előfordul, hogy kialvatlan vagyok, és kicsit nyögvenyelősebben mennek a dolgok. Viszont a mozgás szeretete mindent felülír, egy hétnél tovább szerintem nem is nagyon bírnám a semmittevést.
Voltak olyan jellegű holtpontjaid, melyek után komolyabban elgondolkoztál a folytatáson?
Igen, az egyik egy U23-as lengyelországi Európa-bajnokságon volt, ahol a körben kifejezetten jól ment a vívás, a táblán előkelő rangsorolást kaptam. Ám ekkor még viszonylag rutintalan versenyzőként nem figyeltem arra, mikor kezdődnek a tábla-asszók, így nem voltam bemelegedve. Úgy kaptam ki alacsonyan rangsorolt ellenfelemtől, hogy 14-7-es hátrányból álltam fel, de 14-14-nél nem sikerült bevinnem az utolsó tust. Annyira mérges voltam saját magamra, és a helyzetre, hogy a pillanat hevében azt gondoltam, most volt elég. Persze, ez az érzés nem tartott sokáig, néhány nap leforgása alatt sikerült összeszednem magam.
A másik ilyen akkor történt, amikor elkezdtem Kőrösi Lászlóval dolgozni, és ő a francia markolat helyett jobban preferálta a belgát. Eleinte ódzkodtam a váltástól, de végül belementem. Nehéz időszak volt, nem ment olyan jól a vívás, mint előtte. Olyanoktól is kikaptam, akiket korábban francia markolattal legyőztem, világkupákon a körből sem jutottam tovább, a ranglistán is visszább csúsztam. Sokat agyaltam azon, hogy vajon mit rontottam el, de végül beláttam, hogy célszerű visszatérnem ahhoz, ami korábban működött.
Vannak példaképeid, akik inspirálnak téged?
Nincsenek kimondott példaképeim. De azt nagyon sajnáltam, hogy amikor annak idején elkezdtem a vívást, egy olyan generáció hagyta abba – köztük Nagy Tímeával, Mincza Ildikóval, Tóth Hajnalkával – akik világszínvonalon teljesítettek.
Időnként, ha olvasok egy-egy jó interjút, azokból mindig tudok meríteni, és leírok magamnak egy-két gondolatot.
Mit tartasz legnagyobb sikerednek?
A válogatottságra mindenképp büszke lehetek, hiszen egy vidéki klub versenyzőjeként sikerült bekerülnöm. Nyertem junior- és felnőtt országos bajnokságot is, az elmúlt három évben rendre dobogóra tudtam állni országos bajnokságokon.
Rendkívül sűrű volt az idei éved, nyáron részt vettél Európa-bajnokságon, világbajnokságon és Universiadén is. Hogy sikerültek ezek a versenyek?
Érdemes rólam tudni, hogy gyakorta igen magasra teszem a lécet. Ez egyfelől persze jó, viszont nem egyszer visszavetik a teljesítményt.
Az Eb-n volt bennem egy egészséges bizonyítási vágy, kissé tartottam a hibázástól. Ilyenkor pedig hiába tudom legbelül, hogy a kelleténél görcsösebben mozgok, nehéz ezt hatékonyan kezelni. A körben meglehetősen döcögősen vívtam. A táblán egy rutinos észt ellenfél várt rám, ahol már sokkal jobban ment minden, de fejben maradtam alul. Így nem jutottam be a legjobb 32-be, első Európa-bajnokságomhoz képest mégsem panaszkodhatok.
A világbajnokság nagy élményt jelentett, jó volt a hangulat. Egy verhető ellenféltől kaptam ki, de láttam nagy sztárokat viszonylag korán búcsúzni, ennek függvényében könnyebb volt elfogadnom saját vereségemet is. Ekkor úgy éreztem, hogy fejben sikerült magam összeszednem az Universiadé-ra, ahol éremszerzés volt a célom, de végül nem jött össze. Még nem vagyok elég rutinos, fejlődnöm kell.
Mi a cél az év hátralévő részében? Milyen versenyek, kihívások várnak rád?
Célom összerakni és kamatoztatni azokat a tapasztalatokat és ismereteket, melyeket az év eddigi versenyein felhalmoztam. Továbbá szeretnék bekerülni a válogatottba, ami elég nehéz lesz, hiszen vidéki versenyzőként bármiféle hátszél nélkül csak úgy van erre esélyem, ha az első kettőben vagyok a ranglistán. Lesznek különböző válogatóversenyek, világkupák, illetve az országos bajnokság november végén kerül megrendezésre. Ott ismét bizonyítani akarok, jó lenne megnyerni, illetve csapatban is jól szerepelni.
Milyen típusú versenyzőnek tartod magad? Miben szeretnél fejlődni?
Támadó szellemű versenyző vagyok, ám a vívás egy igazi sakkjátszma. Nem szabad kapkodni, mivel 1-2 hiba is végzetes lehet, különösen a rutinos versenyzőkkel szemben. Ki kell ismerni az ellenfelet, emellett célszerű variálni, alkalmazkodni, reagálni kell az ellenfél valamennyi lépésére, változtatására. Szóval, tényleg érdemes résen lenni minden pillanatban.
