Tabaka József: „Sosem adom fel, az utolsó leheletemig küzdök”

A kiváló salakmotoros szerint Debrecen a sportág egyik hazai fellegvárának tekinthető.

0

Tabaka1 Tabaka József: „Sosem adom fel, az utolsó leheletemig küzdök”Hogyan ismerkedtél meg a salakmotorozással?

13 évesen elmentem egy augusztus huszadikai versenyre, és nagyon megtetszett, amit láttam, így úgy döntöttem, hogy kipróbálom. Édesapám korábban motorozott, neki eleinte nem igazán tetszett az ötletem. Édesanyám egyből támogatott, talán azért is, mert nem tudta pontosan, milyen veszélyekkel jár ez a sportág. 14 évesen kezdődött a pályafutásom. A harmadik vagy a negyedik edzésen szilánkosra tört a lábam, talán ekkor a szüleim azt gondolták, hogy be is fejezem a salakmotorozást, ám én a sérülés ellenére is folytatni akartam.

Az elmúlt esztendőkben rengeteg szép sikerben volt részed. Melyikre vagy a legbüszkébb?

Háromszoros magyar bajnok vagyok, a Bajnokcsapat Európa Kupájában második és harmadik helyen zártam, a páros Európa-bajnokságon Magosi Norbival a dobogó második fokára állhattunk. Angliában bajnokságot nyertem, valamint ezüstérmet is szereztem, valamint az élen végeztem a Force Team Cupban. A lengyel liga másodosztályában a Miskolc színeiben nem találtunk legyőzőre. Talán a szigetországi eredményeit tudnám kiemelni.

Nemzetközi viadalokon is szerepeltél. Mennyire másabb egy külföldi verseny hangulata?

A salakmotornak Lengyelországban és Angliában van komolyabb szurkolói bázisa, de a magyar szurkolókat is érdekli a sportág. Dánia a szuperligának ad otthont, ahol hiába küzdenek meg egymással világbajnokok, csupán néhány száz néző vált jegyet az eseményre. Sokan követik a televízióban az eseményeket, mivel ott jobban látják, hogy pontosan mi is történik.

A 2017-es évedet hogyan értékelnéd?

Tavaly komolyabb sérülés és operáció sem hátráltatott, ilyenre 13 éves karrierem során még nem volt példa. A magyar bajnokságot megnyertem, a csapatbajnokságban a legtöbb pontot én szereztem. Nemzetközi porondon a Barátság Kupában úgy lettem harmadik, hogy egy versenyt ki kellett hagynom. Mindent egybevetve nem zártam rossz évet.

Tabaka2 Tabaka József: „Sosem adom fel, az utolsó leheletemig küzdök”Idén hogy alakul a programod?

Elsősorban itthon fogok motorozni, de néhány külföldi versenyt is beiktatok. Valószínűleg április második hétvégéjén állok először rajthoz, ekkor magyar bajnokira kerül a sor, minden bizonnyal Debrecenben, bár még ezt nem lehet biztosra mondani, mivel nem írtuk alá a papírokat.

A salakmotor veszélyes sportág. Beszéltél korábban a lábtörésedről, ezen kívül milyen sérüléseken kellett átlendülnöd?

A csuklóim kétszer, a kulcscsontom háromszor eltört, emellett az összes ujjam, a medencém, a sípcsontom is eltört már, továbbá rengeteg agyrázkódásom volt, a tüdőm pedig egyszer leszakadt. Úgy gondolom, egy versenyzőnek három életszakasza van. Amikor még fiatal, az elvesztegetett idő miatt bosszankodik. Ha már benőtt a feje lágya, egy hosszabb kihagyás után néhány verseny kell ahhoz, hogy felvegye a régi ritmust. Egy rutinosabb salakmotoros pedig egy komolyabb sérülést követően elgondolkodik, hogy erre szüksége van-e még.  Szerencsére utóbbi kategóriától még elég messze állok.

Mekkora költséggel jár a salakmotorozás?

Meglehetősen naggyal, hiszen egy motor 2-3 millió forintba kerül, és minimum kettőre, de inkább háromra szükséged van egy szezon alatt. A családom, a párom is támogat, mellettük vannak olyan cégek, amelyek a lehetőségeikhez mérten igyekeznek segíteni. Köszönettel tartozom mindenkinek, aki szponzorál, hiszen nélkülük nem tartanék ott, ahol.

Mit tartasz az erősségednek?

Sosem adom fel, az utolsó leheletemig küzdök, és ez a mentalitás gyakran kifizetődik. A rajtok gyakran komoly problémát okoznak, ám igyekszem ezen javítani.

Mentálisan hogyan hangolódsz egy-egy versenyre?

