Diákújságíró pályázat: Erdei Kitty

Erdei Kitty a DSZC Irinyi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskola tanulója.

0

unnamed-3-300x225 Diákújságíró pályázat: Erdei Kitty

Interjú Tóvizi Petrával, a DVSC SCHAEFFLER világbajnok és válogatott kézilabdázójával

A Loki ifjú titánja tizenhét éves korában mutatkozhatott be a felnőttek között, amikor a csapat addigi első számú beállója, Bobana Klikovac távozott a klubtól és Tone Tiselj az első csapat keretében vette számításba. 2017 márciusában írta alá első profi szerződését, majd 2018 februárjában új, ötéves szerződést írt alá a debreceni csapattal.

A Debsport által meghírdetett sportújságírói verseny alkalmával fordultam Petrához, pár kérdés erejéig.

Mi motivál az életben, és a pályán?

A családom, a barátaim, saját magam és az ellenfeleim.

Melyik volt életed eddigi legemlékezetesebb meccse, mióta a Loki felnőtt csapatában játszol?

Tavaly az itthoni Dunaújváros meccs, mert az utolsó másodpercben szerzett góllal győztünk eggyel.

Meccsnapokon van valami különleges napi rutinod?

Szándékosan nincsen semmi féle rutinom, ha valami nem úgy jönne össze, hogy ne kössek hozzá semmit. Pár apró dolog van, de az már a pályán közvetlen a meccs előtt.

Megfordult-e valaha a fejedben hogy abbahagyd a kézilabdát?

Igen! Többször is

Egy győztes meccs után mennyire veszed ki a részed az ünneplésből?

Minden győztes meccsnek örülünk, és az ünneplés legtöbbször ennyi. Bulizni nem nagyon szoktunk hisz nagyon feszített a tempó, és általában másnap már edzések vannak. De ha időnk és energiánk engedi és elmegyünk valamerre, akkor természetesen benne vagyok a kikapcsolódásban.

Kaptál már olyan ajánlatot, amin esetleg elgondolkodtál?

Jól érzem magam itt! Itt lakom, itt a családom, ide járok iskolába, jók a körülmények, és minden adott a legjobb formánk nyújtására. Szerintem szuper helyen vagyok, minden szempontból.

További sikereket Petra, az élet minden területén!