Kulisszák mögött: Makranczi László

Makranczi László az FM95 Rádió 1 hír- és sportszerkesztőjeként, valamint a Debrecen Gladiators amerikaifutball csapatának sajtófőnökeként tevékenykedik. Így többek között feladata szépségeiről, sokrétű pályája legfontosabb állomásairól, valamint a magyar amerikai foci helyzetéről beszélgettem vele.

0

makranczi-300x300 Kulisszák mögött: Makranczi László

Gyerekként mely sportággal ismerkedtél meg alaposabban?

Borsodból származom, és minden a focival kezdődött. 9-10 éves koromban álltam be először a kapuba, és időnként olyan reflexszel hárítottam, hogy magam is meglepődtem. Gimnáziumban már a védő posztot is kipróbáltam, majd miután negyedjére tört el a karom, a gipszelő megkérdezte tőlem, hogy nem akarok-e inkább bélyeggyűjtésbe kezdeni. Nem akartam, a labdarúgás viszont azóta is tart, de a kapusposztot ma már próbálom hanyagolni.

Mikorra kristályosodott ki, hogy a sport mellett képzeled el a jövődet?

Már a gimnáziumi évek alatt megfordult bennem az, hogy a sport területén, a sport közelében helyezkedjek el, ám akkor még egy biztos irányt választottam. Anglisztikán végeztem, majd amerikai tanulmányokkal foglalkoztam 2013-ig, és a tavalyi évben kaptam meg a mester diplomámat. De valójában már ekkoriban érlelődött bennem a gondolat, hogy a sport irányában folytassam tanulmányaimat. Egy „labdarúgás elmélete és gyakorlata” órát követően odamentem Sándor Misihez, vázoltam neki a terveimet, mire ő arra biztatott, hogy próbáljam meg, és küldjek neki egy cikket. Végül összehozott a Naplóval, ahova eleinte ritkábban írtam. 2012 nyarán pedig Miskolcon, az Észak-Magyarországnál nyílt lehetőségem a tapasztalatszerzésre. Ez idő alatt vettek fel a Hittudományi Egyetem sportkommunikátori képzésre, amely a sajtófőnöki pályára készíti fel az embert, így például a kapcsolattartásra, marketingre, kommunikációra fektetik a fő hangsúlyt, de adottak azok a szegmensek is, melyek például a sportújságíráshoz, kommentátorkodáshoz, vagy épp rádiózáshoz kellenek. Így terelődött véglegesen sport irányába a pályám.

A sportsajtó egy rendkívül izgalmas és sokszínű terület, de a csúcsnak sokak a sportkommentátorkodást tekintik. Neked is vannak ilyen jellegű ambícióid?

Még a mai napig. Nagy példaképem Faragó Ricsi, az ő stílusa, komolysága és felkészültsége számomra abszolút példa. Volt már lehetőségem jégkorong-mérkőzéseket közvetíteni, és hasonló jegyeket próbáltam jómagam is érvényesíteni a közvetítések során, nem mellőzve a humort. Szerencsére a legelső kritika, amit kaptam, pozitív volt, a hangomat dicsérték meg.

10003723_716529278403273_1619424236_o-300x225 Kulisszák mögött: Makranczi László

Apropó hang. A kommentátori pályának mennyire elengedhetetlen kritériuma a megfelelő orgánum? S mennyiben jelent hátrányt, ha valaki híján van annak?

Véleményem szerint nagyon fontos ez a tényező, ugyanakkor én azt gondolom, hogy a hang nem minden esetben adottság kérdése, mert az évek során, elegendő gyakorlással igenis fejleszthető. Én a mai napig beszédtechnika tanárhoz járok, hogy képezzem magam.

A sport iránti érdeklődésed adott volt. Na, de miért éppen az amerikai futball irányába indultál el?

Még a Naplónál voltam, amikor nézegettem a különböző sportágakat, avagy melyik lenne megfelelő számomra. Ekkor már követtem az NFL-t, tehát benne voltam az amerikai foci világában. Mai napig nem felejtettem, amikor kezdeti megilletődöttségemmel megjelentem az első Gladiators mérkőzésemen. Már akkor magával ragadott a sportág, a miliő, és úgy voltam vele, hogy nagyszerű dolog itt lenni, és élőben figyelni a történéseket. A Gladiators mellett elkezdtem a szövetségnél dolgozni, emellett szpíkerkedni is járok, Kelet-Magyarország szerte.

Rengeteg ismerősöm fanatikusa az amerikai futballnak. Ennek ellenére élnék a feltételezéssel, hogy a sportág dinamikája, kultúrája, szabályrendszere talán kissé idegen az európai embertől.

Úgy gondolom, hogy a honi amerikai futball nagyjából négy évvel ezelőtt indult meg felfelé, és ma már valódi magaslatokban jár, amit kitűnően jeleznek az első osztályú mérkőzések élő közvetítései. A juniorokon ma már azt láttam, hogy olyan tudással jönnek, és olyan szinten magukba szívták ennek a sportág bizonyos elemeit, ami tényleg lenyűgöző. Korábban a labdarúgás volt az első számú sportágam, de az amerikai focit valamivel férfiasabbnak tartom. Erős érzelmi töltettel zajlanak a meccsek, és olyasfajta mentalitást láthatunk a sportolóktól, mely révén sokak számára példaképpé válhatnak.

