Koroknai Árpád: „A zene és a sport közt nagy a hasonlóság”

A P. Box frontemberéről köztudott, nagy DVSC szurkoló, de nevéhez fűződik az új Loki induló is. Korival a sportról és természetesen, a zenéről is beszélgettünk.

0

Koroknai1 Koroknai Árpád: „A zene és a sport közt nagy a hasonlóság”A neved hallatán a legtöbb embernek egyből a rockzene, a P. Box, vagy az Omen jut az eszébe. Kevesen tudják rólad, hogy például sportmúlttal is rendelkezel…

Igen, bár túl komolynak nem nevezném a sportmúltamat, mert korán abbahagytam a futballt, de való igaz, hogy viszonylag sokáig rúgtam a bőrt a Debreceni Kinizsi korosztályos csapataiban. Szerencsésnek tartom magam, hiszen kiváló együttesben játszhattam, csapattársam volt például Téglási Gabi és Szilágyi Misi is, akik később a Lokiban szerepeltek. Edzőnk, Oláh Gyuri bácsi pedagógusként is jól kezelte a társaságot, sorra nyertük a bajnokságokat, vagy épp dobogóra kerültünk, így rengeteg élményt kaptam a focitól. A játékkal részben kényszerűségből hagytam fel, hiszen derékproblémám volt, amit félrediagnosztizáltak, és csak később derült ki, hogy nyitott gerincem van. A sportág szeretete viszont megmaradt, a debreceni kispályás-bajnokságban még sokáig játszottam, több osztályban a Kristály FC és a Cívis Ház csapataival. A rendszerességnek a Társulatba való bekerülésem vetett végett, hiszen amiatt fel kellett költöznöm Pestre, az életem alaposan átrendeződött, és bár manapság is hívnak, már csak baráti körrel járok el játszani, heti 1-2 alkalommal a mozgás kedvéért.

A futball szeretete valamelyest a családodból is ered?

Igen, öcsém is focizott a Kinizsiben, más korosztályban, de máig rendszeresen focizunk együtt kispályán. Bár neki nemrég műtötték a térdét, így jó egy évet ki kellett hagynia, most kezd úgymond visszaszivárogni. Rólunk azonban tudni kell, hogy a pályán mindketten elég heves vérmérsékletűek vagyunk, és egymással nemigen tudunk elnézőek lenni, így gyakran előfordulnak veszekedések a pályán. Gyerekkorunkban pedig apukánk is beszállt közénk, hiszen ő is nagyon szerette a focit, születésemig a Volánban védett. A környékünkön, a Fényesudvarban akkor pezsgő futballélet volt, hiszen az ott lakó gyerekek, több szülővel egyetemben, rendszeresen lejártak rúgni a bőrt. Gyakran rendeztünk utcák közötti bajnokságokat. Első LOKI meccsemre is apukám vitt ki, az egyik első élményem pedig egy Fűzfő elleni 8-0-s győzelem volt a Vágóhíd utcán. Emlékszem, az eredmény jelzőtáblát le is rajzoltam a jegyzetfüzetembe. Onnantól folyamatosan járok Loki meccsre, ez a szenvedély belém ivódott.

A futball mellett semmilyen más sportág nem követelt helyet magának az életedben?

Jelenleg a futás az, amely részese az életemnek heti 3-4 alkalommal, bár az atlétikát tizenéves fejjel kipróbáltam, akkor még igencsak unalmasnak találtam, nem láttam benne kihívást. Így néhány edzésnél többet nem bírtam ki, a foci viszont örök szerelem maradt. Egy ideje hanyagolnom kell a futást, porcproblémáim vannak, amit meg kellene műttetni, viszont a sűrű koncertprogram miatt nagy kiesés lenne. A testmozgás hiányát otthoni környezetben elliptikus tréneren pótolom.

Annak idején miért épp a Kinizsit választottad?