Éppen ezért elsődlegesen fejben szeretnék előrelépni, mert ha négy összetevőre bontom a vívást – mentális, fizikai, taktikai, technikai részre – akkor talán ez a legfontosabb, egyben legbonyolultabb tényező az összes közül. Úgy érzem, fizikálisan rendben vagyok, és ugyan a technikai elemeken még csiszolnom kell annak érdekében, hogy egy-egy dolgot tízből tízszer gond nélkül megcsináljak, de legtöbbször ez is mentális felkészültség eredménye. Csak akkor lehetek képes maximumra, ha ott vagyok fejben. Minden innen indul ki.
Kiemelkedő egyénisége vagy a debreceni vívósportnak, minden bizonnyal sokan tekintenek rád példaképként itt a klubban…
A kicsik nagyon lelkesek és kedvesek, mindig köszönnek, kérdezik, hogy vagyok, de volt olyan gyerek, akinek álma volt, hogy velem vívjon. Emellett persze, versenytársaim is sokszor kérnek tőlem tanácsot. Ez jóleső dolog, de nem akarom magam a többiek fölé helyezni, sokkal inkább szeretem az egyenrangú, partneri kapcsolatot a társakkal, és nem vágyom arra, hogy kiemelten kezeljenek. Ugyanolyan vagyok, mint a többiek.
Edzőként el tudnád képzelni magad a távoljövőben?
Túl szigorú edző lennék, ez pedig nem feltétlenül jó. Ellenben azt már sokkal inkább el tudom képzelni, hogy egyszer kicsikkel foglalkozzak, megtanítsam őket az alapokra, és megmutassam nekik, mi a szép ebben a sportágban.
Mit tanulsz?
Miután elvégeztem az élelmiszermérnök-szak alap- és mesterképzését, maradtam a Kerpely Kálmán Doktori Iskolában, jelenleg PhD-zek.
Hogy megy a sport mellett?
Kijelenthetem, hogy ez a nyár volt a legnehezebb és legsűrűbb, három világversennyel, edzőtáborokkal. Szerencsére a témavezetőm és az egyetem is rugalmas, így meg tudjuk oldani az ezzel járó a kihívásokat. Viszont egy kezemen meg tudom számolni azokat a napokat, melyeket nyaralással tölthettem az elmúlt időszakban.
Milyen egy átlagos napod?
Reggel hatkor kelek, majd irány a vívóterem. Fél kilenctől egyetem, ahol gyakorlatot tartok, és elvégzem aktuális teendőimet, délután háromtól pedig újra edzés, nagyjából hatig, időnként még tovább. Sűrű a napirendem, de nem panaszkodom, az élsport áldozatokkal jár, ezzel számolni kell.
Emellett nemrég a fejembe vettem, hogy elkezdek cselgáncsozni, bár még csak kétszer voltam, de nagyon tetszik. Több elemében is hasonlít a víváshoz, így amit ott megtanulok, abból a páston is profitálhatok. Persze, versenyzésen még nem gondolkodok, csak a mozdulatokat tanulgatom, és egyelőre az is odébb van, hogy mással küzdjek.
Milyen ötlet vezérelt abban, hogy kipróbáld?
Korábban kaptam kritikát, miszerint nem elég jó a küzdőszellemem, ezzel a véleménnyel pedig egész egyszerűen nem tudtam megbarátkozni. Hiszen én mindenhol a legjobbamat igyekszem nyújtani. Így egyrészt bizonyítani szeretnék, elsősorban magamnak, hogy tudok küzdeni. Másrészt említettem a vívás és a dzsúdó közti párhuzamot. Harmadrészt pedig volt olyan időszak, amikor a válogatott kondicionális felkészítését egy cselgáncsedző végezte, akkoriban kezdtem el szimpatizálni ezzel a sportággal.
Olimpia?
Célként lebeg a szemem előtt, annak ellenére is, hogy a kvalifikáció elég nehéz, hiszen a ranglista első 16 helyezettje automatikusan kvalifikálja magát a játékokra, a fennmaradó helyekre pedig zónázó versenyeken lehet indulási jogot szerezni. Ezek között nyilván az európai a legnehezebb. Egy nemzetből két versenyző szerezhet kvótát egy adott fegyvernemben, és zónázó versenyeken pedig csak azon nemzetek sportolói szerepelhetnek, amelyek nem adnak vívót a legjobb 16 mezőnyébe. Ha viszont a magyar párbajtőr-csapat kijut, akkor négy versenyző indulhat.
Kevés szabadidődet hogyan töltöd?
Amikor jut időm rá, szeretek főzni, moziba járni, de a sablonos és üres, futószalagon gyártott amerikai filmek nem igazán mozgatnak meg, inkább azokat kedvelem, melyeknek van valami üzenete. Általános iskolás-gimnazista koromban csellóztam, azt nagyon szerettem, mert jól kikapcsolt, így mostanában erősen gondolkozok azon, hogy vegyek egyet. Ezen felül inkább az aktív kikapcsolódás híve vagyok, szeretek például horgászni, túrázni. Apukámmal a Tiszára szoktunk eljárni, de ezen a nyáron arra sem tudtunk sort keríteni, mert bár mindig kérdezte, ráérek-e, nekem sajnos mindig volt elfoglaltságom.
Mihály Katának minden jót és további sok sikert kívánunk a sportban, és azon kívül is!
T.S.