Lényeges a mentális rész, fontos fenntartani a motivációt. Egy héten akár két-három versenyen is indulhat egy versenyző, amibe bele lehet fásulni. Általában magam oldottam meg ezt, bár akadt, amikor pszichológushoz fordultam. A szakember is hasznos tanácsokkal látott el, de mindig tudom spannolni magamat, és az is jó, hogy látom magam előtt a kitűzött céljaimat.

Kit tartasz a példaképednek?

A hazai mezőnyben Adorján Zolira nézek fel, hiszen ő minden olyan eredményt elért, amire egy magyar versenyzőnek lehetősége van. Mellette a hatszoros világbajnok Tony Rickardsson számított nagy kedvencemnek. Ő egy roppant intelligens, tökéletes sportember volt. Sajnos versenyezni nem tudtam ellene, mivel amikor már a pályafutása közelített a vége felé, nekem akkor indult be a karrierem.

Testvéredet is „megfertőzte” a salakmotor.

Nagy reménységként indult, ám két komolyabb bukás megtörte a lendületét. Benne maradt egy kis félsz, emiatt belátta, hogy így nincs értelme folytatnia. Azt a vizsgát, ami ahhoz kell, hogy az emberből salakmotoros váljon, kevesebb, mint egy év alatt teljesítette, ami alátámasztja a tehetségét. A vizsga során egyébként 85 másodperc alatt kell négy kört teljesíteni, ami egyáltalán nem könnyű feladat.

Debrecenben milyen a sportág helyzete?

A város próbál mellénk állni, de sajnos nem tartozunk a kiemelt sportágak közé, ennek ellenére az önkormányzatnak az a szándéka, hogy segítsen nekünk. Ha több pénzhez jutnánk, újabb motorokat tudnánk vásárolni. A stadionra is ráférne egy kis renoválás, ugyanis a szurkolókat minél jobban szeretnénk kiszolgálni. Az országban csak mi foglalkozunk az utánpótlás nevelésével, valamint folyamatosan edzéseket tartunk, így Magyarországon a legnagyobb salakmotoros élet Debrecenben van.

Utánpótlás szinten akadnak tehetségek?

Vannak fiatalok, akik szép sikereket érhetnek el a jövőben, de szűk a létszám. A szülők nehezen engedik el a gyereküket salakmotorozni, ami bizonyos szempontból érthető is. Ha a jelenlegi létszám a kétszeresére, esetleg a háromszorosára nőne, az edzéseken nagyobb harc lenne, amiből sokat profitálhatnának. Édesapám, aki a klubunk elnöke azoknak a srácoknak, akiknek van felszerelésük, érvényes sportorvosijuk, és szülői engedélyük, a motort ingyenesen biztosítja, amit nagy segítségnek tartok.

Hetente hány edzés az optimális?

Kétszer érdemes motorra ülni, emellett az erőnlétet fejlesztő tréningeken is részt kell venni, mivel fizikálisan eléggé megterhelő a salakmotorozás.

Édesapád klubelnökként dolgozik. Szeretnéd majd átvenni a posztját?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érdekel ez a lehetőség, de erre csak a karrierem végén kerülhet sor. A versenyzés mellett manapság edzéseket tartok, intézem az egyesület ügyeit. Rengeteg munkát, energiát és pénzt fektet édesapám a sportágba. Ez neki és nekem is egy szerelem.

Az edzői munkában mi tetszik leginkább?

Óriási felelősségnek érzem a fiatalok tanítását, terelgetését. Rengeteget kell még fejlődnöm, az út elején járok. A gyerekek egyébként egy-egy nemzetközi verseny után mindig kérdezgetnek, hogy mi történt, szerencsére isszák a szavaimat. Budapesten edzői képzésre járok, februárban fejezem be a kétéves képzést. Sok hasznos információval gazdagodtam, egyebek mellett Talmácsi Gábor és Németh Kornél is érdekes előadást tartott. Egyébként mindig szerettem tanulni, a szakközépiskolát négyes fölötti átlaggal zártam.

Egy gyermek büszke édesapjának vallhatod magadat. Mennyi időt tudsz vele tölteni?

A téli pihenő során sokat tudunk együtt lenni, a szezon alatt sajnos kevesebb időm jut rá. Egyébként egészen pici kora óta ő is ott van a lelátón a hazai versenyeken, és megszerette a salakmotorozást. Nagyon energikus, valószínűleg hamarosan kipróbál valamilyen sportágat.

 

Tabaka3 Tabaka József: „Sosem adom fel, az utolsó leheletemig küzdök”A párod mekkora támaszod?

Szerencsére minden feltételt biztosít nekem, ami az élsporthoz szükséges, nagy szerencsém van vele. A versenyeim során egyébként ő sokkal idegesebb, mint én.

B.Á.