Korábban a Lokiban is próbálkoztam, a serdülőben Vaczlavik „Juliska” Ferenc volt az edzőm, de visszahúzódóbb srácként nem ment túl könnyen a beilleszkedés egy olyan társaságba, mely akkor már hosszú ideje együtt játszott. A pályán sem tudtam kihozni magamból azt, ami bennem volt, a Kinizsiben viszont sikerült megtalálnom a számításaimat. Fontos volt számomra, hogy olyan srácokkal játszhattam, akikkel a lakótelepen is kergettük a lasztit. A felnőtt csapatunk is meghatározó volt abban az időben, csak az akkori városvezetés nem engedte, hogy feljusson az első osztályba.

Mindig a pengésebb játékosok közé tartoztál. Ezen felül mi jellemezte a játékodat?

Egy évzárónkon el is hangzott, hogy fejjel játszom a játékot, mert mindig tudtam, mi a következő eleme a támadásnak. Ez volt az erősségem, emiatt többnyire a középpályán jutottam lehetőséghez. Nem voltam kimondottan gyors, inkább sokat futottam, és végigbrusztoltam a meccseket. A kispályán is sokkal inkább szeretek hátul játszani, hiszen onnan jobban lehet szervezni az előrejátékot.

Nehéz volt a befejezés?

Igen, bár a végén már sorozatosak voltak a kihagyások. Előbb félév, majd újabb félév, melyek végén rendre megkíséreltem visszatérni, de fokozatosan cserélődött ki a csapat, az orvos is azt tanácsolta, hogy hagyjak fel a focival. Végül már a belső kényszer is alábbhagyott. Ehhez pedig nagyban hozzájárult, hogy elkezdtünk zenélni. Hiányérzetem persze van, hiszen ki tudja, mire vihettem volna a sportban. De szerencsés vagyok, mivel a zenei pályafutásom kárpótol mindazért, amit ez a sérülés keresztülhúzott. Ez pedig azért is jó, mert a zene kevésbé korhatáros, mint az élsport. Most lettem ötven éves, de ugyanaz a vitalitás jellemez a színpadon, mint huszonévesen. A pályán a baráti focizgatások alkalmával érzem, hogy a testem már nem úgy reagál egy-egy játékhelyzetben, mint annak idején, a zenében viszont hála az égnek, nincsenek ilyen korlátaim.

Koroknai2 Koroknai Árpád: „A zene és a sport közt nagy a hasonlóság”Zenei pályád egyenes ívet írt le?

Ezt szerintem nagyon kevesen mondhatják el magukról. Minden zenész életében vannak hullámhegyek- és völgyek, nem volt ez másként az én esetemben sem. Amikor annak idején Güntert elcsábították a Múzeum zenekarba, én pedig egy másik formációban kötöttem ki, már közel sem éreztem annyira jól magam. Hiszen kettőnk között van egy olyasfajta összhang, mely révén egy irányban tudunk gondolkodni zeneileg, jól kiegészítjük egymást, ez pedig mindkettőnk életére nagy hatással van. Amikor a Szfinx zenekarban újra együtt zenélhettünk, az újabb lendületet adott, de ugyanez történt akkor is, amikor a színházi világban, musicalekben kaptam lehetőséget, illetve később a P. Box, ami Pityi halála után megtorpant, majd az Omen. Azt szoktam mondani, az égiek soha nem engedték el a kezem, nem engedtek elkallódni.

Mint említettem, sokan a P. Box-szal azonosítanak manapság. Hogy kerültél kapcsolatba a zenekarral?

Még a Szfinx-es időszakban történt, hogy Cserháti István, aki a zenekar egyik alapítója volt Bencsik Sándor mellett, leköltözött Debrecenbe, mindazok után, hogy kivonult a zenei életből és teljes egészében arra törekedett, hogy berendezkedjen a civil szférában. Nyitott egy pizzériát, majd mikor híre ment, hogy ez a Cserháti Pityi bizony az „A” Cserháti Pityi, aki a P. Box-ban billentyűzött, a legtöbb zenekar felkereste őt. Lejött egy próbánkra, majd azt mondta, hogy szívesen foglalkozna velünk, akár mentorként, akár menedzserként. Elkezdtünk egy közös munkát, melynek kereteiben sokszor fellépett velünk, és a Szfinx-időszakot követően is tartottuk a kapcsolatot, hiszen jó barátságot kötöttünk.