19876125_1272352269553809_550607557_o-300x157 Kulisszák mögött: Makranczi László

Hogy látod a sportág magyarországi helyzetét? Mi kell ahhoz, hogy egyre nagyobb hatásfokkal bontakozzon ki hazánkban?

Jelenleg U17-ben és U19-ben van hivatalos bajnokság, viszont például a vidéki városok közül Győrött már elkezdődött a fiatalabb korosztályok toborzása, ami fontos azért, hogy a gyerekek minél hamarabb megismerkedjenek az alapokkal. Egyébként az amerikai focinak van szerelésmentes változata, mely teljes egészében nélkülözi a fizikai kontaktot. Úgy vélem, ha ezt sikerülne beépíteni a sportoktatásba, a gyerekek is jobban megkedvelhetnék a sportágat. Ez a lényeg, hiszen nem az adottságok számítanak elsődlegesnek, annak ellenére sem, hogy látszólag ez egy igen kemény és megterhelő sport. Ha valaki kevesebbet akar ütközni, lehet akár rúgó, de egy testesebb, darabosabb mozgású ember ugyanúgy megtalálhatja a számára legkézenfekvőbb pozíciót. A játékintelligencia viszont elhanyagolhatatlan, hiszen az összehangolt, csapaszintű mozgások kulcsfontosságúak ebben a sportágban.

Évek óta a Debrecen Gladiators sajtófőnökeként tevékenykedsz. Hogy érzed magad ebben a szerepkörben?

Úgy érzem, nagyon jól kijövök a csapattal, játékosokkal. Az amerikai foci csapatok kapcsán egyébként is sűrűn hangzik el, hogy az egész közeg olyan, mint egy nagy család. Ez szerencsére nálunk, a Gladiators-nél sincs másképp. Én mindig az a típusú ember voltam, aki nem kapcsolatok útján akart bekerülni egy helyre. Mindenhol bizonyítani akartam, hogy képes, és érdemes vagyok az adott feladatra, és minőségi munkát tudok végezni. Szerintem ezt bizonyítani tudtam a csapatnak.

Mindemellett a Rádió1 debreceni frekvenciáján tevékenykedsz hírszerkesztőként, sportszerkesztőként. Ez az irányvonal hogyan bontakozott ki?

A rádiózás teljesen véletlenszerűen jött, mert amikor gyakorlaton voltam, eleinte a tv-hez szerettem volna menni, ám mostani ügyvezetőnk, Szabó József levitt engem a rádióhoz, ahol megismerkedtem az emberekkel, majd szép fokozatosan belecsöppentem ebbe a világba. Pocsai István hírigazgatóval leültem beszélgetni, és kért tőlem később egy önéletrajzot, pont mielőtt végeztem a sportkommunikátor szakon. Szinte egyből azt kérdezte tőlem, hogy mikor tudok kezdeni. Pont abban az évben volt a futballvilágbajnokság, és így jó kis programot össze tudtam állítani, interjúkkal kiegészítve. 2014. május elseje, a Nagyerdei Stadion megnyitóünnepsége volt az első munkanapom, ahol élő bejelentkezésben voltam, emellett nem kevesebb, mint tizenhárom interjút sikerült elkészítenem. Nagyon élveztem. S nem bánom, hogy ezt az irányt is kipróbáltam, hiszen a mai napig jól érzem magam itt.

DSC_0263-300x200 Kulisszák mögött: Makranczi László

Vannak kedvelt alanyaid? Olyanok, akikkel mindig élményt jelent leülni, és beszélgetni?

Életem első interjúja azzal a személlyel volt, aki mai napig a kedvenc interjúalanyom. Ő Kozma Mihály (a Debreceni Sportiskola labdarúgó szakosztályának jelenlegi vezetője – a szerk.), akivel azóta remek baráti kapcsolatot építettem ki. Amikor vele beszélgetek, rendre azt kérdezem magamtól, hogy mikor újult meg ez az ember ennyire. Ő pedig mindig az „íratlan sajtó legnagyobbja”-ként köszönt engem, és bár nem tudom, mikor szökkent szárra nála ez a megnevezés, mindenesetre nagy megtiszteltetést jelent számomra. Az ő nagy mondása az, hogy „egy órán belül mindent megtanítok neked, de ne kérdezz, mert akkor tovább fog tartani”. Gondolhatod milyen hangulatú vele egy interjú. Egyébként jó dolog, amikor a legkülönbözőbb habitusú alanyokkal megtalálja az ember a közös hangot, hiszen ennek a pályának ez az egyik legnagyobb kihívása. Ebből a szempontból a rádiózás valamivel könnyebbé teszi a helyzetet, hiszen ott az adások során jobban kiütközik az adott sportoló személyisége.

Rádió, írott sajtó, sajtófőnöki teendők. Na de, amikor nem a munka tölti ki az idődet, mivel szeretsz foglalkozni?

Általában a barátaimmal vagyok, de a legtöbb időt megpróbálom a párommal tölteni, hiszen egyszer majd szeretnék én is családot, és természetesen havonta egyszer a szüleimhez is hazautazok, hogy láthassák, még nem törtem el semmimet. Ami pedig a sportot illeti, a kispályás labdarúgásra igyekszek időt szakítani. Van egy régi hobbim, amit sajnos már nem űzök időhiány miatt és ez a rajzolás. Szeretek grafikákat készíteni.

T.S.