Érdekesség kettőnk együttműködésében, hogy az első közös munkánk a régi Loki-induló volt. Története, hogy Pityi az akkor slágernek számító Macarena mintájára egy latinosabb jellegű zenét talált ki, amit én egyből megvétóztam, mondván futballról, és nem valamiféle ritmikus sportgimnasztikáról van szó. Mellesleg, mivel több ultrával is jó viszonyt ápoltam, erősen sejtettem, hogy a srácok csak kiröhögnének egy olyasfajta nótát. Bár valahol érthető ez, hiszen Pityi nem volt nagy futballszurkoló, felesége Gabi, viszont nagyon szerette, s szereti a mai napig is a sportágat. Mi több, Levente fiuk jelenleg a DVSC-nél tevékenykedik video-elemzőként. Végül aztán megszületett a Loki-induló, mire Pityi mondta, hogyha vannak még hasonló ötleteim, ne tartsam magamban azokat. Lényegében ez alapozta meg azt, hogy P. Box néven működjön tovább a formációnk. Kicsit féltem, gondolván, elkezdődik az összehasonlítgatás az eredeti formációval, de nagy rajongója voltam a zenekarnak, így belevágtunk, a közönség is hamar elfogadott minket. Pityi elvesztése aztán mindannyiunkat nagyon megviselt, mert nem csak zenésztársat, hanem egy nagyon jó barátot veszítettünk el.

Ha már szó esett a régi indulóról, a DVSC új himnusza is a Te nevedhez kötődik? Hogy jött az ötlet?

Amikor Lukács Laciék visszavonták az addigi indulót, a csapatnál meghirdettek egy pályázatot, melyre több jelentkező akadt, de a nóták nem igazán nyerték el az emberek tetszését.  Néhány szurkoló cimborám megtalált, hogy mi lenne, ha a régi indulót vennénk fel újra, amivel én úgy voltam akkor, hogy nem szeretnék egy közel 20 éves történetet felmelegíteni. Van egy másik elképzelésem, s amikor jött a szurkolók részéről a megkeresés, felhívtam Bernáth Csabit, hogy Kozma Norbival lenne egy indulónk. Elküldtem nekik, természetesen a szöveget még át kellett írni, hiszen az a változat a Rocksulinak készült verzió volt.

A következő lépés nem is lehetett más, minthogy elfogadtassuk az emberekkel, ami nekem különösen fontos. Meghallgattunk minden igényt és kérést annak érdekében, hogy széles tömegek számára elfogadható és énekelhető dalt rakjunk össze. A klub és a szurkolótábor véleményét egyaránt beleépítettük, ezáltal mindenki magáénak érezhette, illetve érezheti a végeredményt. Az ultrák ott voltak a vokálok feléneklésénél és a csapat is részt vett a klip forgatásán, bár az akkori Loki játékosok közül már nem sokan vannak a klubnál.

Nem merült fel benned, hogy a kórust újra felvegyétek és már a helyi kötődésű játékosok énekeljék fel?

Most adtál egy ötletet, fel fogom vetni ezt Vida Gyuszinak és Jeney Domonkosnak. De a megvalósítás nem lesz egyszerű, megfelelő helyszín kell hozzá, az időpontot is nehéz leegyeztetni, hogy mindenki egy időben ráérjen, de ha megszervezik, rajtam nem fog múlni, felvesszük újra a vágóképeket.

Nem érezted merésznek ezt a vállalkozást? Elvégre a Tankcsapda igencsak magasra tette a lécet az előző dallal.

Ezzel igazából nem foglalkoztam. Arra törekedtem, hogy hasonlóan jó indulót rakjunk össze.

A Lokihoz más kapcsolat is köt. Hiszen jó viszonyt ápolsz a Wyrfarkasokkal, melynek tagja több egykori DVSC-játékos. Szoktatok együtt zenélni?

Igen, múlt pénteken például az Omen előtt léptek fel Szoboszlón, December 26-án pedig a P. Box előtt zenélnek majd. De már korábban is volt példa hasonlóra. Amikor lehet, őket hívjuk, nem csak a zenei produkciójuk miatt, hanem ezzel is tisztelegve sportpályafutásuk előtt.  Jó kapcsolatban vagyunk, és azt kell, hogy mondjam, minden tiszteletem az övék, hiszen aktív játékosokként sem sajnálták az időt és az energiát a zenélésre. Ha Böőr Zoli olvassa az interjút, azt üzenem neki, van tehetsége. Persze, ezzel nem azt mondom, hogyha a Metallica bőgőst keresne, akkor ő lenne a választás.

A zenekarok mellett énektanítással is foglalkozol…

Igen, ehhez kellett mások úgymond unszolása is, de nem bántam meg. Ha manapság egy zenekarban, vagy színházi darabban látom viszont a tanítványaimat, mindig büszkeség tölt el, és gondolatban vállon veregetem magam, hogy „igen, ezért bizony megérte elkezdeni”.

Frontemberként állandó mozgásban vagy a színpadon. Hogy tartod magad karban fizikailag?

Mint említettem, a futásra rendszeresen szakítok időt, heti 4-5 alkalommal, nagyjából 40 perc és egy óra között szoktam futni. Korábban csináltam a fegyenc-edzést, mely saját testsúlyos gyakorlatokat tartalmaz, azonban a nyári balesetem óta a vállízületeim nincsenek túl jó állapotban, így azt most hanyagolnom kell. Az éneklés is egy kemény fizikai meló, a rock műfajában nincs kamuzás, a közönség mindig a maximumot várja el. A zene és a sport közt nagy a hasonlóság, ha profi szinten akarod művelni, igényli a mindennapos foglalkozást.

Koroknai3 Koroknai Árpád: „A zene és a sport közt nagy a hasonlóság”Egy két órás koncert körülbelül mekkora futómennyiséget jelent?

Nagyjából egy másfél órás futásnak felel meg. Hasonlóan nézek ki koncertek végeztével, mint mondjuk egy foci után.

A foci mellett mely sportágak állnak még közel hozzád?

A kézilabda mindenféleképpen, a játék tempója és a folyamatos pörgés miatt, hiszen egy-egy perc leforgása alatt is rengeteg minden történik. Ezért igyekszem kimenni a debreceni meccsekre is.

Amit pedig a televízióban gyakrabban követek, az a tenisz, vagy a motorsportok. Ugyan nem vagyok mélységesen elkötelezett követője és szurkolója egyik sportágnak sem, de ha a TV-ben elkapok egy-egy közvetítést, az rendre magával tud rántani. Egy időben rá voltam kattanva az NFL-re, de mára ez a fajta lelkesedés elmúlt. Számomra túl gyors, hisz az akciók pár másodpercig tartanak, viszont lassú is. A televízióban egyébként csak sportműsorokat nézek, legfőképpen focit. Zenész létemre nem tudom például, hogy hol vannak a zenecsatornák.

Nyaralni egyébként Tenerifére szoktunk járni, és ott a strandröplabda az, ami le tud kötni.

Szurkolóként milyen vérmérséklet jellemez téged?

Elég vehemensnek tartom magam, ugyanakkor képes vagyok racionálisan gondolkozni. El tudom fogadni a jó bírói döntéseket, de az elfogultság természetesen mindig jelen van.

Egyébként, bár Loki-szurkoló vagyok, a nemzeti érzelmek felül tudnak kerekedni rajtam, így minden magyar klubcsapatnak szorítok a nemzetközi kupákban. Félretettem a klubkötődést akkor is, amikor tavaly előtt februárban a Ferencváros női kézilabdacsapata a Nagybányával játszott Bajnokok Ligája-mérkőzést. A P. Box billentyűse, Szabó Krisztián ugyanis Fradi-szurkoló, jó viszonyt ápol az ultrákkal, így jött az ötlet, hogy énekeljem el a Nélküled című számot a mérkőzés előtt. Eleinte nem tudtam azonosulni a gondolattal, hogy a rivális pályáján, debreceni szimpatizánsként énekeljek, utána viszont átéreztem, hogy ez a helyzet most nem a klubhovatartozásról szól, hiszen jelen pillanatban egy magyar csapat sikere a cél, és ez mindenkinek fontos. Mindegy, hogy épp a Ferencvárosról van szó. De nemzetközi fronton ugyanígy tudok szurkolni a Videotonnak, vagy a Kispestnek is. Úgy vélem, ettől még nem vagyok kevésbé Loki-szurkoló, az elköteleződés ugyanaz.

Debreceni álomcsapat?

Nehéz, hosszasabb gondolkodást igényelne talán, de ha most kellene válaszolnom, a kapuba mindenképp Mező Józsit tenném. A jobb-bekk posztjáért Kiss Jani és Bernáth Csabi versenyezne. A védelem tengelyébe Gojant és Potyókot választanám, a hátsó sor túloldalára pedig Pető Zolit. A középpályám Dombi, Böőr, Menyhárt, Madar összetételben szerepelne, elöl pedig a klub történetének két legjobb csatára, Sándor Tamás és Kerekes Gyuri rohamozná az ellenfél kapuját.

Ez az összeállítás nálam nem futballszakmai mérlegelés eredménye, de a csapat aligha volna esélytelen, legyen bárki az ellenfél. Pláne, ha Garamvölgyi Lajos irányítaná, mert véleményem szerint ő az az edző, aki a legtöbbet tette a debreceni futballért, de ugyan ez vonatkozik Herczeg Bandira is.

Szerencsére sok jó edző dolgozott a csapatnál, mondhatnám Kertész Tamást, Supka Attilát, Nagy Györgyöt, Makrai Balázst, Szentes Lázárt.

A jelenlegi csapatról mi a véleményed?

Úgy gondolom, hogy most előremutató és átgondolt szakmai munka folyik a DVSC-nél. Ha ezt az irányt képesek tartani, az megalapozhatja a klub hosszú távú eredményességét. Én egyébként az ilyesfajta koncepcióban látom a magyar futball orvoslásának lehetőségét, mert az a legfontosabb, hogy merjünk lehetőséget adni a magyar fiataloknak és ebben Herczeg Bandi élen jár.

Mik a legfontosabb céljaid, vágyaid a magánéletben, zenei téren, és mivel lennél elégedett a DVSC kapcsán?

A legfontosabb, hogy felneveljem a kisfiamat, és olyan légkört teremtsek számára, melyben megtalálhatja azt a hivatást, melyet szeretettel fog tudni csinálni, illetve egy kistestvérnek nagyon örülnénk. A zenei életben addig szeretnék tevékenykedni, amíg van mondanivalóm, és a közönség kíváncsi erre. A DVSC-vel kapcsolatban pedig az az álmom, mint a legtöbb Loki-szurkolónak, avagy Bajnokok Ligája, vagy Európa Liga főtáblás meccsek a Nagyerdőn, mivel erre eddig csak a Puskásban volt lehetőség.  De a legfontosabb az, hogy szerethető csapata legyen a városnak. Nyilván, mint debreceni drukkernek és fiús apának, az én fejemben is megfordul, ha Levi fiamnak lesz tehetsége a focihoz, szeretném látni a DVSC mezében, de soha nem fogom erőltetni, ez majd az ő döntése lesz.